Iban Mayoz a Footon-Servetto versenyzője a tegnapi bukás után, ma nem tudott már rajthoz állni.
Mayoz a Tour tegnapi szakaszán szenvedett háromszoros bordatörést, mikor bukott az Ares-ről ereszkedve.
Forrás: www.europapress.es
Iban Mayoz a Footon-Servetto versenyzője a tegnapi bukás után, ma nem tudott már rajthoz állni.
Mayoz a Tour tegnapi szakaszán szenvedett háromszoros bordatörést, mikor bukott az Ares-ről ereszkedve.
Forrás: www.europapress.es
Iban Mayoz (Footon-Servetto) egyik szereplője volt a Tour negyedik szakaszán összeállt szökésnek, melyet az utolsó 3 kilométeren fogott be a mezőny.
“Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, mivel a szakasz sprintbefutónak kedvezett, de mindig meg kell próbálni. Az utolsó 3 kilométeren fogtak be bennünket, ami nagyon nyugtalan rész volt a körforgalmaknak köszönhetően. Chavanelnek szerencséje volt Spaban. Jól jött ki a próbálkozása, magányosan szerzett előnyt és ezzel megszerezte a győzelmet is. Ilyenkor azt gondolod: miért ne lehetne nekem is szerencsém? Ha mindig a mezőnnyel mész, nem fogsz elérni semmilyen eredményt” nyilatkozta Mayoz.
“Úgy jöttem ide a Tourra, hogy hasonló jó eredményt érek majd el, mint a Giron, jól is éreztem magam, de a második szakaszon, Belgiumban egy bukás miatt sok időt vesztettem. Nyilvánvaló lett, hogy ezek után a célom, hogy ott legyek a szökésekben. Ha a lábaim is úgy akarják, keresni fogom a lehetőségeket” fejezte be a Footon-Servetto-Fuji spanyol kerékpárosa.
Forrás: www.esciclismo.com
Az alábbi 22 csapat 198 versenyzője lesz ott a szombaton kezdődő Tour de France rajtjánál (kiemelve a spanyol versenyzők):
AG2R: Maxime Bouet, Dimitri Champion, John Gadret, Martin Elminger, Lloyd Mondory, David Le Lay, Rinaldo Nocentini, Christophe Riblon és Nicolas Roche
Astana: Alberto Contador, Alexandre Vinokourov, David de la Fuente, Andrey Grivko, Jesús Hernández, Maxim Iglinsky, Dani Navarro, Benjamín Noval és Paolo Tiralongo
Bouygues Telecom: Thomas Voeckler, Pierrick Fédrigo, Pierre Rolland, Cyril Gautier, Nicolas Vogondy, Matthieu Sprick, Anthony Charteau, Sébastien Turgot és Yukiya Arashiro
BMC: Cadel Evans, Alessandro Ballan, Brent Bookwalter, Marcus Burghardt, Mathias Frank, George Hincapie, Karsten Kroon, Steve Morabito és Mauro Santambrogio
Caisse d’Epargne: Luis León Sánchez, Iván Gutiérrez, Rubén Plaza, Imanol Erviti, José Joaquín Rojas, Rui Costa, Christophe Moreau, Mathieu Perget és Vasil Kiriyenka
Cervélo: Carlos Sastre, Thor Hushovd, Daniel Lloyd, Xavier Florencio, Volodimir Gustov, Jeremy Hunt, Andreas Klier, Ignatas Konovalovas és Brett Lancaster
Cofidis: Stéphane Auge, Samuel Dumoulin, Christophe Kern, Julien El Fares, Amael Moinard, Sebastien Minard, Damien Monier, Remi Pauriol és Rein Taaramae
