Gustavo César Veloso még a Xacobeo Galícia kerékpárosa az idei évben, de a csapat megszűnése miatt úgy tűnik, hogy munkanélkülivé válik.
Eddigi csapatai:
2001-2003 Carvalhelhos-Boavista
2004         Relax-Bodysoul
2005-2006 Kaiku
2007-2010 Karpin Galícia/Xacobeo Galícia

Hogy vagy Gustavo? Reménykedsz még?
Igen, tudod, hogy van… a remény hal meg utoljára, nem? Nyugodt vagyok… már túl vagyok azon a ponton, amikor azon idegeskedem, hogy nem találok csapatot. Türelmesen várom, hátha jön valami lehetőség, nem az én kezemben van az irányítás. Már mindent megtettem a kerékpár nyergében, most már nem rajtam múlik a dolog.

Váratlanul érintett benneteket, hogy olyan későn tudtátok meg, hogy megszűnik a csapat?
Igen, igazság szerint nagyon. Teljesen le voltunk forrázva, hiszen korábban és végig a Vuelta alatt azt mondták, hogy a folytatás teljesen tőlünk függ, hogy milyen eredményt érünk el a Vueltán. És a végén nézd, csak hitegettek, hogy lesz folytatás csak kevesebb pénzből… aztán nem lett semmi.

Volt korábban ajánlatod más csapattól, amit visszautasítottál?
Nem, nem volt mit elutasítanom. Úgy tudtam, hogy a csapat folytatni fogja, így nem akartam máshova menni, itt akartam folytatni. Azt mondta a menedzserünk, hogy ugyanezekkel a feltételekkel tudnék maradni. Hazai csapatban versenyezni mindig nyugodt érzés.

David és Ezequiel ügye megbélyegzett benneteket is…
Igen, kétségkívül. Elsősorban nem az, ami velük történik, hanem, ahogy az egész média kezelte az ügyet és végül mindannyiunkat megbélyegeztek. Ha csak Ezequielről és Davidról beszéltek volna nincs gond, de mindenki a Xacobeot emlegette. David Garcíának pozitív lett a tesztje és Ezequiel ügyében is nyomoznak még, de még nem szankcionálták őket. Sok más csapatnál is voltak már pozitív minták és sokkal súlyosabb esetek is és mégsem volt ilyen következménye… talán azért, mert egy kis csapat vagyunk. Ha ez egy nagy csapatban történik, nem kap ekkora jelentőséget.

Megpróbáltok összehozni egy új csapatot?
Igen, bár kívül vagyunk már a határidőn, de még nem akarjuk feladni. Meglátjuk mit hoznak a következő hetek, tudjuk-e folytatni jövőre, vagy végleg be kell dobnunk a törülközőt.

Felkészültél már arra, hogy abbahagyd?
Meg sem fordult még a fejemben. Habár nem találtam még csapatot, ugyanúgy folytatom az edzéseket és jövőre is újra fel akarom venni a fonalat. Igazságtalannak tartom, hogy akkor kell abbahagynom, amikor a legjobb formámban vagyok, több, mint 10 éves pályafutással, soha nem volt gondom sem a csapattal, sem az UCI-val, sem senkivel. Igazságtalan, hogy nekünk kell megfizetnünk ennek az egész képmutatásnak az árát.

Váltsunk kellemesebb témára! Hogyan lettél kerékpáros?
Ez a sport teljesen magával ragadott. Mást is sportoltam, de soha nem voltam leigazolt versenyző. Kölyökként mindenféle sportot örömmel csináltam, míg egy nap kerékpárra nem ültem… először csak túrázni jártam, aztán 18 évesen kezdtem el versenyezni, egy kicsit amatőrként és szinte észrevétlenül kerültem a profik közé. Soha nem voltam megszállottja, mint más kamaszok.

A Carvahelhosnál debütáltál 21 évesen. Hogyan sikerült beilleszkedned Portugáliában?
Az első év nagyon kemény volt. Azon kívül, hogy ez nagy lépés volt, a legkeményebb az volt, hogy korábban egy falusi, négy barátból álló csapat tagja voltam, ahol legtöbbször csak én fejeztem be a versenyt, ami szinte majdnem mindig Galíciában volt.
Innen léptem nemzetközi szintre, emlékszem, hogy olyanokkal versenyeztem, mint Edo, Mauri vagy Olano, akikről korábban az újságokban olvastam… Nagy szintbeli különbség volt és teljesen más volt a munka is. A hobbymból lett a hivatásom.

