Luis León Sánchez miatt vették el Freirétől a győzelmet

Óscar Freire mérges volt, mikor megtudta, hogy kizárták a Baszk Körverseny mai szakaszán, habár ő haladt át először a célvonalon az olasz Francesco Gavazzi előtt.

“Ez szégyen. Nem ezt vártam. Megkérdeztem a második helyezettet – Gavazzit – hogy nem érzi-e szégyennek, hogy feláll a dobogóra, miközben kétszáz méterrel a cél előtt én voltam a gyorsabb” mondta Freire, mikor megismerte a bírók döntését.

A spanyol kerékpáros ezt a véleményét az olasz kerékpárosnak is kinyilvánította, aki elmondta, hogy nem ő adott be óvást, hanem a Lampre csapat igazgatója, Maurizio Piovani.

A bírók azt kifogásolták, hogy a sprint során – 200 méterrel a cél előtt – Luis León Sánchez amellett, hogy megtolta Freirét még le is zárta az utat más sprinterek előtt.

“Hozzám ért, hogy azt mondja ‘gyerünk’, de ennek nincs különösebb jelentősége. Még messze volt a cél és csak száz méterrel a befutó előtt kerültem az első helyre, nem amikor hozzám ért.”

Forrás: www.marca.com, www.ciclismoafondo.es

Luis León Sánchez: “Év végére minden kiderül”

Hogy vagy, Luisle? Hogy tetszik a Baszk Körverseny?
Köszi, jól megy. Idén még nem versenyeztem sokat, pedig mindig ahhoz voltam hozzászokva, hogy sok a versenykilométer és kevesebb az edzés, de a csapatváltással ez a mentalitásom is megváltozott. Mindig nagy kedvvel jövök a Baszk Körversenyre, mindig szeretnék itt jól szerepelni, habár úgy látom, hogy nagyon sok jó versenyző van most itt, akik mind elől szeretnének lenni.

Kiheverted a bukást?
Így, úgy tűnik, hogy semmi komoly. A keddi szakasz előtt belépett elém egy kislány és hogy ne üssem el, belementem az Euskaltel autójába. Beütöttem a mellkasomat és eléggé zavaró volt, mikor köhögnöm kellett, de már napról-napra jobb. Most igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetünkből, mivel Gesink elég jó helyen áll az összetettben, így neki segítünk.

Akkor teljesen jó formában érzed magad?
Igen, folyamatosan fejlődök. Az az igazság, hogy amikor az egyik csapattársad nagyon jól áll az összetettben, megpróbálsz minél többet segíteni neki. A Baszk Körverseny mindig is az a megmérettetés volt, ami azoknak ment jól, akik jók a klasszikusokon. Ezért is megpróbálunk itt minél jobb eredményt szerezni, hogy jól tudjunk menni a klasszikusokon is.

Milyennek találtad a tegnapi királyetapot?
Ez egy tipikus szakasza a Baszk Körversenynek, nagyon szép és látványos. Mindig nagyon sok néző van, akik bátorítanak minket. Nagyszerű szakaszt láthattak és a legjobb győzött.

Annyi év versenyzés után spanyol csapatban, hogy érzed magad a Rabobanknál?
Jól. Bár kezdetben furcsa volt, mert ahogy mondtad, mindig spanyol csapatnál versenyeztem, spanyolul beszéltem és a csapattársaim szinte a barátaim voltak. Amikor ide megérkeztem, kicsit ideges voltam, de nagyon kedvesek voltak velem. Ráadásul szerencsém van, hogy van három spanyol csapattársam és spanyolok a masszőrök is, ami nagyon jó. Az egyedüli furcsaság, hogy míg korábban sokkal többet versenyeztem és kevesebbet edzettem, most pont fordítva van.

Ez a legnagyobb különbség?
Igen. Ilyenkor még nagyon nehezemre esik felvenni a verseny ritmusát és szükségem pár napra, hogy belejöjjek. Megyek majd a klasszikusokra, utána Romandiába, aztán jön egy kis pihenő, majd később a Dauphiné és a Tour.

Úgy gondolod, hogy fontos volt ez a csapatváltás a karrieredben?
Azt gondolom, hogy mindig jó váltani. Annak ellenére, hogy nem volt semmi olyan dolog, ami miatt el akartam jönni az előző csapattól, mert mindig pozitív élményeim voltak ott, de jött ez a lehetőség és a Rabobankot mindig is nagyon komoly és professzionális csapatnak gondoltam, ahol jól dolgoznak. Ráadásul szerencsém is volt, hogy voltak spanyolok a csapatban, akik csak jót meséltek. Nagyon szeretek itt lenni, itt dolgozni… majd aztán meglátjuk, hogy sikerül-e hoznom a jó eredményeket.

