Eltűntél a Tirrenon, ami a sprinterek tesztversenye a Milánó-Sanremo előtt. Tavaly ugyanezt tetted és végül győztél. Ugyanaz a taktika?
A szakaszok a Tirrenon nagyon kemények, nagy a stressz végig a verseny alatt. Nincs sok bukás, de állandó a feszültség. A második nap megpróbáltam sprintelni, de őrület volt. Nem voltam jó helyen és bár megpróbáltam előrébb kerülni, mégis minden kanyarban egyre hátrébb szorultam. A következő nap nagyon kemény volt, sok szenvedés a semmiért. Ha látom, hogy van esélyem győzni, megpróbálom, de ez attól is függ, hogy milyen a befutó és én milyen formában érzem magam. Ez olyan, mint tavaly, mikor már elég jó formában voltam a Tirreno utolsó szakaszain, de ahhoz nem voltam elég jó, hogy győzni is tudjak. Most ugyanúgy érzem magam, de most még meg kell nyerni a Milánó-Sanremot.

Ezt már kötelezőnek érzed?
Ez a munkám és szeretem is. Szeretek győzni. Ha nem tudok nyerni egy szezon alatt, akkor jobb, ha abbahagyom. Minden profi évemben legalább egy győzelmet arattam. Az idei már megvan, de szeretném megismételni valami fontos versenyen is és ez az első ilyen. Az én karakteremmel ez a legkönnyebb. A többi sprinter sokat szenved és így jobban le tudom győzni őket, mint máskor. Ez persze nem azt jelenti, hogy én nem szenvednék, de az ilyen típusú versenyeken sokat számít a tapasztalat. Itt nemcsak a jó forma számít. Tudom, hogy nehéz megnyerni, de képes vagyok rá.

Ha az egyetlen győzelmed az évben a Milánó-Sanremo, vagy a Világbajnokság lehetne, melyiket választanád?
A Világbajnokságot, kétségtelenül. Azt nem lehet összehasonlítani semelyik másik versennyel. Megnyerni a Milánó-Sanremot felemelő érzés, de a Világbajnokság már más dolog, az sokkal nagyobb, még a Tour győzelemnél is. A verseny szivárványszínű trikóért a legnagyobb egynapos megmérettetés az évben… A Tour győzelemről többen beszélnek, de már előre tudod, hogy meg fogod nyerni. Egy nappal a Világbajnokság előtt még nem tudod, hogy mi fog történni. Teljesen más érzés, vagyis azt gondolom, sosem nyertem Tourt, de az izgalom, hogy megnyered a Világbajnokságot sokkal nagyobb, mint a Tourt. Nagyobb boldogságot, minthogy világbajnok lettél, nem ad semelyik más verseny sem.

Hogy tervezed az idei évi versenyt?
Úgy gondolom, hogy jó formában vagyok ahhoz, hogy a végén harcba tudjak szállni. Ha olyan versenyző támad, mint Cancellara, nem tudsz tenni semmit, tudnék vele menni, de a végén ő nyerne. Ilyenkor kockáztatni kell és átgondolni, hogy mit fogsz csinálni. A legjobb, ha nem mész utána, mert minden erőd rámegy. Aztán ott vannak az előre láthatatlan dolgok, mint tavaly a Turchinon, ahol a bukás miatt az egész verseny megváltozott. Éppen a bukás előtt mentem, szinte az utolsó voltam. Aztán a poggio-i emelkedőn már nem lehetett ledolgozni a különbséget, mert senki nem volt olyan erős, hogy támadjon az emelkedőn és aztán még haza is érjen.

Szereted ezt a versenyt?
Mint versenyző nem. Végig koncentrálni kell, így nem tudod élvezni. Amikor véget ér és megnyerted, akkor már igen. Azt mondod, hogy ez egy szép verseny, de benne lenni nem az.

