Tag Archives: carlos barredo
Heti fotóalbum – 22. hét
Heti fotóalbum – 21. hét
Heti fotóalbum – 16. hét
Heti fotóalbum – 14. hét
Carlos Barredo: “Néha mindannyian hibázunk”
Szia Carlos! Kezdjük a legaktuálisabbal, hogyan éltétek meg a Rabobanknál Freire tegnapi diszkvalifikálását?
Nagyon sajnálom, mert nagyon jól dolgozott tegnap. Mindent beleadott ebbe a versenybe, tiszta célokkal érkeztünk és aztán a végén, nézd meg. Egy gesztus miatt szigorúan megbüntették Óscart. Ez lehangolt mindannyiunkat.
Hogyan éli ezt meg Freire és Luisle? Talán Luislet jobban érinti a helyzet…
Igen, kicsit jobban kiborult Luisle, de nem érdemes erre már több szót vesztegetni. Néha mindannyian hibázunk. Én még emlékszem a sajátomra a tavalyi Touron, de végül tovább kell lépni.
Akkor azt gondolod, hogy túl szigorúak voltak?
Igen, túl szigorúak, habár a szabály egyértelmű, hogy az utolsó métereken nem lehet senkit sem megérinteni. Luisle már elindult, hogy jobbra kitérjen, mikor észrevette, hogy Óscar pont arra akart menni. Luisle, hogy ne billentse ki az egyensúlyából, hozzáért… teljesen öntudatlanul.
Lezárva ezt a témát, milyennek értékelitek a versenyt?
Azért jöttünk a Baszk Körversenyre, hogy harcba szálljunk az összetettért Gesinkkel. Elég jó helyen áll az időfutam előtt.
És te hogy érzed magad?
Jól. Ez a harmadik versenyem az évben, mert volt két hónap eltiltásom a múlt Touron történtek miatt. A Baszk Körversenyig csak Murciában és Katalóniában indultam. Ez az utolsó felkészülési versenyem a klasszikusok előtt.
Hogy tetszik a verseny útvonala?
Igazság szerint idén végre van lehetőségem megismerni rendesen a versenyt egy teljesen más szemszögből is, mert mindig a Flandriai Körversenyről szoktam érkezni ide és… ufff! nagyon rossz emlékeim voltak, három napot végigszenvedtem, aztán a negyedik napon fel kellett adnom, mert embertelen volt.
Idén nagyon tetszik. Nagyon gyors a verseny, mivel itt vannak a nagy nevek a nemzetközi mezőnyből és legalább a 95%-unk már nagyon jó formában van. Ez egy nagyon látványos verseny, sok csapdával, ami a nézők szempontjából érdekes, de számunkra nem annyira.
Mit szólsz a jó időjáráshoz?
Ez teljesen atipikus. Más években, mikor a Flandriai Körversenyről jövök mindig hideg van és esik, idén viszont nagyon meleg van, ami nem természetes. Nagy a pára is, amit megérez a mezőny.
Beilleszkedtél már teljesen a Rabobankhoz?
Igen. Jól érzem magam, mert többen vagyunk spanyolok és így könnyebb.
Nem volt nagy a változás a Quickstephez képest?
Vannak dolgok, amik változnak. Például, ahogy a klasszikusokra készülnek, az Amstelre, a Tourra Gesinkkel vagy a Milánó-Sanremora Óscarral.
Alapjában véve mindkét csapat külföldi, teljesen más a világnézetük, mint nekünk spanyoloknak. Másképpen szervezettek a csapatok, de ilyen értelemben a Rabobank és a Quickstep azonos. Jól érzem magam, örülök, hogy váltottam.
Luisle azt mesélte, hogy az alapvető különbség, hogy most többet edz és kevesebbet versenyez. Te is ezt látod?
Szerintem a legnagyobb különbség a spanyol és a külföldi csapatok között az, hogy Spanyolországban a menedzser egy kicsit az apád is. Megmondja, hogy mit csinálj, mit egyél… Külföldön ezzel szemben te profi vagy és tudod, hogy mit kell tenned. Senki nem áll mögötted és több felelősséget adnak a versenyzők kezébe.
Beszéljünk kicsit a további céljaidról, a klasszikusokról az Ardenekben!
Szeretem nagyon az Amstelt és a Liéget. Már néhány éve mindig ott vagyok az első csoportban az Amstelen és ha Isten úgy akarja, akkor idén is ott leszünk.
Az év hátralévő részére mik a céljaid?
Ezek után lesz egy kis pihenőm, aztán irány a Tour, ahol a csapat minden erővel Gesinkre összpontosít majd. Azért fogunk dolgozni, hogy ott lehessen a dobogón, vagy a lehető legközelebb hozzá. A csapat bízik benne, hogy ott valami nagyot alkotunk majd. Tavaly a hatodik lett és úgy gondolom, hogy képes győzni.
Lesz lehetőséged harcba szállni egy szakaszgyőzelemért azért?