Azért kérdeztem ezt, mert tudva, hogy Valverde még nem térhet vissza, te lehettél volna az első számú ember a Movistarnál…
Még amikor versenyzett Alejandro, akkor is nagyon szerettem ott lenni. Az történt, hogy ajánlottak egy lehetőséget, hogy Spanyolországon kívül versenyezzek és nagyon tetszett ez az ötlet.

Sok a vita a jövőddel kapcsolatosan, hogy most klasszikusok, vagy a körversenyek fekszenek neked jobban…
Ez az év lesz az, amikor ez kiderül. Most megyünk még hegyi edzőtáborba, amit eddig is csináltam, csak sokkal rövidebbeket. A korábbi csapatomnál nagy szabadságot adtak és mindenki a saját szakállára végezte az edzéseket, idén viszont a Tour előtt két hosszú edzőtáborunk is lesz, az egyik a Sierra Nevadában, a másik az Alpokban, ahol a Tour szakaszait fogjuk megnézni. Év végén majd kiderül, hogy melyik is lesz az én utam.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com

Algarvei Körverseny 17+1 spanyollal

A holnap kezdődő Algarvei Körversenyen az alábbi spanyol kerékpárosok állnak majd rajthoz:

Daniel Navarro – Saxo Bank Sungard
Jesús Hernández – Saxo Bank Sungard

Luis León Sánchez – Rabobank

Vicente Reynes – Omega Pharma-Lotto

Nelson Filipe Santos Oliviera – RadioShack

José Herrada – Caja Rural
Iñigo Cuesta – Caja Rural
Arturo Mora – Caja Rural
David de la Cruz – Caja Rural
Garikoitz Bravo – Caja Rural
Joaquin Sobrino – Caja Rural

Raul Alarcon García – Barbot-Efapel
Santiago Perez Fernandez – Barbot-Efapel

Alejandro Porto – Onda
Delio Fernández – Onda
Alberto Morras – Onda
Ion Pardo – Onda

FRISSÍTÉS: Alberto Contador a Saxo Bank Sungard kerékpárosa is elindul a versenyen, miután a Spanyol Kerékpáros Szövetség február 15-én felmentette.

Rabobank prezentáció – Luis León Sánchez interjú

Hogy tetszik a teljesen új 2011-es év?
Keveset fogok versenyezni, de azt a maximumon. A Challenge de Mallorca-n kezdek, aztán megyek Algarvebe, majd jön a Párizs-Nizza. Aztán – mint mindig – következik a Baszk Körverseny, az ardeneki klasszikusok és a Dauphiné Libéré a Tour előtt. Elsődleges célom a Vuelta a España lesz.

Akkor a Tour de France nem is lesz olyan fontos a számodra?
A Tourra csupa hegyimenővel megyünk. Gesinkre építünk, de nekem is lesz elegendő szabadságom.

Nem okoz összetűzést Gesinkkel, hogy hasonlók a törekvéseitek a Tourral kapcsolatosan?
Nem. Beszéltem, Erik Breukink-el, ez a Tour a kifejezett hegyimenőknek kedvez és a csapatban a legjobb Gesink. Kapok elegendő szabadságot, de a kulcspillanatokban érte kell majd dolgoznom.

Akkor a nagy cél, egy fantasztikus Vuelta?
Meg kell még várni, hogy milyen lesz az útvonal. Ha olyan, mint idén, megpróbálok harcba szállni érte. Ezen az utolsón nem voltam sem elég motivált, sem elég felkészült. Azért mentem, hátha képes leszek küzdeni az összetettért, de nem jött össze.

Elérkezett az igazság pillanata?
27 évesen már nem mondhatom azt, hogy még tanulnom és fejlődnöm kell, már meg tudom állni a helyem. Fiatalként szerencsém volt és most elérkezett a pillanat, hogy meglássuk képes vagyok-e nagy dolgokra.

Amikor ‘nagy dolgokról’ beszélsz, a Tourra gondolsz?
Nem. Azt mondom, hogy újra megnyerni a Párizs-Nizzát, a klasszikusokat… és megtanulni jól csinálni a Tourt, tanulni a jobb versenyzőktől és megpróbálni nem kiégve érkezni a Vueltára.

Hogy megy a beilleszkedés a Rabobankba?
Szerencsém van, hogy ilyen csapatban lehetek. Azt gondoltam, hogy sokkal nehezebb lesz, mivel külföldi vagyok, de nagyon jól bánnak velem. Nem mintha félnék, de már megszoktam, hogy spanyol csapatban versenyzem, de most angolul tanulok és ráadásul van pár nagyszerű csapattársam.

Most jött el az idő a váltásra?
Nem tudom, egyszerűen csak megtettem. Talán ez volt az a pillanat. Breukink nagyon megbízik bennem. Tagja vagyok az egyik nagy csapatnak.