És ha nem nyersz?
Hát, ha azt gondolod, hogy mindent megtettél. A gond akkor van, amikor látod, hogy meg tudod nyerni, de közbejön valami. Emlékszem, amikor egyszer Petacchi nyert, jó voltam, de mégis lehetetlen volt őt legyőzni. Cipollini évében pedig – az volt a legjobb Milánó-Sanremom – nagyon jól helyezkedtem, de kétszáz méterrel a cél előtt ötven méterre voltam tőle.

Hogy láttad az ellenfeleidet a Tirreno-Adriaticon?
Hushovdot nagyon jó formában láttam, nagyon erős volt, de ez két teljesen különböző verseny és a versenyzők is mások. Tavaly mindenki Boasson Hagenre figyelt, mert nagyon jól ment a Tirrenon, aztán a Sanremon már ott sem volt. Minden fontos pillanatban ott kell lenned, minden időben a megfelelő helyen, mert bármikor elveszítheted a versenyt. Könnyűnek tűnik győzni, pedig nem az.

Hogyan kell megnyerni a Milánó-Sanremot?
Először is jó lábak kellenek hozzá. Ha ez nincs meg, akkor nem tudsz jó helyen érkezni. Olyan állapotban kell lenned, hogy ne jöhessen közbe semmilyen probléma. Mindenki erre vágyik. Nagyon egyszerűnek tűnik a tv-ből nézve, de nem az. A Milánó-Sanremo az egyike azoknak a versenyeknek, amit nagyon könnyű elveszíteni. Ha jó formában érkezel például a Liége-re, de vétesz valami hibát, még ki tudod javítani, de itt nagyon nehéz.

Ez lesz az utolsó Milánó-Sanremo rádióval. Mit szólsz a betiltásához?
Őszintén én jobban szeretek nélküle versenyezni. Azt mondják, hogy fontos a biztonság miatt, amikor bukás van, vagy hátra kell menni a kocsihoz, akkor ez igaz is, de azért, hogy tudd, hova kell helyezkedned a verseny alatt, igazán nem szükséges. Legalábbis nekem… talán másnak igen. Már néhány éve rádió nélkül versenyzek és sokkal kevesebb így a stressz. Például mész és beszólnak a rádióból, hogy ‘egy kilométer múlva jön egy emelkedő és elől kell lenned’, de mindenkinek ezt mondják a fülére és mindenki ugyanazt akarja csinálni, ugyanabban a pillanatban. Ezért van annyi bukás. Jobb rádió nélkül versenyezni. Ráadásul van így is elegendő kontroll. A kerékpárosoknak meg kell tanulniuk versenyezni és a rádiók erre nem tanítanak meg.

Már akkor kiveszed a füledből, mikor még Milánó utcáin jártok?
Nem, hordanom kell. Habár egész nap a hollandot hallgatom (nevet).

Azon kevesek egyike vagy, aki nem ellenzi az új rendelkezést…
A kerékpárosoknak nincs hangja ebben a sportágban, ráadásul senki nem is mond semmit. Nézzük a Tirreno-Adriaticot. Senki nem panaszkodott a szűk utakra, sem a veszélyes befutókra. Az egyik lefelén 99,5 km/h sebességgel mentünk együtt mindannyian. Ugyanazzal a sebességgel. Képzeld el, ha esik az eső, mi történt volna ott. Bármit is mondasz, nem ér semmit. És miközben az UCI azzal foglalkozik, hogy harcol a dopping ellen és betiltja a rádiókat… volt két 240 kilométeres szakasz is, mikor a megelőző nap, ki tudja miért, megmásztunk egy idióta emelkedőt, ami nagyon veszélyes volt és senki nem szólt semmit.

Fabian Cancellara megállította a mezőnyt a Tour de France-on.
Igen, de az más helyzet volt, ott nagyon sok versenyző pórul járt.

