Ön már végigjárta a kerékpáros ranglétrát: volt versenyző, sportigazgató, jelenleg szövetségi kapitány… Melyiket élvezte a legjobban?
Mindig az adott helyzetet. Kerékpárosként szerettem edzeni és versenyezni. Mindezt olyan nevekkel, mint Indurain vagy Pedro Delgado. Indulni a Vueltán vagy a Giron. Azt is nagyon szerettem, mikor Segoviában utánpótlás csapatot irányítottam. Ők a lelkesedésüket adják, te pedig a tudásod, ráadásul úgy, hogy szereted is csinálni. És most a szövetségi kapitányi székben megintcsak élvezem amit csinálok, hiszen nagyszerű versenyzőink vannak, ami nagy szerencse. Ők nemcsak nagyszerű kerékpárosok, hanem nagyszerű emberek is.

Kivülállóként úgy látszik, hogy a versenyző egy önfeláldozó hivatást folytat, míg egy szövetségi kapitánynak nagy a felelőssége a rajongók felé is. Így van?
Igen, ez felelősségteljes foglalkozás, hiszen az országodat, a szövetségedet, a sportodat kell képviselned. Jól kell csinálnod, közvetítened kell a stratégiát, hogy a csapat a lehető legjobban működjön egy Világbajnokságon. Ez nagy felelősség, de könnyű is ezekkel a versenyzőkkel.

Előbb említette, hogy Indurainnal és Pericoval versenyzett. Ráadásul a Banestonál volt ’91 és ’95 között, Indurain Tour-győzelmei idején. Pozitív vagy negatív hatással volt önökre egy ilyen csapatban versenyezni, ahol van egy mindenek felett álló személy.
Mindig pozitív volt. Pozitívnak hívom, mert mindig az ilyen figurákért kell dolgozni, nem?

Igen, de talán kevesebb a lehetősége csillogni.
Mindig van arra lehetőség, hogy kihasználj pillanatokat. Lehet nyerni kis körversenyeket, vagy olyan egynaposokat, ahova Indurain vagy Perico csak kilométergyűjtés miatt ment. De igen, azokban a pillanatokban küldetésem volt: ott kellett lenni a közelükben, hogy ne történjen velük semmit és a lehető legkipihentebben fejezzék be a szakaszt.

Miben változott a sportág azóta?
A körülmények sokat változtak. Amikor mi versenyeztünk nem voltak még autóbuszaink, csak lakókocsik és azonnal rajtoltunk az aláírás után. Most úgy tűnik, hogy a versenyzőknek nehezére esik kiszállni a buszból és éppen csak odaérnek az aláírásra és a rajtra. Mi sokkal megközelíthetőbbek voltunk. Emlékszem még Perico és Indurain idejére, mikor a lakókocsiktól a hivatalos aláíróhelyig a tömegen kellett magunkat átverekedni, miközben autogrammokat osztogattunk.

Annyit tudunk az ön foglalkozásáról, hogy kijelöli a válogatottat, akik majd indulnak a Világbajnokságon és instruálja őket. Mit csinál egy szövetségi kapitány nap, mint nap?
Meg kell nézni a versenyeket, beszélni a kerékpárosokkal, az igazgatókkal, megfigyelni, hogy milyen formában vannak, hogy mennek, etc. Ugyanúgy én vagyok felelős az U23-as válogatottért is. Az egész évi versenyek olyanok, mint egy edzőtábor a Világbajnokságra. Amikor döntesz arról, hogy kik indulhatnak a Világbajnokságon, tudnod kell, hogy a legjobb formájukban lesznek a szezon végére.

Ennyire fontos a személyes kapcsolat a kerékpárosokkal: beszélni velük, tudni, hogy vannak?
Ez nagyon-nagyon fontos. A legfontosabb a közelség, mert amikor a munkára kerül a sor, ki kell választanod egy vezetőt: idén mindenki Óscar Freiréért dolgozott. Ha nincs jó kapcsolat, az csak megbonyolítja a dolgokat. Ha viszont jól működik sokkal egyszerűbb a többieknek meghozni az áldozatot a vezetőért.

Az idei Világbajnokságon volt egy pillanat, amikor Spanyolország majdnem mindent elveszített. Leszakadt egy csoport az esélyesektől, ahol nem volt ott sem Samuel, sem Luis León, sem pedig Freire. Mi történt pontosan, hogy egyikük sem volt elől a három közül?
Óscar elkalandozott egy kicsit, de nem tudom, hogy mi történt Luis Leónnal és Samuellel: az volt a dolguk, hogy Evans és Gilbert közelében legyenek, de nem voltak ott. Elől volt három versenyzőnk (Barredo, Plaza és Zubeldia), láttuk, hogyan reagálnak a többiek, otthagytak minket a lecsóban. Az egész csapatnak áldozatot kellett hoznia, hogy Óscar Freire ott lehessen az utolsó sprintben. Aztán Óscar – a körülmények miatt – már nem érkezett a legjobb állapotban az utolsó harcra és a többiek is jobbak voltak nála ezen a napon. Végül hatodik lett.