Az új mezzel a szokásaid is megváltoznak?
Nem. Ugyanúgy fogok edzeni, ugyanazt csinálom és ugyanazokkal az emberekkel, akikkel eddig is. Biztos, hogy lesz olyan helyzet, hogy speciális edzéseket csinálok majd, amit a murciai társaságom nem fog, de nagyjából minden ugyanaz marad.

Forrás: www.ciclismoafondo.es

103 spanyol győzelem 2010-ben

Spanyol kerékpárosok 2010-ben nem kevesebb, mint 103 győzelmet arattak az UCI versenyein. Ezek közül 17 körversenyen és 13 egy napos viadalon diadalmaskodtak. A legtermékenyebb hónap az augusztus volt, 23 győzelemmel.
A körversenyek közül kiemelkedik a Tour de France és a Párizs-Nizza Alberto Contadorral és a Katalán Körverseny Joaquin Rodríguezzel. A legfontosabb klasszikusok az alábbiak voltak: Milánó-San Remo és Párizs-Tours Óscar Freirével, a Clásica San Sebastian Luis León Sánchezzel, az Omloop Het Nieuwsblad Juan Antonio Flechaval, a GP Miguel Indurain Joaquin Rodríguezzel és a Párizs-Brüsszel Fran Ventosoval.
Legtöbbször az alábbi versenyzők álltak a dobogó legfelső fokára: Alberto Contador (Astana) 9, Óscar Freire (Rabobank) 7, Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne) 6, David Blanco (Palmeiras) 5, Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi) 5, Joaquin Rodríguez (Katusha) 4, José Herrada (Caja Rural) 3, Sergio Pardilla (Carmiooro-NGC) 3, Francisco Ventoso (Carmiooro-NGC) 3 és Ángel Vicioso (Andalucía-CajaSur) 3 alkalommal.
A 17 megnyert körverseny az alábbi: Vuelta Algarve (Alberto Contador), Párizs-Nizza (Alberto Contador), Volta Catalunya (Joaquin Rodríguez), Circuito de Sarthe (Luis León Sánchez), Cinturón Mallorca (Sergio Mantecón), Vuelta Castilla y León (Alberto Contador), Vuelta a México (Sevilla), Vuelta Asturias (Zaballa), Volta Alentejo (Blanco), Vuelta Madrid (Pardilla), Tour de France (Alberto Contador), Vuelta León (Vallejo), Vuelta Burgos (Samuel Sánchez), Tour l’Ain (Haimar Zubeldia), Vuelta Portugal (Blanco), Tour Guadeloupe (Francisco Mancebo) és Cinturó Empordá (José Herrada).
A 13 egynapos verseny: Omloop Het Nieuwsblad (Juan Antonio Flecha), Miláno-San Remo (Óscar Freire), GP Miguel Indurain (Joaqiun Rodríguez), Klasika Primavera (Samuel Sánchez), GP Llodio (Ángel Vicioso), Vuelta La Rioja (Ángel Vicioso), Subida Naranco (S. Pérez), Clásica Ordizia (Izagirre), Clásica San Sebastián (Luis León Sánchez), Circuito Getxo (Pacheco), Párizs-Brüsszel (Francisco Ventoso), Tour Vendee (Fernández de Larrea) és Párizs-Tours (Óscar Freire).

Január (3 győzelem):
Január 19. Tour San Luis 2. szakasz: Rafael Valls Ferri (Footon-Servetto-Fuji) 

Január 23. Tour San Luis 6. szakasz: Maté (Androni) 

Január 23. Tour Down Under 5. szakasz: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne)

Február (9 győzelem):
Február 8. Trofeo Cala Millor: Óscar Freire (Rabobank) 

Február 19. Vuelta Algarve 3. szakasz: Alberto Contador (Astana) 

Február 21. Vuelta Algarve 5. szakasz: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne) 

Február 21. Vuelta Algarve összetett: Alberto Contador (Astana) 

Február 21. Vuelta Andalucía 1. szakasz: Sergio Pardilla (Carmiooro-NGC) 

Február 22. Vuelta Andalucía 2. szakasz: Óscar Freire (Rabobank) 

Február 23. Vuelta Andalucía 3. szakasz: Óscar Freire (Rabobank) 

Február 25. Vuelta Andalucía 5. szakasz: Francisco Ventoso (Carmiooro-NGC)

Február 27. Omloop Het Nieuwsblad: Juan Antonio Flecha (Sky)

Március (6 győzelem):
Március 11. Párizs-Nizza 4. szakasz: Alberto Contador (Astana) 

Március 13. Párizs-Nizza 6. szakasz: Xavier Tondo (Cervélo) 

Március 14. Párizs-Nizza összetett: Alberto Contador (Astana) 