De te is olyan vagy, mint ő. Van szavad a mezőnyben. Nem gondoltad, hogy ezt kihasználod és harcolsz az érdekeitekért?
Néhány éve gondoltam rá. Felszólaltam párszor, de senki nem tett semmit. Mindenki fújja a magáét. Például amikor először kellett leírnom, hogy hol leszek az elkövetkező három hónapban, azt mondtam, hogy ‘ezt most micsoda, nem vagyok bűnöző’. Először azt gondoltam, hogy idegen nyelven vannak a papírok és biztos csak én értem rosszul. Nem hittem el, hogy ezt el kell fogadnunk. Én voltam az utolsó, aki kitöltötte. A csapat szólt, hogy már csak én maradtam és nekem is alá kellett írnom. És nézd, nagyon sok kerékpáros küzd gondokkal. Mit tudok tenni? Én semmit, így aztán… De egyáltalán nem tetszik ez a helyzet. Senki nem tesz semmit. Talán egy másik kerékpáros megpróbálja majd.

Mennyit változott a kerékpársport azóta, hogy profi lettél?
Amikor profi lettem, nem tudtam semmit a gyógyszerekről. Az újságok rossz reklámja miatt van az, hogy a kerékpársport ennyire beszennyeződött. Egy amatőr versenyző már nagyon sok dolgot tud, mert az újságírók elmondják. Az emberek azt gondolják, hogy ez erről szól, de ez nem így van. Aztán bekerül a versenyző a profik közé és azt gondolja, hogy mindenki csinálja, mindenki kockáztat.

Fájdalmas megélned, hogy ez a lealacsonyítás a sportágadon belülről fakad?
Nagyon. Amikor kezdtem, akkor a győztes versenyzőt bajnoknak tartották és most csak gyanús.

Ez előfordult veled is?
Sokszor. Hallasz ilyen véleményeket. Nem tudsz vitába szállni, mert szinte az egész világgal kéne vitatkoznod.

Azt mondtad, hogy a 2012-es olimpián befejezed. Lehetséges, hogy esetleg mégis hosszabbítasz?
Nem. Tavaly abba akartam hagyni, de jó évet zártam, bukás nélkül és sok győzelemmel. Ezt nagyon szeretem, az egészségem is rendben van, ezért döntöttem úgy, hogy folytatom, de London után már nem fogom.

Szeretnéd úgy befejezni, hogy négy Világbajnokságot nyertél?
Szép lenne, de bármi is történjék, elégedetten hagyom majd abba.

Mit gondolsz Contador ügyéről?
Nagyon sokszor kérdeztek már róla külföldön is. Ő azt mondja, hogy szennyezett húst evett, de Olaszországban és Svájcban ezt senki nem hiszi el. Svájcban élek, olvasok újságokat. Spanyolországban ez teljesen másként van.
Hogy mi a véleményem? Nem tudom, én nem ettem ilyet. Lehetséges, de nem tudom. Nem hihetsz mindenkinek, mert mikor egy versenyző pozitív mintát ad, az mindig a szénhidrátok vagy a fehérjék hibája. Néha megtörténhet. Én kerékpáros vagyok és amikor be kell vennem valamit és nem tudom, hogy éppen milyen gyógyszert adtak, megkérdezem az orvost. Minden helyzet különböző és lehetséges, hogy szennyezett volt az a hús.

Amikor először megnyerted a Milánó-Sanremot, tisztában voltál vele, hogy ez egy nagy múltú verseny?
Ha azt mondanám, hogy semmit nem tudtam róla, hazudnék. A családomban senki nem volt kerékpáros, mégcsak nem is szerették. A kerékpársport történetét akkor ismertem meg, amikor elkezdtem én is csinálni, Induraint, Perico Delgadot… meséltek Bahamontesről, Coppiról, de nekem lövésem se volt róluk. Ugyanúgy, mint ahogy pár év múlva megkérdeznek valakit, hogy ki az a Freire és nem fogja tudni, hogy ki vagyok.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed a három közül?
A második. Nem tudom, hogy miért, de ekkor történt meg először az életemben, hogy elsírtam magam. Nem tudom elmondani, hogy miért, de nagyon megérintett. Sokan azt gondolják, hogy nagyon nyugodt vagyok, de ez nem igaz, a versenyen soha nem vagyok az.

