Egoi Martinez (1978. május 15., Pamplona) már tíz éve profi kerékpáros, ebből nyolc évet versenyzett a narancssárgáknál. Büszke rá, hogy a fiatal tehetségek segítője lehet a nagy versenyeken. Mindig hűséges a csapat első számú embereihez. Idén ő is benne volt abban a bukásban, mely megpecsételte Igor Antón sorsát a Vuelta a Españan. Sok rajongójuk gondolja úgy, hogy fogunk még látni nagy körversenyen narancssárga mezben bringást a dobogón.
Csapatai:
2002-2005 Euskaltel-Euskadi
2006-2007 Discovery Channel
2008-2010 Euskaltel-Euskadi

Miért lettél kerékpárversenyző?
Dolgozni kell valahol, hogy pénzt keress. Szerencsém van, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, minden balszerencse ellenére.

Már gyerekkorodban arról álmodoztál, hogy profi legyél, vagy így alakult az idők során?
Mindig is kerékpáros szerettem volna lenni, de gyerekként még teljesen más szemszögből nézed a dolgokat. Aztán eljön a pillanat, amikor már amatőr versenyző vagy, hogy – mint mondtam korábban – valamiből meg kell élni és ez az ami tetszik és szeretnéd csinálni. Amatőrként álomnak tűnik, hogy egyszer képes legyél ebből a sportból megélni.

Mi maradt abból a versenyzőből, aki 2003-ban megnyerte a Tour del Provenirt?
Az ember megmaradt, és ez a legfontosabb. Ez az, ami nem változott az évek során, van olyan szezon, hogy nyersz, máskor meg nem megy. De azt gondolom, hogy ugyanaz az ember vagyok. Nem bővelkedem a győzelmekben, de mivel ilyen kevés van, jól emlékszem mindegyikre, hehe.

Ha azt mondom 2006-os Vuelta… Mit tudsz mesélni róla? (megnyerte a hegyi trikót és az összetettben a 12. helyen végzett – szerk.)
Kétségkívül az volt a legszebb sportélményem, a legédesebb emlék.

A Discovery Channel, a világ egyik legjobb csapata leszerződtetett… Hogyan történt?
Hihetetlen volt. Sosem felejtem el azt a pillanatot, Alsasuában voltam és felhívott Johan Bruyneel. Engem… képzeld el, teljesen lefagytam… Nagyon különleges dolog, amikor egy hétszeres Tour győztes csapat igazgatója felhív a mobilodon… felejthetetlen pillanat volt.

Akkoriban többet edzettél az időfutamra és talán kevesebbet a hegyeken. Miután visszatértél az Euskaltelhez, ez megváltozott. Melyiket szeretted jobban?
Igen, ez így volt, ahogy mondod. A Discoverynél 73 kiló voltam, az Euskaltelnél 68. Ez a különbség. Hogy hogy érzem magam kényelmesebben? Könnyebb 68 kilósan menni, mivel a csapattársaim nagy része hegyimenő, így ott kell többet dolgoznom, de elmondhatom, hogy nagyon élveztem a munkát a Discoverynél is…
Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Régebben jobban mentem az időfutamokon és a síkon, mert így illettem a Discovery versenyzői közé. Akkor az volt a dolgom, hogy a síkon kontrolláljam a mezőnyt. Az Euskaltelnél viszont a hegyeken megyünk inkább, ezért jobb nekem ez a könnyebb súly.

2008-ban négy napig rajtad volt az aranyszínű trikó a Vueltán, idén csapattársadnak, Igor Antónnak nagy esélye volt győzelemre. Melyik élvezted jobban?
Természetesen azt, amikor rajtam lehetett a trikó, ráadásul egy hónappal előtte született meg a fiam és eljöttek a versenyre. Ott tartani a karjaimban az aranyszínű mezben ez volt a legszebb pillanat. Kétségtelenül nem lehet ezt összehasonlítani Igor idei piros mezével. Sportszakmailag Igoré sokkal többet ér, hiszen én az Astanatól kaptam “ajándékba”, Igor pedig kiérdemelten viselhette, a végső győzelem ígéretével.