Március 20. Milánó-San Remo: Óscar Freire (Rabobank) 

Március 24. Volta Catalunya 3. szakasz: Xavier Tondo (Cervélo) 

Március 28. Volta Catalunya összetett: Joaquin Rodríguez (Katusha)

Április (21 győzelem):
Április 3. GP Miguel Indurain: Joaquin Rodríguez (Katusha) 

Április 5. Baszk Körverseny 1. szakasz: Óscar Freire (Rabobank) 

Április 6. Circuito Sarthe 1. szakasz: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne) 

Április 6. Baszk Körverseny 2. szakasz: Óscar Freire (Rabobank)
Április 8. Baszk Körverseny 4. szakasz: Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi)
Április 9. Baszk Körverseny 5. szakasz: Joaquin Rodríguez (Katusha)
Április 9. Circuito de Sarthe összetett: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne)
Április 10. Cinturón Mallorca 3. szakasz: David Belda (Guerola-Valencia Terra i Mar)
Április 11. Klasika Primavera: Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi)
Április 11. Cinturón Mallorca összetett: Sergio Mantecón (Trek-Lorca Taller del Tiempo)
Április 16. Vuelta Castilla y León 3. szakasz: Igor Antón (Euskaltel-Euskadi)
Április 17. Vuelta Castilla y León 4. szakasz: Alberto Contador (Astana)
Április 18. Vuelta Castilla y León összetett: Alberto Contador (Astana)
Április 24. GP Llodio: Ángel Vicioso (Andalucía-CajaSur)
Április 25. Vuelta La Rioja: Ángel Vicioso (Andalucía-CajaSur)
Április 25. Vuelta México összetett: Óscar Sevilla (Rock Racing)
Április 27. Subida al Naranco: Santi Pérez (Loulé)
Április 28. Vuelta Asturias 1. szakasz: Pablo Urtasun (Euskaltel-Euskadi)
Április 29. Vuelta Asturias 2. szakasz: Angel Vicioso (Andalucía-CajaSur)
Április 30. Vuelta Asturias 3A. szakasz: Joaquín Sobrino (spanyol válogatott – amatőr)
Április 30. Vuelta Asturias 3B. szakasz: Beñat Intxausti (Euskaltel-Euskadi)

Május (5 győzelem):
Május 2. Romandiai Körverseny 5. szakasz: Igor Antón (Euskaltel-Euskadi)
Május 2. Vuelta Asturias 5. szakasz: Tino Zaballa (Loulé)
Május 2. Vuelta Asturias összetett: Tino Zaballa (Loulé)
Május 6. Tour Azerbajdzsán 4. szakasz: Rafael Serrano (Heraklion Kastro-Murcia)
Május 26. Tour Baviera 1. szakasz: Rubén Pérez (Euskaltel-Euskadi)

Június (13 győzelem):
Június 6. Dauphiné Libéré prológ: Alberto Contador (Astana)
Június 6. Tour Luxemburg 4. szakasz: Gorka Izagirre (Euskaltel-Euskadi)
Június 11. Dauphiné Libéré 4. szakasz: Daniel Navarro (Astana)
Június 12. Vuelta Alentejo 3. szakasz: David Blanco (Palmeiras)
Június 12. Dauphiné Libéré 6. szakasz: Alberto Contador (Astana)
Június 13. Vuelta Alentejo összetett: David Blanco (Palmeiras)
Június 15. Circuito Montañés 7. szakasz: Víctor de la Parte (spanyol válogatott – amatőr)
Június 15. Tour Beauce 1. szakasz: Rafael Serrano (Heraklion Kastro-Murcia)
Június 17. Ster Elektrotoer 2. szakasz: Francisco Ventoso (Carmiooro-NGC)
Június 20. Tour Beauce 6. szakasz: Héctor González (Heraklion Kastro-Murcia)
Június 25. Spanyol időfutam bajnokság: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne)
Június 27. Spanyol országúti bajnokság: José Iván Gutiérrez (Caisse d’Epargne)
Június 30. Vuelta Venezuela 1. szakasz: Óscar García Casarrubios (Heraklion Kastro-Murcia)

Július (9 győzelem):
Július 9. Vuelta Venezuela 10. szakasz: Javier Chacón (Heraklion Kastro-Murcia)
Július 16. Tour de France 13. szakasz: Joaquim Rodríguez (Katusha)
Július 17. Vuelta Madrid 2. szakasz: Francisco Ventoso (Carmiooro-NGC)
Július 18. Vuelta Madrid 3. szakasz: Sergio Pardilla (Carmiooro-NGC)
Július 18. Vuelta Madrid összetett: Sergio Pardilla (Carmiooro-NGC)
Július 25. Tour de France összetett: Alberto Contador (Astana)
Július 25. Clásica Ordizia: Gorka Izagirre (Euskaltel-Euskadi)
Július 30. Tour do Rio 3. szakasz: Sergio Casanova (MMR Bikes)
Július 31. Clásica San Sebastián: Luis León Sánchez (Caisse d’Epargne)

