Mikel Astarloza visszatérése

Mikel Astarlozát az Euskaltel-Euskadi kerékpárosát 2009-ben tiltották el EPO használat miatt. A Burgosi Körversenyen tért vissza újra a versenyzéshez.

Elégedett vagy, igaz?
Igen. Ez a legfontosabb, hogy végre visszatérhettem a versenyzéshez.

Milyen érzés volt újra feltűzni a rajtszámot a mezedre?
Az elmúlt két évben nem volt részem ebben. Elég hosszú és nehéz évek voltak, ezért különösen jó érzés most nekem, hogy újra visszatérhetek a versenyzéshez.

Milyen volt az első napod? Hogy érezted magad?
Nagyon jól. Nagyon vártam már a kezdést, tudtam, hogy jó formában vagyok. Jó érzés volt visszatérni a régi kerékvágásba. Elég keményen kellett dolgoznom a szakasz során, de aztán a végén Samu győzött és ez a legfontosabb.

Mik az elsődleges céljaid?
Most csak a fejlődésre koncentrálok, hogy mielőbb felvegyem a két évvel ezelőtti ritmust.

Milyen volt a fogadtatásod az Euskaltelnél és a mezőnyben?
Nagyon jó. Igazság szerint a csapattársakkal ez alatt a két év alatt is tartottam a kapcsolatot. Sok embert viszont rég nem láttam a mezőnyből, de folyamatosan jöttek oda hozzám és üdvözöltek. Ez nagyon jó érzés volt.

Volt, hogy elvesztetted a reményt a két év alatt?
Nem, de a végén már nagyon vártam a mielőbbi visszatérést. Letöltöttem a büntetést, most újra versenyzem és megpróbálok a jövőre koncentrálni és fejlődni.

Azt akarod ezzel mondani, hogy még nem tisztázták az ügyedet?
Igen, még függőben van. Nagyon lassan mennek ezek a dolgok, így aztán még bennem van a tüske. De mint mondtam, most az érdekel, hogy újra itt lehetek a mezőnyben és versenyezhetek.

Azt mondtad, hogy jó formában vagy. Az elmúlt két évben is úgy edzettél, mintha lett volna versenyengedélyed?
Sőt, keményebben! Amiatt, hogy nem versenyezhettem sokkal keményebben edzettem, mert jó formában akartam visszatérni. Elég sokat szenvedtem is emiatt, mert olyan kerékpáros vagyok, akik rövid távra, vagy esetleg közép távra szeret tervezni… De ebben az esetben hosszú távú volt a cél, így elég nehéz volt fenntartani a koncentrációt és profi módon folytatni a munkát.

Ott leszel a Vuelta a Españan, vagy ahhoz még nem vagy elég jó formában?
Még nem döntöttük el. A Burgosi Körverseny után már fogjuk kicsit látni, hogy milyen szinten vagyok és mennyire fáradok el.

Ugyanaz a Mikel maradtál, aki két éve voltál?
Persze, nem változtam meg. Bár igazság szerint sok időm volt gondolkodni és ha mondhatom ezt, kicsit érettebb lettem. De ugyanaz az ember, ugyanaz a versenyző vagyok.

Azt szokták mondani, hogy minden rossz dologban lehet találni valami jót is. Ez így volt nálad is?
Igen, nagyon jólesett az emberek támogatása. Nagyon kevesen voltak azok, akik elítéltek, inkább segíteni próbáltak nekem, bátorítottak. Nagyon sok jó ember van ezen a Földön, jó érzés ezt tudni. Úgy érzem, hogy tartozom nekik.

Nem volt kérdéses, hogy az Euskaltelhez térsz vissza?
Nem, kétségem sem volt efelől. Nagyon jól bántak velem mindig is és soha nem is kerestem más lehetőséget. Ez egy hazai csapat, ahol az utolsó négy évemet töltöttem. Nem éreztem azt, hogy nem szeretnének visszavenni. Mindig megbíztak bennem, amiért nagyon hálás vagyok.

Továbbra is az ártatlannak vallod magad?
Igen, természetesen.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com

Astarloza megerősítette, hogy jövő júniusig eltiltották

Mikel Astarloza a Spanyol Kerékpáros Szövetség hivatalos leveléből értesült róla, hogy 2011. június 26-ig doppingvétség miatt eltiltották a versenyzéstől.
“Szeretném elmondani, hogy kaptam egy hivatalos levelet a szövetségtől, miszerint eltiltottak 2011. június 26-ig, egy UCI szabály megsértése miatt” tette közzé Astarloza.
“Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy ártatlan vagyok, ezért egyáltalán nem értek egyet ezzel a szankcióval és fellebbezni fogok ellene” tette hozzá.
Astarloza reméli, hogy végül “elismerik az ártatlanságát” és minél előbb visszatérhet a versenyzéshez. “Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik velem voltak a hosszadalmas procedúra során.”
Mikel Astarloza 2009. június 26-án adott pozitív mintát egy ellenőrzés során. Az UCI 2009. július 31-én közölte vele az ideiglenes felfüggesztését, a Nemzetközi Doppinellenes Ügynökség információja alapján, miszerint június 26-án kimutatták vizeletében az EPO-t. Az eltiltás két évre szól.

Forrás: www.marca.com