Mit jelent számodra narancssárgában versenyezni?
Ez mindig egyre többet jelent. Kezdetben ez egy lehetőség volt csak arra, hogy profi legyek, de ahogy teltek az évek és egyre jobban megismertük egymást ez már jóval több, mint egy csapat. Ez már része a profi életemnek és nagyon szeretem. Mindenki a legjobbat akarja neked, a csapatnak és ez az a plusz.

El tudom képzelni, hogy ha a rajongók ennyire tudnak azonosulni a csapattal, akkor ti, versenyzők nem kevésbé…
Ez nem mindig van így… A kerékpárosok csak a versenyekre koncentrálnak, hogy jól helyezkedj, hogy a legjobb helyzetbe hozd magad és sokszor ez a sport is egyénivé válik. De, mint mondtam, eljön az a pillanat, amikor azonosulsz és megszereted a csapatot és onnantól kezdve, ez több, mint személyes siker. Ez történt velem is.

Felépültél teljesen a bukásból Peña Cabarga után?
Igen, teljesen.

Mit volt nehezebb aznap elviselni? A fizikai, vagy a lelki fájdalmat?
A pszichikai fájdalom sokkal keményebb volt, kétség nem fér hozzá. A fizikai fájdalom is elég nagy volt, de kb. fél óráig tartott… A lelki sokkal nagyobb volt, a csapat legeredményesebb pillanatait éltük meg akkor és biztos vagyok benne, hogy Igorral megnyerhettük volna a Vueltát.

Mit vársz a következő szezontól?
Én már veteránnak számítok, régóta benne vagyok a kerékpársportban és már tudom, hogy mindennek eljön a maga ideje. Minden év különböző, más dolgok történnek, vannak vagy nincsenek gondok… Észreveszed, hogy a legjobb napról-napra élni, keményen edzeni és minden tőled telhetőt megtenni és innentől csak várni, hogy megtörténjenek a dolgok. Én ezt a hitet vallom, anélkül, hogy ábrándokba ringatnám magam, számomra ez a legjobb módszer.

Immár hét éve ugyanúgy néz ki a versenynaptárad: Baszk Körverseny, Tour és a Vuelta…
Igen, a következő évre is ez a terv és ez jó előjel. Ha így néz ki a versenynaptáram az Euskaltelnél, akkor a dolgok jól mennek, hehe… Amikor már azt fogom látni, hogy nem leszek ott a nagy körversenyeken, az egy ilyen vízhordónak, mint én, már a véget jelenti, hehe.

Az apaszereppel pelenkát is kellett cserélned. Ugyanez a szereped a csapatban is, ha újak jönnek?
Nincs akkora felelősségem, mint apaként, de valamennyire igaz. Már veterán versenyző vagyok, akit a fiatalok tisztelnek és persze megpróbálok nekik jó irányt mutatni. Persze, mint mindenhol, itt is vannak versenyzők, akik már kezdetben is mindent tudnak, de a többiek hálásak a tanácsaimért. Megpróbálom a legtöbbet átadni nekik, ami persze a csapatnak is jó.

Valamennyire te vagy a csapatkapitány a versenyeken. Ez azt jelenti, hogy nagyobb az esélyed a győzelmekre?
Nem… reálisnak kell maradni ebben a világban és én nem vagyok győztes versenyző, ami nem azt jelenti, hogy nem álmodom soha a dobogóról, hiszen az egy leírhatatlan érzés.