Euskaltel-Euskadi: Samuel Sánchez, Egoi Martínez, Gorka Verdugo, Amets Txurruka, Juanjo Oroz, Rubén Pérez, Alan Pérez, I?aki Isasi és Iban Velasco
Footon-Servetto-Fuji: Fabio Felline, Giampaolo Cheula, Alberto Benítez, Arkaitz Durán, Iban Mayoz, Rafael Valls, Eros Capecchi, Manuel Cardoso és Markus Eibegger
Française des Jeux: Sandy Casar, Christophe Le Mével, Rémy Di Grégorio, Anthony Geslin, Matthieu Ladagnous, Anthony Roux, Jérémy Roy , Benoît Vaugrenard és Wesley Sulzberger
Garmin-Transitions: Julian Dean, Tyler Farrar, Ryder Hesjedal, Robert Hunter, Martijn Maaskant, David Millar, Christian Vande Velde, Johan Van Summeren és David Zabriskie
Lampre-Farnese Vini: Grega Bole, Damiano Cunego, Mauro Da Dalto, Francesco Gavazzi, Danilo Hondo, Mirco Lorenzetto, Adriano Malori, Alessandro Petacchi és Simon Spilak
Liquigas-Doimo: Ivan Basso, Roman Kreuziger, Sylwester Szmyd, Francesco Bellotti, Kristjan Koren, Aliaksandr Kuchynski, Daniel Oss, Manuel Quinziato és Brian Bach Vandborg
Omega Pharma-Lotto: Mario Aerts, Francis De Greef, Mickaël Delage, Sebastian Lang, Matthew Lloyd, Daniel Moreno, Jürgen Roelandts, Jurgen Van den Broeck és Charles Wegelius
Quick Step: Carlos Barredo, Sylvain Chavanel, Dries Devenyns, Kevin De Weert, Jerome Pineau, Kevin Seeldrayers, Jurgen Van de Walle, Maarten Wynants és Wouter Weylandt
Rabobank: Denis Menchov, Robert Gesink, Oscar Freire, Lars Boom, Grischa Niermann, Koos Moerenhout, Maarten Tjallingii, Bram Tankink és Juanma Garate
Team HTC-Columbia: Mark Cavendish, Bernhard Eisel, Bert Grabsch, Adam Hansen, Tony Martin, Maxime Monfort, Mark Renshaw, Michael Rogers és Kanstantsin Siutsou
Team Katusha: Pavel Brutt, Sergey Ivanov, Joaquim Rodriguez, Vladimir Karpets, Robbie McEwen, Alexander Kolobnev, Stijn Vandenbergh, Eduard Vorganov és Alexandr Pliuschin
Team Milram: Linus Gerdemann, Fabian Wegmann, Luke Roberts, Roger Kluge, Gerald Ciolek, Christian Knees, Johannes Fröhlinger, Niki Terpstra és Thomas Rohregger
Team RadioShack: Lance Armstrong, Andreas Kloden, Levi Leipheimer, Chris Horner, Jani Brajkovic, Sergio Paulinho, Yaroslav Popovych, Gregory Rast és Dmitri Muravyev
Team Sky: Bradley Wiggins, Edvald Boasson Hagen, Steven Cummings, Juan Antonio Flecha, Simon Gerrans, Thomas Lovkvist, Geraint Thomas, Michael Barry és Serge Pauwels
Team Saxo Bank: Fabian Cancellara, Andy Schleck, Fränk Schleck, Jens Voigt, Stuart O’Grady, Matti Breschel, Chris Anker Sorensen, Jakob Fuglsang és Nicki Sorensen
Forrás: www.eltiempo.com
Theo Bos, a Cervélo holland kerékpárosa nyerte a Castilla y León körverseny második szakaszát is, így továbbra is ő vezet összetettben.