Augusztus (23 győzelem):
Augusztus 1. Circuito Getxo: Francisco Pacheco (Xacobeo Galicia)
Augusztus 3. Vuelta León 1. szakasz: Arturo Mora (Caja Rural)
Augusztus 4. Vuelta Burgos 1. szakasz: Koldo Fernández de Larrea (Euskaltel-Euskadi)
Augusztus 5. Vuelta Burgos 2. szakasz: Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi)
Augusztus 5. Vuelta León 3. szakasz: David Belda (Asfaltos Guerola-Valencia Terra i Mar)
Augusztus 6. Tour Guadeloupe prológ: Francisco Mancebo (Heraklion Kastro-Murcia)
Augusztus 7. Vuelta León 5. szakasz: Enrique Salgueiro (Extremadura-Spiuk)
Augusztus 7. Vuelta León összetett: Angel Vallejo (Supermercados Froiz)
Augusztus 8. Vuelta Burgos 5. szakasz: Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi)
Augusztus 8. Vuelta Burgos összetett: Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi)
Augusztus 8. Vuelta Portugal 4. szakasz: David Blanco (Palmeiras)
Augusztus 10. Vuelta Portugal 5. szakasz: José Herrada (Caja Rural)
Augusztus 10. Tour de l’Ain prológ: Haimar Zubeldia (RadioShack)
Augusztus 11. Vuelta Portugal 6. szakasz: Joaquín Ortega (Barbot)
Augusztus 11. Tour Guadaloupe 5. szakasz: Héctor González (Heraklion Kastro-Murcia)
Augusztus 12. Vuelta Portugal 7. szakasz: David Blanco (Palmeiras)
Augusztus 14. Vuelta Portugal 9. szakasz: David Bernabeu (Barbot)
Augusztus 14. Tour de l’Ain összetett: Haimar Zubeldia (RadioShack)
Augusztus 15. Vuelta Portugal összetett: David Blanco (Palmeiras)
Augusztus 15. Tour Guadeloupe összetett: Francisco Mancebo (Heraklion Kastro-Murcia)
Augusztus 15. Vuelta Colombia 14. szakasz: Óscar Sevilla (Orgullo Paisa)
Augusztus 26. Tour Poitou-Charentes 4. szakasz: Markel Irizar (RadioSack)
Augusztus 31. Vuelta España 4. szakasz: Igor Antón (Euskaltel-Euskadi)

Szeptember (9 győzelem):
Szeptember 5. Vuelta España 9. szakasz: David López (Caisse d’Epargne)
Szeptember 7. Vuelta España 10. szakasz: Imanol Erviti (Caisse d’Epargne)
Szeptember 8. Vuelta España 11. szakasz: Igor Antón (Euskaltel-Euskadi)
Szeptember 11. Vuelta España 14. szakasz: Joaquim Rodríguez (Katusha)
Szeptember 11. Párizs-Brüsszel: Francisco Ventoso (Carmiooro)
Szeptember 12. Vuelta España 15. szakasz: Carlos Barredo (Quick Step
Szeptember 13. Vuelta España 16. szakasz: Mikel Nieve (Euskaltel-Euskadi)
Szeptember 18. Vuelta España 20. szakasz: Ezequiel Mosquera (Xacobeo Galicia)
Szeptember 26. Tour Vendée: Koldo Fernández de Larrea (Euskaltel-Euskadi)

Október (5 győzelem):
Október 1. Cinturó Empordá 1. szakasz: Moisés Dueñas (Supermercados Froiz)
Október 2. Cinturó Empordá 2. szakasz: José Herrada (Caja Rural)
Október 3. Cinturó Emporda 3. szakasz: Israel Pérez (Extremadura-Spiuk)
Október 3. Cinturó Empordá összetett: José Herrada (Caja Rural)
Október 10. Párizs-Tours: Óscar Freire (Rabobank)

Forrás: www.biciciclismo.com

Spanyol bringások a Világbajnokságról

Haimar Zubeldia: “A csapatnak extra erőfeszítés volt ez a Világbajnokság és végül megfizettük az árát. Meg kellett állítanunk a három szökevényt elől, végül elértük, hogy Óscar felért a csoporthoz. Aztán csak én maradtam már ott vele, teljesen észrevétlennek kellett lennünk, hogy erőrekapjon és ki tudja játszani a kártyáit. Habár azt mondta nekem, hogy már fáradt, de Óscar ilyen és mindig bízni kell benne. Az olaszok nagyon kemény versenyt mentek, de mi jó formában voltunk. Aztán mások aratták le a munkánk gyümölcsét, akik addig rejtőzködtek, mint Hushovd, habár megérdemelten győzött.”