Háromszor nyertél Milánó-Sanremot és háromszor Világbajnokságot. Egy ilyen versenyzőt, mint te, Belgiumban az istenekkel egy szinten emlegetnek. Mi történik itt Spanyolországban?
Belgiumban nincs annyi Tour de France győztes, mint Spanyolországban. De nemcsak ezért, hanem ahogy a kerékpársport fejlődik, nagyon rossz a kép, ami kialakult. Úgy látom, hogy hiába vagyok spanyol, Olaszországban, Belgiumban és Hollandiában sokra értékelnek és sokan is ismernek.

Forrás: www.ciclismoafondo.es

Interjú a háromszoros világbajnokkal, Óscar Freirével, aki már többször ígérte, hogy visszavonul, de mégis úgy döntött, hogy kitart a londoni olimpiáig.

Csapatai:
1998-1999 Vitalicio Seguros
2000-2002 Mapei-Quick Step
2003-        Rabobank

Kezdjük azzal, hogy második lettél az utolsó napon Mallorcán…
Igen, azt lehet mondani, hogy ez volt az első teszt idén és jól szerepeltem. Elestem korábban, ezért a végső hajrában már hiányzott az erő.

Nyerni mentél?
Igen, hiszen csak harminc méter választott el tőle és korábban már voltam első, hehe. Az történt, hogy messziről indítottam a sprintet és a végére már nem maradt erőm.

Milyen mérleget tudsz vonni így a szezon kezdetén?
A bukás miatt nem volt túl jó a kezdés, de fizikailag jól érzem magam és jöhetnek a győzelmek, ha tartom ezt a formám.

Lett következménye a bukásodnak?
Aznap még nem fájt nagyon, de másnap már eléggé éreztem a vállamat. De nincs gond, már jól vagyok.

És mit vár Óscar Freire a tizennegyedik évétől a profi mezőnyben?
Főleg jó eredményeket. Minden év egy kicsit más, egyes években egy bizonyos versenyeket nyerek, míg más években másokat… Mindig nagyszerű érzés megnyerni egy fontos versenyt, a végén csak ez számít és tavaly két klasszikust megnyertem. Meglátjuk, hogy idén tudom-e folytatni majd ezt az utat.

Az elsődleges célod a Világbajnokság, vagy más versenyek is?
Igen, persze vannak más versenyek is. Ez olyan, mint a Tour, vannak más versenyek is a Tour de France-on kívül, nem? Nagyon sok fontos verseny van a szezonban és vannak olyanok, amiken még sosem nyertem és szép lenne legalább a győzelemért harcba szállni.

Melyekre gondolsz?
Például az Amstelen sosem nyertem, sem a Liége-n… párszor úgy láttam, hogy lehetetlen, de néha pedig nagyon közel voltam, még nem próbáltam, de… a remény hal meg utoljára. Ki mondta volna, amikor profi lettem, hogy megnyerem mindazokat, amiket végülis sikerült? Ezért azt gondolom, hogy ambíciózusnak kell lenni és úgy gondolni rá, hogy ez olyan, amit még nem nyertem meg.

Nagyon örültem, amikor hallottam, hogy eltolódik a nyugdíjba vonulásod. Azt olvastam, hogy ha megnyernéd 2012-ben a Világbajnokságot, akkor 2013-ban még versenyeznél. Igaz ez?
Figyelj, mi értelme lenne elvesztegetni egy évet a világbajnoki trikóban, ráadásul egyedüli lennék a történelemben, aki négyet megnyert. Habár nagyon szép lenne egy világbajnoki győzelemmel zárni a pályafutásomat.

Engedj meg egy nagyon egyszerű kérdést! Miért lettél kerékpáros?
Egyesek fociznak, míg mások teniszeznek… Nem tudom, szerettem bringázni. Kezdetben egy évet fociztam, de jobban tetszettek az egyéni sportok, ahol szabadon lehet jönni-menni a levegőn. Talán azért is, mert a bátyáim mindig nézték a kerékpár versenyeket a tv-ben… nem tudom, egyszerűen adta magát és én vagyok az egyedüli a családból, aki ezért sportol.