Kicsit nehéz lesz, mert mint mondtam, azért megyek a Tourra, hogy dolgozzak, dolgozzak és dolgozzak. Amikor elől vagy és dolgozol, soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni… Nehéz lesz, de álmodom azért egy szakaszgyőzelemről a Touron, már kétszer közel jártam hozzá.
Milyen emlékeid vannak a tavalyi szakaszgyőzelmedről a Vueltán, Lagos de Covadongánál?
Ez valami… nehéz elmagyarázni, mert ott nőttem fel húsz kilométerre onnan. Aztán ott volt a fogadás apámmal, volt egy hegyi kerékpárom, de egy országútira vágytam. Nagyon félénk gyerek voltam… mindentől féltem, leginkább az egyedülléttől. Azt mondta az apám, ha ‘egyedül felmész a tavakig, veszek neked egy kerékpárt’. Felmentem, megvette és most itt vagyok. Ez már történelem… Arra már nem emlékszem, hogy szombat volt, vagy vasárnap, de hétfőn már ott voltunk a bringaboltban és megvettük.
Ez egy nagyon különleges hely. Már 15 éves korom óta feljárok minden január 2-án Gijónból, hogy lássam Santina (Szűz Mária) szobrát. Ez nagyon fontos az asztúriaiak számára. Nem vagyok túlzottan vallásos, de van valami Santinában. A szüleim is ott házasodtak össze és emlékszem, hogy Rominger vagy Jalabert nyert ott… aztán ott látni magad! Nem hittem el!
Forrás: www.elpedaldefrodo.com
Heti fotóalbum – 9. hét
Carlos Barredo: “Freire született tehetség”
Carlos Barredo a Murciai Körversenyen mutatkozik majd be új csapata, a Rabobank színeiben. (Az UCI eltiltotta február 28-ig a Rui Costaval történt verekedés miatt.) Az asztúriai kerékpáros Freirével, Garatével és Luis León Sánchezzel versenyez majd együtt a holland csapatnál.
Milyen formában van?
Úgy érzem, hogy jó, de ezt addig nem tudhatod pontosan, amíg nem mérted össze magad másokkal egy versenyen. A Murciai Körversenyig nem lesz rá lehetőségem, de jó munkát végeztem mostanáig. Az idei tél nyugodt volt, így megvannak az alapok, amit a csapatnál végzett tesztek is bizonyítanak.
Hogy tetszik az új csapat?
Nagyon jó. Egy másik nagy csapattól érkeztem (Quick Step – szerk.), de még így is észrevehető, hogy ez a csapat mennyire jól szervezett. Nagyon jó volt a hangulat az elmúlt két edzőtáborban. Az edzések kemények voltak, de sok volt a heccelődés és nevetés is.
Milyenek a csapattársak? A Rabobankon belül mennyire zárt a spanyolok csoportja?
Fantasztikus a közösség. Természetes, hogy köztünk négy spanyol versenyző és Joseba (masszőr) között szorosabb a viszony, már korábbról ismerjük egymást és ez sokat számít. Jól érezzük magunkat!
Milyen különbségeket lát a spanyol és holland kerékpársport között?
Inkább a spanyol és észak-európai különbségekről beszélnék. Ott a kerékpár tömegsport, míg Spanyolországban most a nélkülözés időszakát éljük. Ráadásul Spanyolországban csak a többnapos versenyeket és a három nagy körversenyt kísérik figyelemmel, míg itt sokra értékelik a klasszikusokat. Biztos, hogy Hollandia a Tourt is nézni fogja idén Robert Gesink miatt. Számomra a legnagyobb különbség a szponzori helyzet. Itt nem volt olyan nagy hatása a válságnak, mint Spanyolországban, továbbra is ugyanolyan erővel támogatják a kerékpársportot.
Hogyan jellemezné Óscar Freirét?
Két szóval, “született tehetség”. Ő egy olyan kerékpáros, aki kevesebbet edz, mint a többség, mégis jobb eredményeket ér el. A kerékpársportra született.
Hogy látja Luis Leónt?
Nagyon jó, nagyon összeszedett. Algarvében talán nem ment neki úgy, mint tavaly, mert kicsit lassabban kezdte a munkát, de biztos vagyok benne, hogy a Párizs-Nizzán harcba száll majd a győzelemért. Ő egy másik olyan kerékpáros, aki erre született.
Milyen lesz a versenynaptára erre a szezonra?
Alapjaiban olyan, mint minden évben. Az év első felében a klasszikusokra koncentrálok, utána a Touron segítek Robertnek és a végén a Vuelta.
Mik a céljai?
Továbbra is szeretni azt, amit csinálok. Szeretnék megnyerni egy klasszikust és egy szakaszt a Touron, ahol már kétszer közel jártam hozzá. Tudom, hogy ez az utóbbi nehéz lesz, mivel a Touron Gesinkért fogunk dolgozni.