Az időjárás ma sem volt kegyes a versenyzőkhöz. Nemcsak szél, hanem a szakasz elején egy kisebb eső is nehezítette a dolgukat. Ennek ellenére a 22. kilométernél négy versenyzőnek sikerült megszöknie a mezőnytől: Iban Mayoz (Footon Servetto), aki már tegnap is nagyon aktív volt, Steven Kruijswik (Rabobank), José Toribio (Andalucía Cajasur) és José Herrada (Caja Rural). A legnagyobb előnyük hét perc volt, mikor a mezőny üldözőbe vette őket, de a szakasz egyetlen hegyi hajrája még a szökevények között dőlt el. A 101. kilométer után Iban Mayoz leszakadt, a többi három versenyző továbbra is harcolt a széllel és az egyre közeledő mezőnnyel.
Végül a Cervélo és az Astana vezetésének köszönhetően utolérték a szökevényeket és mezőnyhajrában dőlt el a szakaszgyőzelem.
Videó a befutóról itt: Castilla y León televisión
A második szakasz dobogósai:
1. Theo Bos (NED/Cervélo) 4:45:55
2. Graeme Brown (AUS/Rabobank) a.i.
3. Oscar Grau (ESP/Burgos 2016) a.i.
Az összetett állása:
1. Theo Bos (NED/Cervélo) 8:38:03
2. Graeme Brown (AUS/Rabobank) a.i.
3. Pablo Urtasun (ESP/Euskaltel-Euskadi) a.i.
4. Filipe Cardoso (POR/LA-Rota dos Moveis) a.i.
5. Tiago Machado (POR/Team RadioShack) a.i.
6. Edgar Pinto (POR/LA-Rota dos Moveis) a.i.
7. Alberto Contador (ESP/Astana) a.i.
8. Arnold Jeannesson (Caisse d’Epargne) a.i.
9. David García (ESP/Xacobeo Galicia) a.i.
10. Igor Antón (ESP/Euskaltel-Euskadi) a.i.
Forrás: www.marca.com
A holland Theo Bos (Cervélo Test Team) nyerte a Castilla y León Körverseny első szakaszát.
Szél és tornyosuló esőfelhők nehezítették a kerékpárosok dolgát a mai Belorado és Burgos közötti 157,7 kilométeres szakaszon. Már a 13. kilométernél megszökött három mindenre elszánt versenyző, Iban Mayoz, (Footon-Servetto), José Vicente Toribio (Andalucía Cajasur) és Marcos García (Xacobeo Galicia). Legnagyobb előnyük két és fél perc volt, de aztán a 77. kilométernél a mezőny utolérte őket. A nagy oldalszélnek köszönhetően a 113. kilométernél két másik versenyző is meglépett a mezőnytől, az ukrán Oleg Chuzhda (Caja Rural) és a spanyol Mikel Ilundáin (Orbea).
Az Astana és a Cervélo Test Team felváltva vezette a mezőnyt, így sikerült a szökevények előnyét lecsökkenteni 1 perc 40 másodpercre. 17 kilométerrel a cél előtt az ukrán otthagyta a spanyolt, hogy egyedüliként nyerje meg a szakaszt. Végül 6 kilométerrel a cél előtt a mezőny mindkettejüket befogta.
3 kilométerrel a cél előtt Pablo Lastras (Caisse D’Epargne) és Diego Gallego (Burgos 2016) próbálkoztak egy szökéssel, amit a mezőny azonnal meghiúsított. Végül a mezőnyhajrát a holland Theo Bos nyerte.
Az első szakasz és egyben az összetett állása:
1. Theo Bos (NED/Cervelo) 3h 52′ 08″
2. Graeme Brown (AUS/Rabobank) a.i.
3. Pablo Urtasun (ESP/Euskaltel) a.i.
4. Pablo Lastras (ESP/Caisse d’Epargne) a.i.
5. Filipe Cardoso (POR/LA-Rota dos Moveis) a.i.
6. Tiago Machado (POR/Radio Shack) a.i.
7. Michal Kwiatkowski (ESP/Caja Rural) a.i.
8. Edgar Pinto (POR/LA-Rota dos Moveis) a.i.
9. Javier Aramendia (ESP/Euskaltel) a.i.
10. Edward King (USA/Cervelo) a.i.
Forrás: www.marca.com