Amikor elkezdtek jönni a győzelmek, az jó érzés volt…
Már az első évben nyertem egy fontos versenyt Portugáliában. Csak helyi csapatok indultak, de mindig nehéz ott nyerni, pláne egy első éves kezdőnek. Ráadásul a szökésekben is sokszor benne voltam és harcoltam a sprintbefutókon is.
A következő évben még tovább fejlődtem és javítottam a helyezésemen az összetettben is.
Aztán a harmadik és egyben utolsó évben már szépen jöttek a győzelmek, három versenyt nyertem, benne voltam a legjobb tízben és lassan-lassan elérkezett az az idő, hogy Portugáliából visszajöjjek Spanyolországba.

Ezek az eredményeid segítettek hozzá, hogy a Relaxhoz kerülj. Elérted a célodat?
Igen, amíg Portugáliában voltam, mindig arról álmodtam, hogy majd Spanyolországban fogok versenyezni… így aztán, amikor jött a lehetőség, nem gondolkodtam rajta sokat.
Itt nem indult jól a szezonom személyes okok miatt, de az év vége felé már jól szerepeltem. Vezettem a Proveniren, harmadik lettem a Puertoson és benne voltam a legjobb tízben, nagyon jó időfutamot mentem a Portugál Körversenyen és legfőképpen sokat segítettem a csapattársaimnak… Igazából mindig is ez volt a feladatom, ilyen típusú ember és versenyző vagyok. Az volt a munkaköröm, hogy másokat hozzak jó helyzetbe és amikor nekem is volt lehetőségem, akkor tudtam kicsit magammal foglalkozni. De mindig azt mondtam és ezt tartom most is, hogy ha valaki nem a győzelemre született, akkor a többieknek kell segítenie.

Milyen emlékeid vannak arról a három napról, mikor vezettél a Proveniren?
Fantasztikus érzés volt. Ott vagy ugyanannak a szervezőnek a versenyén, akik a Tour-t is rendezi, a kisoroszlánnal, a sárga trikóban… nagyon jó tapasztalatszerzés volt.

Aztán két év következett a Kaikuban, az egyik legharciasabb és az utóbbi idők legszimpatikusabb csapatában. “Rózsaszín” volt ott az élet?
Persze. Más csapat volt, mint ahol azelőtt voltam, a legjobb. Olyanok voltunk, mint egy család. Szegények voltunk, de mégis szupermotiváltak minden versenyen, a végén emiatt alakult ki rólunk ez a kép. A hangulat olyan volt a csapattársak között, mint a Xacobeoban.

Következő évben Galícia pro csapatot kovácsolt össze… Jó volt hazai csapatban tekerni, igaz?
Igen. Amióta profi lettem, azóta mentek a szóbeszédek, hogy lesz majd egy profi galíciai csapat… és hat év kellett hozzá.
Kezdetben nem becsültek meg eléggé, de mindegy, ezt is képes voltam kiharcolni az évek során… csak jókat tudok mondani a csapatról, a csapatomról. Egy hazai csapat mindig különleges, az embereket már évek óta ismered és nagyon sajnálom, hogy most megszűnik… Nagyon sok generáció álma vált valóra azzal, hogy lett egy galíciai csapat és most szomorú és dühítő, hogy eltűnik.

Indultál a Vuelta a España-n is…
Igen, igen. Volt rá lehetőségem, hogy induljak a Vueltán és más színvonalas versenyeken, ahol megismerhettek. A Kaikunál már vezettem a Portugál Körversenyen, nyertem egy szakaszt és csináltam pár szép dolgot, de néha úgy tűnik, hogy amíg nem indulsz valami fontos versenyen, nem ér semmit az eredményed. Például mielőtt nyertem volna a Vueltán, már voltak más győzelmeim, de végül mégis emiatt kaptam elismerést.

Ahogy mondod, már ott volt a vitrinedben a 2008-as Volta a Catalunya trófeája.
Igen, ahogy mondtam már, ha valaki figyeli a pályafutásomat, láthatja, hogy hogyan jutottam el oda, ahol vagyok. Már az első években, amikor elkezdtem kerékpározni mindig kitűntem, de végül 2008-ban volt, hogy tovább léptem egy következő szintre és megnyertem a Volta a Catalunyát.

Nem is biztos, hogy ez volt a legszebb emlékű győzelmed?
Mindegyik fontos volt, azoktól kezdve, amit fiatalon szereztem egészen az utolsóig. Más dolog, hogy a média számára mi a fontos és kétségtelenül ez a Vuelta a España.
Ettől függetlenül számomra sokkal nehezebb megnyerni az összetettet a Voltán, mint szakaszt nyerni a Vueltán. Hiszen ott egy hétig a legjobbak között kell lenned. Szakaszgyőzelemnél azon a napon kell jónak lenned, vagy ott lenned egy szökésben és persze szerencse is kell az erő mellett, de az összetett az más…

Hogyan határoznád meg magad, mint kerékpáros?
Nem tudom. Mindig amikor ezt kérdezik tőlem, azt mondom, hogy az igazgatókat, vagy a csapattársaimat kellene megkérdezni, akikért dolgozom.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com