Carlos Barredo: “Igazság szerint az olaszokra mindenki nagyon odafigyelt. Ezért helyezkedtem én Tosatto közelében, mert tudtam, hogy amint lehetősége lesz rá, megindul. Kialakult egy csoport és elkövettük azt a hibát, hogy elengedtünk pár favorit versenyzőt. Mivel nem volt rádiónk, nem tudtuk, hogy most mit csináljunk. Persze az volt a fejünkben, hogy odaérjünk a befutóra, de mivel nem mondták, hogy mit csináljunk, nem tettünk semmit. Aztán a következő körben már előrevittük Freirét.”

Rubén Plaza: “Igazság szerint tudtuk, hogy az olaszok fogják irányítani a versenyt. A legrosszabb nem az volt, hogy nem volt rádiónk, hanem, hogy semmit nem tudtunk. Azt gondolom, hogy a motorosok több információt is közvetíthettek volna, de nem így volt. Végül megoldottuk a helyzetet és Óscart helyzetbe hoztuk, habár nem sikerült győznie.”

Juanma Gárate: “Még jó, hogy a végén megoldottuk a helyzetet, mert előtte nagyon sötétnek tűnt a szituáció. Az volt az ötlet, hogy az első három körben őrködni kell, mert azok lesznek a legveszélyesebbek. Ezt jól meg is oldottuk, de aztán lepihentünk és megleptek az olaszok. Nem volt egyszerű a helyzet kommunikáció és információ-áramlás nélkül, sokszor megpróbáltuk kitalálni, hogy mi is történik. Nem lehetett tudni, hogy más is segít-e nekünk utolérni a szökevényeket, vagy nem. És ha megállsz, ők meg túl messze vannak, akkor adiós. A végén megoldódott a dolog, de nem a legjobban jöttünk ki a helyzetből.”

Samuel Sánchez: “Minden másképpen történt, mint ahogy azt elterveztük, megbeszéltük. Azért kellett felvinnünk az egész üldözőbolyt, hogy Óscar Freirének legyen lehetősége ott lenni a sprintben. Olaszország és Spanyolország összefogott és azt gondolom, hogy jól működtünk, mint csapat, habár nem sikerült a dobogót elérni, de ezt nem is lehet mindig. Az olaszok sem szereztek érmet.”

Luis León Sánchez: “Nem hiszem, hogy meggondolatlanok voltunk. Belefeszültünk a munkába, bár sokkal kényelmesebb lett volna nem mindig elől menni. Teljesen kimerültünk, de aztán sikerült gond nélkül utolérni a szökevényeket. Az olaszok támadása miatt elég sokat kellett dolgoznunk. Egy kicsit nehéz volt a helyzet, de újra versenybe hoztuk Óscart.”

Imanol Erviti: “Nagyon elégedett vagyok, hogy itt lehettem és dolgozhattam, hiszen ezért jöttem. Amíg nem értünk el a körpályáig, nem volt semmi baj, habár tapintható volt a feszültség. Nagyon jól kontrolláltuk a versenyt a belgákkal. Aztán az ötfős szökés kicsit megnehezítette a dolgunkat, főleg amikor már 23 perc volt az előnyük. Akár egy kört is adhattak volna a mezőnynek, ami hihetetlen lett volna. Ekkor rákapcsoltunk és 10 perc alá csökkentettük a különbséget. Utána már akadtak társak is, akik dolgoztak velünk.”

Fran Ventoso: “Betegeskedtem az utóbbi napokban, de nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolta a mai napot, de elég rosszul éreztem magam. Csődöt mondtam, nincs mit magyarázni. Azért jöttem, hogy dolgozzak. Mondtam Juanmanak, hogy menni kell és tekertem is, amíg csak bírtam. Azért dolgoztunk, hogy Óscar újra felérjen. Nagyon közel volt a világbajnoki győzelem és az, hogy nem sikerült az azért van, mert voltak erősebbek.”

Forrás: www.rfec.com

A spanyol válogatott már Ausztráliában van

A spanyol válogatott megérkezett Ausztráliába, Geelongba. Az olimpiai bajnok, Samuel Sánchez, családi gondokra hivatkozva szombaton utazik a többiek után.
A hotel, ahol elszállásolták őket csak néhány méterre van a rajthelyszíntől, kivéve a vasárnapi elit versenyt, mely Melbourne-ből rajtol. A csapat már edzett két órát, habár a világbajnokság pályáját még nem jelölték ki teljesen. Az idő kellemes, a maximum hőmérséklet 16 fok.

