Javier Moreno és José Herrada jövőre a Movistarnál

A Caja Rural két versenyzője jövőre Eusebio Unzué vezénylete alatt versenyez majd a Movistar csapatnál.
José Herrada két évet versenyzett a Caja Ruralnál, mely idő alatt három győzelmet szerzett a tavalyi évben: nyert egy szakasz a Portugál Körversenyen, míg a Cinturón de L’Empordá versenyen egy szakaszgyőzelem mellett az összetettet is megnyerte.
Javier Moreno egy éve van a Caja Ruralnál és sikerült megnyernie az Asztúriai Körversenyt, ahol egy szakaszgyőzelmet is magáénak tudhat.

A Caja Rural ilyen módon elvesztette két fontos versenyzőjét. Bíznak benne, hogy az erőfeszítéseiknek és az amatőrből profivál avanzsált versenyzőknek köszönhetően nem áll meg a fejlődés. Mindamelett, hogy sajnálják két versenyzőjük elvesztését, örülnek is, hiszen innen is látszik, hogy jól végezték a dolgukat.

Javier Moreno így vélekedik: “Nagyon elégedett vagyok, hogy sikerült egy ProTour csapathoz kerülnöm. Ez minden kerékpáros álma, itt lenni és látni, hogy meddig lehet eljutni, aztán részt venni a nagy versenyeken… Büszkeséggel tölt el és szeretnék köszönetet mondani a Caja Ruralnak, mivel az idei teljesítményem nekik köszönhető, nagyon sok önbizalmat adtak. Nekik köszönhetem, hogy most egy nagyobb csapathoz kerülök, megtanították, hogy hozhatom ki a legtöbbet magamból és ezért örökre hálás leszek. Elég nehéz évem volt, két elég súlyos sérülést szenvedtem a kulcsfontosságú pillanatokban, de sikerült talpra állnom és két győzelmet szereznem a csapatnak.”

José Herrada szintén nagyon hálás a Caja Ruralnak: “Pro Tour szerződést kapni, ráadásul a Movistartól, ez minden kerékpáros álma. Ebben a két évben nagyon sokat fejlődtem a Caja Ruralnál, kellő felelősséggel ruháztak fel és olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Iñigo Cuesta. Ez a két év nagyon sokat jelent a számomra. Jövőre egy másik csapat mezét fogom viselni, de nagyon sokszor fogok gondolni a Caja Ruralra, soha nem fogom elfelejteni ezt a csapatot. Jövőre egy Pro Tour csapatban fogok versenyezni, Jesússal, egy nagyszerű és különleges év vár rám.”

Forrás: www.biciciclismo.com

Javier Moreno naplója – elkezdődött a Vuelta

“Üdv mindenkinek! Már elkezdődött a Vuelta, Andalúziában, az én hazámban. Itt mindig nagyon meleg van nyáron, de ezek a napok hihetetlenek voltak. Eddig megúsztam a hőséget, mivel a Sierra Nevadában voltam felkészülni, de most néhány nap leforgása alatt már belefulladok az izzadtságba.
A hőség ellenére úgy gondolom, hogy az éjszakai csapatidőfutam nagy siker volt. Még a szőr is felállt a karomon attól, hogy mennyi ember jött el megnézni.
Még fogok mesélni arról is, ha majd megkezdődnek a keményebb szakaszok, ahol remélem, hogy elől tudok majd lenni. Ezért dolgoztam egész nyáron.”

