“Sziasztok!
Azért írok most, mert amikor bekapcsoljátok a tv-t, hogy megnézzétek a Katari Körversenyt már egy gyakorlatilag lejátszott versenyt láttok. Arról fogok beszélni, ami nem látszik a tv-ből.

Kezdésnek el kell mesélnem, hogy milyen is Katar. Mostantól, ha a földgázra gondolok, a szélre fogok gondolni. Félelmetes, hogy tud itt fújni a szél. Amint kilépsz a város védelméből, egyből a sivatagban találod magad. Képzelhetitek, hogy mennyi védelmünk van a szél ellen az országúton.

Minden csapat azt figyeli, hogy milyen irányból és milyen intenzitással fúj ez a nyavalyás. Ha a rajtnál oldalszél van, elkezdődik a rituálé. Általában nagyon ritkán látni profi kerékpárosokat melegíteni a rajt előtt, de itt ez a normális. A versenyzők 90%-a 30-35 percet melegít a rajt előtt. Már a rajtvonalnál elkezdünk helyezkedni. Kérdezhetitek, hogy minek, ha ez még csak a lassúrajt… Mert már itt is verseny van.

Amint a bíró elindítja a versenyt, mindenki a bringára hasal és próbál minél közelebb kerülni a többiekhez, átvágják a körforgalmakat, felmennek a járdára. Megpróbálunk minél jobb helyen lenni a 0. kilométernél, amikor elindítják az éles versenyt. Néhány esetben már ilyenkor is vannak leszakadók és a második kilométernél már 4-5 különálló csoport van.

Ha jók a lábaid, van elég erőd, tapasztalatod és persze szerencséd, hogy ott vagy az első csoportban, akkor egész nap büszkén domboríthatsz. Van olyan, hogy húsz bringás is elfér egymás mellett az úton.

Ha a rajtnál szembe- vagy hátszél fúj, akkor a fentiekben leírtak onnantól számítanak, hogy megtesszük az első merőleges kanyart. Azt gondolom, hogy ezzel kicsit tisztábban látjátok, hogy amikor a tv-ben megy a Katari Körverseny, a kialakult csoportok már gyakorlatilag véglegesek.”

Forrás: www.biciciclismo.com

“Kétség kívül gyönyörű volt a mai szakasz a Vuelta a Españan, ugyanúgy, mint a Cotobelloi, de a legnehezebbek. Ráadásul nagyon izgalmas is volt a két élenálló, Mosquera és Nibali csatája.
Személy szerint nagyon elégedett vagyok, hogy sikerült befejeznem életem első nagy körversenyét. Igazság szerint voltak nagyon nehéz pillanataim, amiket nem volt könnyű átvészelnem, de az az érzés, hogy itt lehetek és eljuthatok a mezőnnyel Madridba, mindent feledtet.
Azért írom ezt a bejegyzést, mert fantasztikus érzés volt az a sok ember, akik ott szurkoltak nekünk már Navacerradatól. Ráadásul nemcsak Madridból és Segoviából jöttek, hanem az ország minden részéről. Aki fel akart jönni megnézni a versenyt akár kerékpárral, akár gyalog nagyon korán le kellett parkolnia a kocsiját, mert lezárták a hegyet.
Amikor lefelé mentünk már a buszhoz, akkor láttuk, hogy legalább 10 kilométerre a céltól parkoltak az autók és onnan kellett felgyalogniuk kis gyerekkel.
Amit negatívumként szeretnék kiemelni, az, hogy hiányzott az odafigyelés ránk, versenyzőkre, a Guardia Civil (csendőrség) és a rendőrség oldaláról. Nem kellett volna, hogy öt órás szakasz után, ahol ennyire durva a befutó az összesereglett emberek között kelljen legurulni az autóbuszhoz (ez a 3 kilométer több, mint negyed óra volt). A Guardia Civilnek le kellett volna zárnia a parkolókat.
Több, mint egy órát kellett várnunk a kocsikra, miután az utolsó versenyző is megérkezett, így aztán csak nyolcra értünk a szállodába. És ilyenkor még nem ér véget egy kerékpáros napja. Mikor megérkezünk a szállodába, jön a masszázs, a vacsora és legfőképpen a pihenés. Ráadásul a szerelőknek ilyenkor kell még átnézni a kerékpárokat, lemosni őket és felkészíteni a holnapi szakaszra. De persze ez senkit nem érdekel.
Szerintem a szervezőknek korábbra kellett volna hozni a befutót és így nem kerültünk volna olyan helyzetbe, hogy nyolcra érünk a szállodába.
De végülis inkább pozitív oldalról szeretném az egészet lezárni és szeretném megköszönni a szurkolók nagyszerű támogatását.”

Forrás: www.biciciclismo.com