Forrás: www.marca.com

Kihirdették a spanyol világbajnoki keretet

José Luis de Santos, a spanyol szövetségi kapitány kihirdette a világbajnokságon induló 9 fős keretet.
A csapat első számú embere Óscar Freire (Rabobank) lesz. Jelenlegi és leendő csapattársa, Juanma Garate és Carlos Barredo is utazik vele. Indul az olimpiai bajnok Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi), a katalán Joaquin Rodríguez (Team Katusha), Imanol Erviti és Luis León Sánchez a Caisse d’Epargneból, Fran Ventoso a Carmiooro-NGC csapatból és Haimar Zubeldia a RadioShackból. Ez a kilenc versenyző képviseli majd Spanyolországot október 4-én Melbourneben.
Az időfutamon Luis León Sánchez és Rubén Plaza áll majd rajthoz.
“Nem volt könnyű a választás, mivel a többi versenyző is, aki kimaradt, jó formában van. De csak 9 embert vihetek. Ők a legjobbak” mondta De Santos, aki bízik Óscar Freire negyedik világbajnoki győzelmében. “Jó úton halad az edzésekkel, jól ment a Vueltán és elégedett azzal, ahogy mennek a dolgok.”
Ami az időfutamot illeti, mely szeptember 30-án kerül megrendezésre a szövetségi kapitány az alábbiakat mondta Luis León Sánchezről: “hosszú volt az idei szezonja, de miután tegnap beszéltünk Peñafielben, biztos vagyok benne, hogy jó időfutamot fog menni Ausztráliában.” Rubén Plaza “tegnap nem ment túl jól az időfutamon, fizikai problémák miatt, de ez részletkérdés. Jó eredményt fog tudni elérni a világbajnokságon.”

Forrás: www.ciclismoafondo.es

Előzetes spanyol keret a világbajnokságra

Az alábbi 21 versenyzőt választották ki első körben, hogy részt vegyenek a szeptember 29. és október 3. között megrendezésre kerülő világbajnokságon, Ausztráliában:
Javier Moreno (Andalucía-Cajasur),
Imanol Erviti, Iván Gutiérrez, Pablo Lastras, Luis Pasamontes, Rubén Plaza, José Joaquín Rojas és Luis León Sánchez (Caisse D’Epargne),
Francisco José Ventoso (Carmioro NGC),
Xavier Tondo (Cervelo Test Team),
Koldo Fernández, Egoi Martínez és Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi),
Carlos Barredo (Quick Step),
Óscar Freire és Juan Manuel Garate (Rabobank),
Juan Antonio Flecha (Sky),
Joaquim Rodríguez (Katusha),
Haimar Zubeldia (Radioshack),
Gustavo Cesar Veloso és David García (Xacobeo Galicia).

A 21 fős előzetes keretből végül 9 versenyző lesz az, aki tényleges ott lehet a világbajnokság rajtjánál.

Forrás: noticiassamu.blogspot.com

A Vuelta a Españan induló csapatok

Ag2r – La Mondiale: José Luis ARRIETA LUJAMBIO, Guillaume BONNAFOND , Hubert DUPONT, Sébastien HINAULT, Blel KADRI, Rinaldo NOCENTINI, Christophe RIBLON, Nicolas ROCHE, Ludovic TURPIN

Andalucia – CajaSur: Sergio CARRASCO GARCIA, Juan Javier ESTRADA RUIZ, José Angel GOMEZ MARCHANTE, Jorge Martin MONTENEGRO, Javier MORENO BAZAN, Manuel ORTEGA OCANA, Antonio PIEDRA PEREZ, Javier RAMIREZ ABEJA, José Vicente TORIBIO ALCOLEA

Astana: Assan BAZAYEV, Allan DAVIS, Alexsandr DYACHENKO, Dmitriy FOFONOV, Enrico GASPAROTTO, Valentin IGLINSKIY, Josep JUFRE POU, Sergey RENEV, Andrey ZEITS

Bbox – Bouygues Telecom: Freddy BICHOT, William BONNET, Yohann GÈNE, Vicent JEROME, Alexandre PICHOT, Perrig QUEMENEUR, Pierre ROLLAND, Mathieu SPRICK, Nicolas VOGONDY

Caisse d’Epargne: David ARROYO DURAN, Marzio BRUSEGHIN, Imanol ERVITI OLLO, José Vicente GARCIA ACOSTA, David LOPEZ GARCIA, Luis PASAMONTES RODRIGUEZ, Ruben PLAZA MOLINA, Luis León SANCHEZ GIL, Rigoberto URAN URAN

Cervélo Test Team: Theo BOS, Iñigo CUESTA LOPEZ DE CASTRO, Philip DEIGNAN, Stefan DENIFL, Xavier FLORENCIO CABRE, Thor HUSHOVD, Óscar PUJOL MUÑOZ, Carlos SASTRE CANDIL, Xavier TONDO VOLPINI