2009-ben harcba szálltál a Tour-on a hegyi trikóért. Jövőre újra megpróbálod?
Ez teljesen kiszámíthatatlan. Addig a pillanatig nem is gondoltam rá, hogy elérhetem és végül második lettem egy olyan nagyszerű versenyző mögött, mint Pellizotti. Soha nem lehet tudni, alighanem soha nem fogok már első helyen állni az összetettben a Vueltán és valószínűleg nem fogok harcba szállni ezért a trikóért sem. Mint ahogy már mondtam korábban, jobban szeretem kivárni a dolgokat és ha jönnie kell a győzelemnek, hát jöjjön. Ráadásul az ilyen meglepetés mindig sokkal kellemesebb.

Szerinted képes lesz a csapatod ott lenni a három nagy körverseny dobogóján?
Igen, ahogy az elmúlt évet nézem, ez nem kizárt. A Giro elég különleges verseny, de Igor nagyszerű versenyző és ideális számára az útvonal, de szükség lenne egy megfelelő csapatra is és tapasztalatra is, hogy milyen egy verseny az olaszoknál… De el tudom képzelni Antón Giro és Vuelta győzelmét és Samut is a Tour dobogóján, hiszen idén megmutatta, hogy ott a helye és ezért fogunk küzdeni mindannyian.

Nyilvánvalóvá vált, hogy megváltozott a csapat filozófiája. Korábban szakaszgyőzelmekért küzdöttetek, most pedig már az összetettért…
Igen, megváltozott. Szerencsére olyan versenyzőink vannak, hogy megnyílt ez a lehetőség, bár nagyon nehéz. Először Samuel Sánchez mutatta meg a Vueltán (2009-ben második helyen végzett összetettben – szerk.), aztán Igor Antónt láthattuk brillírozni. És a jövőben ott van nekünk Romain Sicard, na nem a jövő évre, de nekem ő a favoritom és majd meglátjuk, hogy mire viszi.

Ha visszavonulnál és azt mondaná neked Igor González de Galdeano, hogy van egy helye számodra, mint igazgató, elfogadnád?
Mint sportigazgató? Nem tudom. Nem hiszem, hogy elég elhivatott vagyok erre… Nyilvánvaló, hogy kell valamit csinálnom majd ezután is, de nem hiszem, hogy sportigazgatóság lenne a legjobb számomra, talán valami más.

Légy őszinte! Volt olyan, hogy nem engedelmeskedtél az igazgatónak?
Hát igen, hehe. Na nem a fontos dolgokban, mert amikor az igazgató azt mondja, hogy ennek így kell lennie, akkor azt úgy kell csinálni és pont. Vannak olyan körülmények, amikor azt mondják, hogy te maradj valamelyik versenyzővel és a másikkal mész el… Néha igazad van és nem történik semmi, de máskor az igazgatónak van igaza és azt mondod “a francba, tévedtem”. Végülis ez nem diktatúra, persze van ereje az igazgató szavának, de számít a versenyző személyisége is és ha tisztán látod, hogy milyen következményei vannak döntéseidnek, néha meg kell hoznod őket.

Mit gondolsz hány év van még a lábaidban?
Hehe, ez az a kérdés, melyet egyre gyakrabban teszek fel magamnak. Több van a lábaimban, mint a fejemben. Azt gondolom, hogy a lábaimban van még jócskán, mivel nagyon rendszerezetten élek, nem esek túlzásokba. De azt gondolom, hogy fejben már kevesebb és ez itt a kérdés, de azt hiszem még három-öt év körül.

Van még olyan dolog, ami még hiányzik, vagy már nyugodtan vissza tudnál vonulni?
Nyugodtan visszavonulhatnék, bár még egy dolog hiányzik, hogy újra győzzek. Nem azt mondom, hogy a Touron akarok szakaszt nyerni, ami fiatalként az álmom volt. Mindegy hol, de szeretnék még egyszer nyerni mielőtt visszavonulok. 2006-ban volt az utolsó győzelmem, ami nagyon különleges volt, hatalmas elégedettség töltött el akkor.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com