Akkor nem álmodoztál róla, hogy profi legyél, csak egyszerűen jobb voltál…
Persze álmodozol… amikor még kisgyerek vagy, mindig azt képzeled, hogy te vagy a legjobb, hehe. De mikor már 12 éves leszel, észreveszed, hogy ez nagyon nehéz. Amikor 15 leszel, látod, hogy szinte lehetetlen és aztán csak egyre rosszabb leszel, mert észreveszed, hogy egyre több vetélytársad van és egyre bonyolultabb lesz, mert más régiókból érkező versenyzőkkel, aztán más országbeliekkel, más korúakkal kell versenyezned… és ez egyre csak nehezebb lesz.

Sikerült és a Vitaliciohoz kerültél. Hogy emlékszel erre a két évre?
Emlékszem, hogy nagyon jól sikerült az első év, szép eredményeket értem el. Csak egy győzelmem volt, de mellette jó eredményeim. Még hiányzott a tapasztalat a sprinteknél, mert mindig emiatt nem nyertem.
A második évben lesérültem és gyakorlatilag az volt a legrosszabb évem, de a befejezése mégis a legjobb sportkarrierem során. Úgy zárni az évet, ahogy azt zártam, meglepetés volt. Ott lenni a Világbajnokságon, miközben csak Mallorcán és Andalúziában versenyeztem és utána lesérültem, megoperáltak és augusztus végén kezdtem el újra versenyezni egyszer egy napot, aztán még kettőt… és utána a Világbajnokság. Nagyon jól mentek az edzések, de nem gondoltam volna, hogy megnyerhetem a Világbajnokságot alig 23 évesen.

Hogy láttad az utolsó kilométereket és az utána jövő pillanatokat? Tudatában voltál annak, hogy megnyerted a Világbajnokságot?
Számomra már az, hogy ott lehettem, nagy dicsőség volt. Már az nagy dolog, hogy ott lehettem a legjobbakkal és tudtam, hogy ha velük érek célba, akkor ki tudom használni a helyzetet, mert egyáltalán nem ismertek, de én bíztam a képességeimben. Amikor már ott voltam abban a csoportban, már gondoltam a győzelemre, de ha utolsóként érkezem a célba a csoportból, már az is szép eredmény lett volna.

Utána megváltozott a világ, vagy folytatódott minden a régi kerékvágásban?
Nagyon különleges, teljesen megváltoztat. Úgy mész oda, hogy teljesen ismeretlen vagy, akire az egész világ kiváncsi, mert nem tudják, hogy ki vagy és minden újságíró mindent meg akar tudni rólad. Elég nehéz volt ezt elviselnem. Ráadásul be kellett bizonyítanom, hogy nemcsak a Világbajnokságot tudom megnyerni, a következő évben nagy nyomás volt rajtam…

De milyen szép év volt!
Igen, jól sikerült, de pont ezért, mert nagyon készültem. Tudtam, hogy bizonyítanom kell, jól jöttek ki a versenyek is és jól sikerült aztán befejeznem őket. Most már, annyi év után nem kell bizonyítanom semmit senkinek, de az az első évem volt világbajnokként.

Hogy érezted magad a Mapei edzőtáborában világbajnokként egy kis Corsával?
Hehehe. Hát… amikor aláírod az első profi szerződésedet, amivel nem keresel sok pénzt, aztán megnyered a Világbajnokságot és az utolsó, amire gondolnom kellett, hogy autót vegyek, hehe!
Tele volt a fejem mindennel, jól akartam menni, be akartam bizonyítani, hogy nem véletlenül nyertem Világbajnokságot. Aztán kezdődnek az edzések, az újságírók, a bonyodalmak és arra sincs időd, hogy átgondold, hogy mit csinálsz, nemhogy a pénzre, amit fogsz majd keresni… ezért is volt, hogy pár évig még a Corsával jártam és elégedett voltam. Nem tudom, talán kicsit másfajta kerékpáros vagyok, ha olasz lettem volna, talán más lenne a mentalitásom, de én elégedett voltam azzal, amim volt és amit csináltam.