Cofidis, le Credit en Ligne: Mickaël BUFFAZ, Samuel DUMOULIN, Tony GALLOPIN, Arnaud LABBE, Sébastien MINARD, David MONCOUTIE, Rémi PAURIOL, Nico SIJMENS, Romain ZINGLE

Euskaltel – Euskadi: Igor ANTON HERNANDEZ, Koldo FERNANDEZ DE LARREA, Beñat INTXAUSTI ELORRIAGA, Egoi MARTINEZ DE ESTEBAN, Mikel NIEVE ITURRALDE, Juan José OROZ UGALDE, Amets TXURRUKA, Pablo URTASUN PEREZ, Gorka VERDUGO MARCOTEGUI

Footon – Servetto: José Alberto BENITEZ ROMAN, Manuel Antonio Leal CARDOSO, Giampaolo CHEULA, Arkaitz DURAN AROCA, David GUTIERREZ GUTIERREZ, Enrique MATA, Martin PEDERSEN, David VITORIA, Johnnie WALKER

Française des Jeux: Olivier BONNAIRE, Pierre CAZAUX, Sébastien CHAVANEL, Mikael CHEREL, Yauheni HUTAROVICH, Christophe LE MEVEL, Gianni MEERSMAN, Yoann OFFREDO, Arthur VICHOT

Garmin – Transitions: Tom DANIELSON, Julian DEAN, Tyler FARRAR, Michel KREDER, Christian MEIER, David MILLAR, Christian VANDE VELDE, Matthew WILSON, David ZABRISKIE

Lampre – Farnese Vini: Grega BOLE, Angelo FURLAN, Danilo HONDO, Andrey KASHECHKIN, Marco MARZANO, Manuele MORI, Alessandro PETACCHI, Daniele PIETROPOLLI, Daniele RIGHI

Liquigas – Doimo (LIQ): Daniele BENNATI, Mauro FINETTO, Jacopo GUARNIERI, Roman KREUZIGER, Vincenzo NIBALI, Maciej PATERSKI, Fabio SABATINI, Ivan SANTAROMITA, Frederik WILLEMS, Oliver ZAUGG

OmegaPharma – Lotto: Jan BAKELANTS, Mickael DELAGE, Philippe GILBERT, Leif HOSTE, Olivier KAISEN, Jean-Christophe PERAUD, Greg VAN AVERMAET, Jurgen VAN GOOLEN, Jelle VANENDERT

Quick Step: Carlos BARREDO LLAMAZALES, Dario CATALDO, Kevin DE WEERT, Nikolas MAES, Davide MALACARNE, Branislau SAMOILAU, Andreas STAUFF, Matteo TOSATTO, Wouter WEYLANDT

Rabobank: Óscar FREIRE GOMEZ, Juan Manuel GARATE, Dmitriy KOZONTCHUK, Sebastian LANGEVELD, Paul MARTENS, Denis MENCHOV, Grischa NIERMANN, Nick NUYENS, Laurens TEN DAM

Sky: John-Lee AUGUSTYN, Kjell CARLSTRÖM, Juan Antonio FLECHA GIANNONI, Simon GERRANS, Peter KENNAUGH, Thomas LÖFKVIST, Lars Petter NORDHAUG, Ian STANNARD, Ben SWIFT

Team HTC – Columbia: Lars Ytting BAK, Mark CAVENDISH, Bernhard EISEL, Matthew GOSS, Hayden ROULSTON, Kanstantsin SIUTSOU, Tejay VAN GARDEREN, Martin VELITS, Peter VELITS

Team Katusha: Giampaolo CARUSO, Denis GALIMZYANOV, Vladimir GUSEV, Joan HORRACH RIPOLL, Mikhail IGNATIEV, Vladimir KARPETS, Alexandr KOLOBNEV, Filippo POZZATO, Joaquin RODRIGUEZ OLIVER

Team Milram: Markus EICHLER, Robert FÖRSTER, Markus FOTHEN, Johannes FRÖHLINGER, Dominik ROELS, Björn SCHRÖDER, Roy SENTJENS, Niki TERPSTRA, Paul VOSS

Team Saxo Bank: Fabian CANCELLARA, Juan José HAEDO, Dominic KLEMME, Kasper KLOSTERGAARD LARSEN, Gustav Erik LARSSON, Anders LUND, Stuart O’GRADY, Andy SCHLECK, Fränk SCHLECK

Xacobeo – Galicia: Gustavo CESAR VELOSO, Delio FERNANDEZ CRUZ, David GARCIA DA PENA, Marcos GARCIA, Vladimir ISAICHEV, Serafin MARTINEZ, Ezequiel MOSQUERA MIGUEZ, Gonzalo RABUNAL RIOS, Gustavo RODRIGUEZ IGLESIAS