Forrás: www.kecprosport.com/deportistas/Javi_Moreno.asp

Előzetes spanyol keret a világbajnokságra

Az alábbi 21 versenyzőt választották ki első körben, hogy részt vegyenek a szeptember 29. és október 3. között megrendezésre kerülő világbajnokságon, Ausztráliában:
Javier Moreno (Andalucía-Cajasur),
Imanol Erviti, Iván Gutiérrez, Pablo Lastras, Luis Pasamontes, Rubén Plaza, José Joaquín Rojas és Luis León Sánchez (Caisse D’Epargne),
Francisco José Ventoso (Carmioro NGC),
Xavier Tondo (Cervelo Test Team),
Koldo Fernández, Egoi Martínez és Samuel Sánchez (Euskaltel-Euskadi),
Carlos Barredo (Quick Step),
Óscar Freire és Juan Manuel Garate (Rabobank),
Juan Antonio Flecha (Sky),
Joaquim Rodríguez (Katusha),
Haimar Zubeldia (Radioshack),
Gustavo Cesar Veloso és David García (Xacobeo Galicia).

A 21 fős előzetes keretből végül 9 versenyző lesz az, aki tényleges ott lehet a világbajnokság rajtjánál.

Forrás: noticiassamu.blogspot.com

A Vuelta a Españan induló csapatok

Ag2r – La Mondiale: José Luis ARRIETA LUJAMBIO, Guillaume BONNAFOND , Hubert DUPONT, Sébastien HINAULT, Blel KADRI, Rinaldo NOCENTINI, Christophe RIBLON, Nicolas ROCHE, Ludovic TURPIN

Andalucia – CajaSur: Sergio CARRASCO GARCIA, Juan Javier ESTRADA RUIZ, José Angel GOMEZ MARCHANTE, Jorge Martin MONTENEGRO, Javier MORENO BAZAN, Manuel ORTEGA OCANA, Antonio PIEDRA PEREZ, Javier RAMIREZ ABEJA, José Vicente TORIBIO ALCOLEA

Astana: Assan BAZAYEV, Allan DAVIS, Alexsandr DYACHENKO, Dmitriy FOFONOV, Enrico GASPAROTTO, Valentin IGLINSKIY, Josep JUFRE POU, Sergey RENEV, Andrey ZEITS

Bbox – Bouygues Telecom: Freddy BICHOT, William BONNET, Yohann GÈNE, Vicent JEROME, Alexandre PICHOT, Perrig QUEMENEUR, Pierre ROLLAND, Mathieu SPRICK, Nicolas VOGONDY

Caisse d’Epargne: David ARROYO DURAN, Marzio BRUSEGHIN, Imanol ERVITI OLLO, José Vicente GARCIA ACOSTA, David LOPEZ GARCIA, Luis PASAMONTES RODRIGUEZ, Ruben PLAZA MOLINA, Luis León SANCHEZ GIL, Rigoberto URAN URAN

Cervélo Test Team: Theo BOS, Iñigo CUESTA LOPEZ DE CASTRO, Philip DEIGNAN, Stefan DENIFL, Xavier FLORENCIO CABRE, Thor HUSHOVD, Óscar PUJOL MUÑOZ, Carlos SASTRE CANDIL, Xavier TONDO VOLPINI

Cofidis, le Credit en Ligne: Mickaël BUFFAZ, Samuel DUMOULIN, Tony GALLOPIN, Arnaud LABBE, Sébastien MINARD, David MONCOUTIE, Rémi PAURIOL, Nico SIJMENS, Romain ZINGLE

Euskaltel – Euskadi: Igor ANTON HERNANDEZ, Koldo FERNANDEZ DE LARREA, Beñat INTXAUSTI ELORRIAGA, Egoi MARTINEZ DE ESTEBAN, Mikel NIEVE ITURRALDE, Juan José OROZ UGALDE, Amets TXURRUKA, Pablo URTASUN PEREZ, Gorka VERDUGO MARCOTEGUI

Footon – Servetto: José Alberto BENITEZ ROMAN, Manuel Antonio Leal CARDOSO, Giampaolo CHEULA, Arkaitz DURAN AROCA, David GUTIERREZ GUTIERREZ, Enrique MATA, Martin PEDERSEN, David VITORIA, Johnnie WALKER