Ezer dolgot kérdeznék a Mapeiről… Milyen volt ez a nagy csapat?
Már a csapat tagja voltam, de mégsem ismertem mindenkit… Volt egy csapat a klasszikusokra, egy a körversenyekre és volt egy fiatal csapat is, három az egyben.
Az akkori fiatalok a mostani legjobbak, akik a klasszikusokra jártak, azok voltak a legjobbak a világon és akik a körversenyekre jártak, azok nyerték a Girot és a Vueltát… a Tourt nem, ez egy olyan csapat, amelyik ott soha nem nyert. Azt hiszem a legversenyképesebb csapat volt, ami valaha is létezett a kerékpársport történelmében.

A következő években leesett két világbajnoki győzelem, szakaszok a Touron és a Vueltán, Milánó-San Remok… Jó szemed van hozzá, hmm?
Igen és olyan versenyek is, melyek kevésbé ismertek Spanyolországban, melyeket soha nem nyert meg spanyol versenyző és itt nincs híre, de attól még fontosak. Versenyek Belgiumban, mint a Gent, vagy a Fleche Brabançona, amit háromszor nyertem meg.
Úgy érzem, hogy más utat választottam, jól ment és hát… bizonyára azért nem értékelik annyira ezeket a versenyeket, mert nem ismerik őket Spanyolországban és amikor nem ismersz valamit, nem tudod ugyanúgy értékelni. Ezért vagyok külföldi csapatban, mert ott egy olyan kaliberű versenyzőt, mint én, jobban értékelnek és hálásnak kell lennem ezért.

Nagyon kiváncsi vagyok, hogy az utolsó métereken, ahol annyi akadály van… nem létezik a félelem?
De létezik, de a félelem egy kicsit relatív. Sokszor látni olyan versenyzőket, akik nem félnek és nem látják a veszélyt… minden kicsit viszonylagos, a veszély és a félelem. Minden alkalommal, na nem félek, de sokkal közelebbinek érzem a veszélyt, hehe és sokszor ezért nem mész bele olyan sprintekbe, amit nem látsz tisztán. Ennek ellenére, amikor fiatal vagy nem látod ezeket a veszélyeket és elmész a végletekig.

Van rólad egy fényképem és az az első gondolatom arról a kockázatos helyzetről, hogy “ez mindjárt meghal!”!
Hehe, ez függ a versenytől is. Ha az egy fontos verseny, mindig sokat kockáztatsz, de ez függ a versenyzőtől is.

Ennyi év után, van olyan, amelyik különösen kedves számodra?
Nem tudom… Voltak nagyon jó éveim, amikor sok szép győzelmet szereztem, de olyanok is, amikor sérült voltam. Azt hiszem, hogy mindegyik különböző, de talán a 2004-es év a kedvenc, amikor megnyertem a Világbajnokságot és a Milánó-San Remot egyazon évben. Csak 3-4 versenyt nyertem, de közte volt ez a kettő, ami mindent visz.
De ott van a tavalyi év, amikor hét győzelmem volt, közte két klasszikus és ez is nagyon jó volt. Más években meg szakaszt nyertem a Touron… az a pozitívum, hogy mindig szoktam nyerni a szezon elején, közepén és végén is. És mindig van közte valami szép verseny is.

Mit gondolsz, másképp alakult volna a karriered, ha kevesebb a sérülésed?
Biztos, hogy igen. Legalábbis több lehetőségem lett volna nyerni, ami sokkal összeszedettebbé tesz.

Tavaly azt mondtad a Baszk Körversenyen, hogy igazságtalannal tartottad, hogy elvették az első szakaszon aratott győzelmedet. Végül mégiscsak tiéd lett, Valverde eltiltása miatt. Számítanak az ilyen győzelmek?
Igazság szerint, az ilyen típusú győzelmek nem érnek sokat, ugyanúgy, mint amikor egy versenyző megnyer egy körversenyt, aztán pozitív mintát ad és a második lesz a győztes. Azt gondolom, hogy sokkal fontosabb az öröm, felállni a dobogóra és tudni, hogy az egész világ tudja, hogy te nyerted meg a szakaszt, ezt nem lehet jóvátenni.