Nagyon vártuk a befutót és egy kicsit csalódottak voltunk.
De Óscar elégedett volt a csapattal, mert látta, hogy mindannyian érte dolgoztak, beleértve Samuelt és Luis Leónt is. Nézd, ha Luis León vagy Samuel ott lett volna elől Evans-el, lett volna egy vezetőnk és négy segítője, másképpen alakultak volna a dolgok. Nem tudhatjuk, hogy mi történt volna, nem ért volna oda Óscar a sprintre, de talán lenne egy érmünk. Végül Hushovd nyert, mert Freirére tette a kereket.

Ilyen helyzetben mekkora befolyása van egy szövetségi kapitánynak?
Az idei év sokkal nehezebb volt, mivel nem használhattunk rádiót. Ott álltam az út szélén és megállítottam a három versenyzőnket. Ha már évek óta benne vagy a kerékpársportban, tudod, hogy Freire volt a lehetőségünk. Aztán a sprint már egy szerencsejáték. Ez nem a mi napunk volt. Hushovd, akinek csak egy csapattársa volt, győzött.

Freire már többször beszélt arról, hogy hamarosan visszavonul. A spanyol válogatott korábban nem egy személyre volt kihegyezve, egészen addig, míg ő meg nem érkezett. Mi lesz a válogatottal nélküle?
Óscar megjelenésével megváltozott a spanyol kerékpársport gondolkodásmódja: olyan versenyzők jöttek, akik jól mennek a klasszikusokon, mint Flecha, Barredo, vagy Luis León. Van egy Fran Ventosonk, aki megnyerte a Párizs-Brüsszelt, egy Koldo Fernández de Larreánk, aki szintén gyors. Mindig jók voltunk a körversenyeken, de azt hiszem, Óscar Freirével megváltozott a gondolkodásunk. Van, aki pótolja majd, mint Samuel, vagy Purito és más nagyszerű kerékpárosok.

A problémák onnan erednek, hogy kevés a szponzor a profi kerékpársportban Spanyolrországban…
Nagyon kevés csapat van, nehéz így válogatni. Külföldre kell menni, olyan országokba, mint Portugália, habár most ott is válságban van a kerékpársport. Ennek ellenére nagyon jó kis U23-as csapatunk van, akik idén ott voltak a Világbajnokságon: Herrada a Movistarhoz igazolt, Lobato az Andalúziához, Landa az Euskaltelhez, Hignio a Caja Ruralhoz és Jon Izagirre szintén az Euskaltelhez. Ha jó vagy ebben a sportban, előre jutsz. Ez nem olyan, mint a foci, ahol nagy szerencse kell ahhoz, hogy felfigyeljenek rád. Ez egy nagyon kemény sport, az országúton nincs helye ajánlásoknak. Ha érdemes vagy rá, eléred, de ha nem, akkor kimaradsz.

A dopping az egyik oka, hogy egyre kevesebb pénz áramlik a sportba, legalábbis Spanyolországban.
Minden ilyen történet rossz hatással van ránk. Nagyon sok csapat megszűnt emiatt. Sokat számít iskolai szinte a városi forgalom is: kiengedni a gyereket az országútra mindig sokkal veszélyesebb, mint otthagyni a focipályán. De még így is, nagyon jó szinten vannak a fiatalok.

Úgy érti, hogy más európai országokban sokkal könnyebb közlekedni kerékpárral az utakon?
Igen, bár már most is van Madridban néhány jó kerékpárút, de nyilvánvaló, hogy Hollandiában, Belgiumban, vagy Dániában mindenki kerékpáron közlekedik. Nagyon hangulatos kerékpárutak vannak és az autósok is nagyon odafigyelnek.

Contador ügyéről lehet olvasni mindenhol az utóbbi hónapokban. Ön, mint szövetségi kapitány számít rá a jövőben? Azt nyilatkozta, hogyha elítélik, végleg visszavonul.
Beszéltem vele, hogy biztassam, mivel ő egy nemes lelkű kerékpáros és mindig minden ellenőrzésen átment. Ezért is olyan különleges ez az eset. Bárcsak minden megoldódna, ami neki és a kerékpársportnak is fontos lenne. Reméljük, hogy így lesz, mert ő nagyszerű versenyző és nagyon sajnálnánk, ha elítélnék.

Forrás: cobblesandhills.wordpress.com