Française des Jeux: Olivier BONNAIRE, Pierre CAZAUX, Sébastien CHAVANEL, Mikael CHEREL, Yauheni HUTAROVICH, Christophe LE MEVEL, Gianni MEERSMAN, Yoann OFFREDO, Arthur VICHOT

Garmin – Transitions: Tom DANIELSON, Julian DEAN, Tyler FARRAR, Michel KREDER, Christian MEIER, David MILLAR, Christian VANDE VELDE, Matthew WILSON, David ZABRISKIE

Lampre – Farnese Vini: Grega BOLE, Angelo FURLAN, Danilo HONDO, Andrey KASHECHKIN, Marco MARZANO, Manuele MORI, Alessandro PETACCHI, Daniele PIETROPOLLI, Daniele RIGHI

Liquigas – Doimo (LIQ): Daniele BENNATI, Mauro FINETTO, Jacopo GUARNIERI, Roman KREUZIGER, Vincenzo NIBALI, Maciej PATERSKI, Fabio SABATINI, Ivan SANTAROMITA, Frederik WILLEMS, Oliver ZAUGG

OmegaPharma – Lotto: Jan BAKELANTS, Mickael DELAGE, Philippe GILBERT, Leif HOSTE, Olivier KAISEN, Jean-Christophe PERAUD, Greg VAN AVERMAET, Jurgen VAN GOOLEN, Jelle VANENDERT

Quick Step: Carlos BARREDO LLAMAZALES, Dario CATALDO, Kevin DE WEERT, Nikolas MAES, Davide MALACARNE, Branislau SAMOILAU, Andreas STAUFF, Matteo TOSATTO, Wouter WEYLANDT

Rabobank: Óscar FREIRE GOMEZ, Juan Manuel GARATE, Dmitriy KOZONTCHUK, Sebastian LANGEVELD, Paul MARTENS, Denis MENCHOV, Grischa NIERMANN, Nick NUYENS, Laurens TEN DAM

Sky: John-Lee AUGUSTYN, Kjell CARLSTRÖM, Juan Antonio FLECHA GIANNONI, Simon GERRANS, Peter KENNAUGH, Thomas LÖFKVIST, Lars Petter NORDHAUG, Ian STANNARD, Ben SWIFT

Team HTC – Columbia: Lars Ytting BAK, Mark CAVENDISH, Bernhard EISEL, Matthew GOSS, Hayden ROULSTON, Kanstantsin SIUTSOU, Tejay VAN GARDEREN, Martin VELITS, Peter VELITS

Team Katusha: Giampaolo CARUSO, Denis GALIMZYANOV, Vladimir GUSEV, Joan HORRACH RIPOLL, Mikhail IGNATIEV, Vladimir KARPETS, Alexandr KOLOBNEV, Filippo POZZATO, Joaquin RODRIGUEZ OLIVER

Team Milram: Markus EICHLER, Robert FÖRSTER, Markus FOTHEN, Johannes FRÖHLINGER, Dominik ROELS, Björn SCHRÖDER, Roy SENTJENS, Niki TERPSTRA, Paul VOSS

Team Saxo Bank: Fabian CANCELLARA, Juan José HAEDO, Dominic KLEMME, Kasper KLOSTERGAARD LARSEN, Gustav Erik LARSSON, Anders LUND, Stuart O’GRADY, Andy SCHLECK, Fränk SCHLECK

Xacobeo – Galicia: Gustavo CESAR VELOSO, Delio FERNANDEZ CRUZ, David GARCIA DA PENA, Marcos GARCIA, Vladimir ISAICHEV, Serafin MARTINEZ, Ezequiel MOSQUERA MIGUEZ, Gonzalo RABUNAL RIOS, Gustavo RODRIGUEZ IGLESIAS