Azt nyilatkoztad, hogy a sérülések és a balul sikerült Világbajnokság után jónak értékelted a tavalyi évet…
Kétségtelenül. Három versenyző volt, aki két klasszikust nyert, Cancellara, Gilbert és én, ami azt jelenti, hogy jó munkát végeztem.
A Touron nem tudtam szakaszt nyerni, de végigmentem a versenyen, ami úgy gondolom, hogy kitűnő eredmény.

Tudatában vagy annak, hogy háromszoros világbajnok vagy?
Hehe. Igen, tudatában vagyok, mert mindenki ezt ismételgeti állandóan, így nem lehet elfelejteni…

Híres vagy arról, hogy mennyire szétszórt vagy, de a bringán mégis összeszedettnek tűnsz. Hogy van ez?
Ez a munkám, egész életemben ezt csináltam, tudom, hogy 100%-ban oda kell rá figyelnem.
Aztán az történik, hogy utána kicsit kikapcsolok és kicsit el is veszek. Két különböző oldalam van, az egyik mikor a versenyen vagyok és 100%-on koncentrálok, látom a versenyt, odafigyelek a hibákra… a másik mikor a versenyen kívül vagyok, nem tudom, hogy mi történik körülöttem, ebből adódik, hogy szórakozott vagyok, hehehe.

Igaz az, hogy egyszer elmentél Bilbaoba a licenszedért és mire odaértél már nem tudtad, hogy miért vagy ott? Végül hazamentél nélküle…
Hát igen, de ez csak egy kis anekdota azok közül, amik már megtörténtek velem, haha.

Mesélj valami nagyon durva sztorit!
Szerintem jobb lenne, ha a feleségem mesélne, mert ő szokott lenni ezeknek az elszenvedője, hehehe.

Írhatnál egy könyvet, ha majd visszavonulsz!
Nem tudom, hehe, nagyon össze kéne szednem magam!

Már értem, hogy a mobiljaidat is miért hagyod el…
Igen, elég sok dolgot szoktam elveszíteni, nemcsak a mobilt… Mindent elhagyok!!!

Végezetül, beszéljünk kicsit Riccoról, vagy nem érdemes?
Hát nem annyira érdemes, azt hiszem ő egy olyan srác, akinek nem kéne sportolónak lennie. Meg volt a lehetősége, hogy kerékpáros legyen, ezt egyszer már eljátszotta, megbüntették, most még egyszer megcsinálja. Szerintem, ez senkinek nem fér a fejébe és ez szégyen az egész sportvilág számára, nemcsak a kerékpárnak.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com

Milyen lesz a jövő évi versenynaptárad?
Többé-kevésbé olyan, mint tavaly. Mallorcán kezdek, aztán megyek Andalúziába, majd a Kuurne-Bruselas-Kuurne, vagy az Almeriai Klasszikus, még nem döntöttem el. Utána indulok a Tirreno-Adriaticon, a Milánó-Sanremon, majd áprilisban a Baszk Körversenyen és az ardeneki klasszikusokon. Májusban megyek a Tour de Californiára.

Akkor nem indulsz a Giron?
Nem megyek a Girora. Azt mondtam, hogy nem indulok, nem akarok menni. Aztán még félreértenek.

És azután?
Még nem tudom, hogy indulok-e a Touron. A csapat szeretné, hogy jó formában legyek néhány versenyen, például Romandiában, így mást kell feláldoznom érte, ami a Tour lehet. Nagyon úgy tűnik, hogy nem megyek a Francia Körversenyre, de ez még nagyon messze van, addig még változhatnak a dolgok.

És mi igaz a 2012-es londoni olimpiával kapcsolatos hírekből?
Még nem gondoltam erre. Minden attól függ, hogy mennyi kedvem lesz versenyezni, edzeni, belekeveredek-e bukásba… idén mindezt figyelembe vették és év végén is jó hangulatban voltam. Az év közepén nem tudtam semmit se csinálni az orrműtétem miatt, de mikor felépültem nagyon lelkes voltam.

Forrás: www.ciclismoafondo.es