Interjú Miguel Madariagával az Euskaltel-Euskadi csapat atyjával, aki saját fiaként tekint Samuel Sánchezre.

Mit érez most, hogy látta Samuelt szakaszt nyerni?
Hát… (elérzékenyül). Ez iszonyú nagy dolog. Fantasztikus érzés volt látni a hozzáállását a szakasz után. Átölelt, megható volt. Mondott dolgokat… Megköszönt mindent, kezdve attól, ahogy megismerkedtünk… (újra elérzékenyül).
Mikor látta őt először?
Az Itzulian (Baszk Körverseny ifiknek). A fiam, Mikel már ismerte és ő mondta, hogy szeretne nálunk versenyezni. Szerény fiú volt, nagyon sok problémával. Én kiálltam mellette.
Milyen volt?
Sokat változott, de ez az a Samuel, akit megismertem. Egyszerű, bölcs, aki tudja, hol a helye, mi a dolga.
Az Euskaltelnél szeretett volna versenyezni, annak ellenére, hogy nem baszk. Voltak ebből gondok?
Nem. Mindig van valaki, aki szurkálódik, de én fektetem le az Euskadi Alapítvány alapszabályát. Baszkok és olyan versenyzők vannak a csapatban, akik itt nevelkedtek. Samu teljesíti ezt a követelményt, itt nőtt fel. Kezdetben kicsit megijedtem, mert nagyon sokan voltak ellene. Telefonokkal zaklattak. De én továbbléptem. És most nézd meg, hova jutottunk. Van jópár helyi kerékpárosunk és vannak olyanok is, mint Samuel. Van négy spanyol srác, akik megértették a csapat filozófiáját. Ezért annyira fontos nekem Samuel győzelme.
Samuelnek nem volt egyszerű gyerekkora.
Rosszul ment a sora. Nyitott volt az irányomban és szinte családtag lett. Láttam rajta, hogy igazi kerékpár versenyző. Nagyon nyíltszívű volt mindig. Sok rosszat élt át, ettől ilyen az alaptermészete. Nagyon kemény volt számára elveszíteni az édesanyját, aki 47 évesen hunyt el. Nagyon sokat küzdött érte. És végül elveszítette. Az az év iszonyatos volt a számára, akkor hosszabbítottam meg a szerződését újabb két évre. A hozzáállása miatt tettem, azért amilyen.
Aztán Samuel átköltözött Güeñesbe.
Igen. Nagyon sokat segített nekem ebben Tomás Amezaga (a csapat szerelője) családja. Ott élt az ő farmjukon. Olyan volt, mint egy nagy gyerek. Néha hisztizett is, mint a kölykök.
Majd szépen lassan eljutott a csúcsra.
Igen. És ő elmehetett volna más csapathoz, hogy több pénzt keressen. De úgy döntött, hogy marad. Ez nagyon sokat jelent.
Azt is mondják az Euskaltelről, hogy ez egy egyedülálló csapat, saját baszk szurkolótáborral.
Ez az. Van, aki példaképnek tekint bennünket. Egyik nap megjelent a L’Equipe-ben egy cikk, miszerint Bretagne-ban szeretnének egy a miénkhez hasonló csapatot létrehozni. Mennyire nagyon dolog már ez. Úgy tekintenek ránk, mint egy modellre, amit szeretnének követni. Ez a csapat nagyon is él, de szüksége van még több támogatásra.
Miért van az, hogy kívülről példaképnek tartják az Euskaltelt, míg belülről csak a kritikák jönnek?
Mintha istenek lennénk. A Tour vezetősége felhívott, hogy gratuláljanak Samuel győzelme után. A szurkolók csillagos ötöst érdemelnek, a Tourmalet-n és a Luz Ardiden-en hihetetlenek voltak. A belülről jövő kritikák az irigységből fakadnak. Nagyon sokat tűnődtem már ezen és nem látok más magyarázatot. Ez csak az irigység. Tudom, hogy vannak emberek, akik szemtől-szemben mindig bíztatnak, pedig azt várják, hogy mikor bukunk el.
Tudja, hogy kik ezek az emberek, akik a csapat vesztét akarják?
Ezek már régóta benne vannak a kerékpársportban, szinte megkövesedtek. A Tour második szakaszán – amikor az Euskaltel az utolsó lett a csapatidőfutamon – azt akarták, hogy kizárják az egész csapatot. Azt mondtam, hogy ez nevetséges. Miért nem várják meg, hogy véget érjen a Tour? Az a legrosszabb az egészben, hogy vannak emberek, akik csak rosszat akarnak.
Igor Antón főszereplő volt a Vuelta a España-n. Antón és Nieve megnyerték a két királyetapot a Giron és most Samuel meghódította a Luz-Ardident.
A legjobb időszakunkat éljük. Ez azért van, mert Igor González de Galdeano teljesen átvette az üzenetet, hogy csapatként kell együtt dolgozni. A legfontosabb a csapat és ezek után jönnek az egyes személyek. Ennek a projektnek nincs lejárati ideje. Csak azt kérem, hogy hagyjanak nyugodtan dolgozni. És nem hagynak.
Forrás: www.elcorreo.com