Javi Moreno naplója – ott lesz a csapat a Vueltán

“Üdv mindenkinek! Ma, amint visszatértem az edzésből olvastam a hírt, hogy a csapat (Andalucía CajaSur) ott lesz a Vuelta a Espa?a sevillai rajtjánál. Amíg nem látod a hivatalos megerősítést, nem vagy nyugodt, ezért úgy gondolom, hogy most az egész csapat elégedett.
Tavaly nem tudtam indulni a versenyen, ezért idén szeretnék a legjobb formában érkezni, hogy a csapatot jövőre is meghívják a Vueltára.
Ezért már elkezdtem az edzéseket egy kis pihenés után. Most megyek a Pireneusokba a Rute du Sud-ra, aztán a spanyol bajnokságra mind az időfutamra, mind a mezőnyversenyre. Ezután az egész júliust a Sierra Nevadában töltöm, hogy felkészüljek a Vueltára.
Majd mesélek a felkészülésről is a weboldalamon.”

Forrás: www.kecprosport.com/deportistas/Javi_Moreno

Javi Moreno naplója – rövidtávú tervek

“Sziasztok! Épphogy csak befejeződött a Katalán Körverseny, már kezdődnek is a következő megmérettetések. Szombaton lesz a Miguel Indurain GP, aztán a Baszk Körverseny. Csak öt napot tudok majd otthon tölteni, amit megpróbálok minél inkább kiélvezni. Nyugis napok lesznek, nem kell sokat edzenem, csak egy napon megyek egy 5 órás szakaszt, a többi rövidebb lesz.
Mesélek egy kicsit a Katalán Körversenyről, ahova nem érkeztem túl jó formában. Nem úgy sikerült teljesíteni, ahogy az tőlem és a csapattól elvárható volt. De ennek ellenére, sikerült végigmenni és ami jó is történt, az az, hogy javultam a lejtmenetekben. Sokat fejlődtem és a majré, ami mindig velem volt a legutóbbi Katalán Körverseny óta, most eltűnt.
De most csak a szombati versenyre koncentrálok, ahol viszonylag jó szoktam lenni, így megpróbálok majd minél előrébb lenni, hogy felvegyem a ritmust.
Ezután jön majd a Baszk Körverseny, amire már nagyon kíváncsi vagyok, mivel még soha nem indultam rajta. Tetszik ez a verseny, mivel egyike a világ legjobb versenyeinek.
Majd beszámolok róla, hogyan telnek napjaim Baszkföldön.”

Forrás: www.javi-moreno.com

Javi Moreno naplója – esők útja

“Hazaértem az Andalúz Körversenyről, ami idén inkább az Esők Útja volt. (A verseny hivatalos neve: Napfény Útja – szerk.) Kicsit keserédes volt számomra ez a verseny, bár a csapat jó formában van, mégsem tudtunk győzelmet szerezni.
Az időfutam napjáig ketten (Manuel Vázquez és én) benne voltunk a legjobb tízben. De az időfutamon leiskoláztak minket. Lehet, hogy nem edzettünk eleget, vagy nem tudom, hogy miért, de nem értem, hogyan tudtunk annyi időt veszíteni, mikor jó formában vagyunk. A lényeg… javulnunk kell még.
Az utolsó szakaszon már nem volt vesztenivalónk, így elhatároztuk, hogy támadni fogunk. Megpróbáltuk az élen lévőktől átvenni a vezetést és egy kis előnyt kicsikarni magunknak, csak azt felejtettük el, hogy a vezető csapat a HTC-Columbia volt, akik egy perce sem vesztették el higgadtságukat. Végül is, mi megpróbáltuk.
Most pihenek pár napot, aztán készülök a Katalán Körversenyre, ami a legközelebbi versenyem lesz, ha nem jön közbe semmi. Remélem, hogy az időjárás most már jobbra fordul és végre tudunk úgy edzeni, ahogy szeretnénk.
A következő napokban még jelentkezem és beszámolok az edzéseimről.”

Forrás: www.javi-moreno.com