Megismétli majd a tavalyi nagyszerű győzelmét Asztúriában?
Biztos vagyok benne. Amikor 2009-ben megnyertem a Clásica San Sebastiant (ami az egyik álmom volt) rájöttem, hogy sok célt el lehet érni, ha sokat készülsz rá és képes vagy áldozatot hozni érte. Covadongai győzelem nagyon különleges volt, gyerekkori álmom. Olyan nap, amit soha nem fogok elfelejteni.
Mit szól a Contador ügy megoldásához?
Nagyon jó a kerékpársportnak. Ami nem tetszik az az, hogy ennyire elhúzódott.
A spanyol kerékpárosokat rossz szemmel nézik külföldön?
Sajnos igen. Nagyon sok csapat nem kér belőlünk, ami szomorú, mivel nagyon jó kerékpárosok vannak Spanyolországban.
Forrás: www.marca.com
Rabobank prezentáció – Carlos Barredo interjú
Milyen lesz a jövő évi versenynaptárad?
Murciában kezdek. Az UCI megbüntetett a Rui Costával történt verekedés miatt, így nem versenyezhetek márciusig. Aztán az ardeneki klasszikusokra megyek, de nem a pavékra, aztán a Tour és a Vuelta szerepel még a naptáramban.
Miért nem indulsz a macskaköves klasszikusokon?
Így határoztunk. Mivel későn kezdem a szezont, nem leszek még annyira jó formában.
Mit gondolsz az UCI szankciójáról a bunyótok miatt?
Svájcban láttam csak a képeket, amikor az UCI bíróságán voltam az ítélethirdetésen. Nagyon beijedtem, teljesen szétcincáltak. Hatásos volt. Nem is emlékeztem, hogy a kerékkel ütöttem. Az a nap mindkettőnknek kemény volt a Touron, sajnálom azt a dolgot. Vannak olyan napok, amikor minden összejön.
Térjünk vissza a versenynaptárodra. Kapsz szabadságot az Ardenekben?
Igen, a klasszikusokon igen. Aztán a szezon hátralévő részében lesznek olyan pillanatok, hogy többet kell majd másért dolgoznom.
És a Vuelta a España?
Szakaszgyőzelemért megyek majd. Meglátjuk majd, hogy indul az év és Luis León hogyan tudja majd vezetni a csapatot.
A Tourt nem így látod?
A Touron mindenki egy emberért fog küzdeni és ez Gesink. Ha lesznek jó lehetőségek, élhetünk vele, de a csapat Gesinkért fog dolgozni.
Nem szeretnél te lenni a főszereplő, harcba szállni az összetettért, például a Vueltán?
Nem, nem. Nem vagyok rá alkalmas. Márciusban kezdek, ami elég késő, bár lesz egy április fejlődni, aztán a Tour, majd kis pihenő és a Vuelta, ahol szakaszgyőzelmet kell keresnem, aztán a Világbajnokságon befejezem a szezont.
Idén hárman is lesztek spanyolok egy csapatban Freirével. Segíteni fog ez majd a Világbajnokságon, hogy most jobban megismeritek egymást? Jobban tudtok majd dolgozni érte?
Ez csak egy körülmény, semmi több. Amikor felveszed a spanyol mezt, elfelejted a csapatodat, teljes lesz az egyetértés.
Otthagytad a belga QuickStep-et, hogy riválisához, a holland Rabobankhoz szerződj…
Jó kapcsolatom van azokkal az emberekkel, akiket otthagytam a QuickStep-nél. A következő héten ott leszek a Boonen által szervezett jótékonysági cyclocross versenyen, aztán a csapatvezetőkkel vacsorázom.
Milyen különbségeket látsz a két csapat között?
Azt gondoltam, hogy többet fogunk majd bringázni az első edzőtáborban. Csak két nap ültünk bringán, egyszer egy cyclocross gépen, másodszor meg montin. Golfoztunk, paint-balloztunk, fociztunk, elvittek minket hokimeccset nézni… Egy picit furcsa nekem, mert ilyenkor már javában edzeni szoktam, de most nem aggódom, mivel később kezdem a szezont. Másban olyanok, mint a belgák: az ételek, az alaptermészetük…
Mit vársz a jövőtől annyi év után a QuickStepben?
Hogy megvalósítsam, amit eddig tanultam.
Forrás: www.ciclismoafondo.es
Két hónap eltiltás Carlos Barredonak a ‘bunyó’ miatt
A Tour de France-on kirobbant verekedésnek Carlos Barredo és Rui Costa között most lett meg a büntetése. Az UCI nem felejtette el azt a szégyenletes közjátékot, ami a spanyol és portugál versenyző között történt, így két hónapra eltiltották a versenyzéstől Carlos Barredot, melyet a jövő évben kell letöltenie. Barredo nem versenyezhet január 1. és február 28. között.


































