A NetAPP csapat versenyzője, Jesús del Nero minden nap beszámol a Kaliforniai Körversenyről. Az elmúlt három nap történései:
1. nap
“A versenyt megelőző vasárnap utaztam San Franciscoba, hogy szerdáig ott legyek a NetAPP központjának a közelében. Volt néhány szereplésünk és közös fotózás is. Szerdán mentünk át a South Lake Tahoe-hoz aklimatizálódni, mivel ez 2000 méter magasan van.
Minden tökéletes volt vasárnapig. Jó időnk volt, a hotel fantasztikusan felszerelt, vannak kaszinók, kereskedelmi központok, etc. Vasárnap felkeltünk és azt láttuk, hogy mindent beborított a hó! Kezdetben elhalasztották a rajtot, de mi tudtuk, hogy a körülmények nem megfelelőek, így aztán megegyeztünk, hogy nem versenyzünk, ami egyáltalán nem tetszett a szervezőknek…
Amikor mentünk a kocsihoz, majdnem ottragadtunk a hóban. Már az aszfaltot sem lehetett látni és nagyon veszélyes volt eljutni az autókig. A szervezők átvizsgálták az útvonalat, de nekünk nem mondtak semmit… ez nagyon rossz, mert aztán bármi is megtörténhet.
Aztán visszamentünk a szállodába, egy órát görgőztünk a parkolóban és vártuk a következő napot.
2. nap
Azzal a hírrel keltettek, hogy lerövidítették a szakaszt. Ez teljesen normális, mivel a szállodából látszott, hogy teljesen jegesek az utak. Elmentünk autóval az első etetőzónáig, ami már csak 1500 méter magasan volt és innen indult a verseny.
Végül csak 98 mérföldet mentünk, míg a teljes szakasz 217 km lett volna. Rövid, de nagyon izgága szakasz volt, ráadásul a szél is kellemetlenül fújt. Amikor elrajtoltunk még esett valami, de aztán hamar elállt. Megéreztem a lábaimban, hogy már annyi ideje nem versenyeztem.
Legalább már nem havazott az 500 méteres magasságban. Három elég veszélyes városi kört kellett megtennünk a szakasz végén és amikor elkezdtünk volna, az eső is rákezdett. Így még nehezebb lett, de szerencsére nem történt bukás, ami nagyon fontos.
Most megint nagyon esik az eső és holnapra is ezt ígérik. Remélem, hogy nem fog esni végig a szakaszon. Személyes tervem, hogy a két hét semmittevés után – köszönhetően az utazásnak és az időjárásnak – újra jobb formába kerüljek.
3. nap
Ma felhős napra ébredtünk és az előrejelzés szerint eső is várható volt. Mivel hosszú etapra készültünk, már hétkor megreggeliztünk, aztán interneteztünk is kicsit, hogy megnézzük a leveleinket és beszéljünk a családdal, aztán már siettünk is a rajthoz, ahova egy óra volt az út.
Ugyanúgy, mint tegnap, mikor szólt a himnusz, az eső is rákezdett… Így aztán mindenki előkapta az esőkabátját. A szakasz kezdetben könnyű volt, az első szökés sikerrel járt, melyben benne volt egy csapattársam is, így aztán hátul nyugalom volt, habár nagyon sok eső esett az etap feléig.
A 120. kilométer után összeakadtam valakivel és a földre kerültem. Nyugodt volt a tempó, de ilyenkor szokott ez megtörténni, amikor kicsit megpihensz és beleakadsz a másikba. Eléggé bevertem a fejem, nem is voltam biztos benne, hogy tudom-e folytatni, de végül újra bringára szálltam.
Az orvosi kocsinál gyógyíttattam magam kicsit és már nagyon vártam, hogy véget érjen az etap, mert már nagyon fájt a térdem. Szerencsére gond nélkül célba értem és a szállodába érve az volt az első dolgom, hogy jól kimossam a sebet, aztán a csapatorvos ellásson.
Nagyon jót tett a masszőrünk – Linda – kamillás masszázsa is. Most pihenő, vacsora, aztán remélem, hogy tudok majd aludni és holnap nem lesznek túl nagy fájdalmaim… habár félek, hogy ez elkerülhetetlen. De mindegy, folytatni kell, kerékpárosok vagyunk!!
A versenyről még nem is beszéltem… hát igazság szerint nagyon látványos volt, a végső körözésnél mindenhol emberek álltak. Schleck nagyon ügyes volt ma, számára ez egy nyugodt felkészülő verseny a Tour előtt. Nekem Leipheimer vagy Horner a favoritom a végső győzelemre.”
Forrás: www.elpedaldefrodo.com
“Ma volt az utolsó szakasz. A reggeli előtt megnéztem a Giro d’Italiát és szeretném megosztani a gondolataimat ezzel kapcsolatosan… mindenki arról beszél, hogy megváltozott a kerékpársport…
“Ma csak fél kilenckor volt a reggeli, de én felkeltem fél órával korábban, hogy megnézzem a befutót a Zoncolanra… Gratulálok Fuji barátomnak (Igor Antón beceneve – szerk.), nagyot ment!
“Úgy ébredtem, mintha kalapáccsal összevertek volna. Mindenem fájt! Kinyitom az ablakot és meglepetésre… szakadt az eső! Pedig azt gondoltam, hogy ma már jó idő lesz.