A Frodo Pedálja internetes magazin az Andalucía Caja Granada PR-osával, Jaime Mirrel készített interjút, aki éppen az 50. Vuelta a España-n dolgozott. A 82 éves úriembernek esze ágában sincs még nyugdíjba vonulni, mint mondja a kerékpársport a vérévé vált.

Jaime, nagyon szeretheted a kerékpársportot, hogy lassan 83 évesen még mindig itt vagy…
Nem vagyok még 83, csak 82! Ne öregíts! Igen, a kerékpársport a véremmé vált, olyan számomra, mint valami dopping, nem tudnék élni nélküle. Multimilliomosnak érzem magam, mert milliónyi barátom van és ez a legfontosabb a számomra, a pénz csak másodlagos.
50 Vuelta a España, 26 Tour, 14 Giro, 7 Portugál Körverseny és kitudja még hány kisebb verseny van, ahol már jártam.

Mondhatjuk akkor azt is, hogy ez adja az életed értelmét?
Hát igen, hehe, ez az életem.

Gondolkodsz a nyugdíjba vonuláson, vagy meg sem fordult még a fejedben?
Őszintén visszautasítom azt a szót, hogy “nyugdíjazás”, ez egy idióta szó. Amikor látom az időseket petanque-t játszani, kicsit irigy vagyok, mert nem ismerem a szabályait, az életből soha nem szabad nyugdíjba menni. Amíg Isten erőt ad, van életkedved és álmaid, küzdeni kell, nemcsak a pénzkeresés miatt, hanem a szórakozás miatt, mert én imádom a kerékpársportot. Az Andalucía Caja Granadánál dolgozni – köszönhetően Antonio Caballonak, aki az igazgató-menedzser -, olyan, mintha egy első osztályú csapatnál lennék. Ez nagyon emberséges, baráti csapat, őszintén mondom, hogy boldog vagyok itt.

Már szinte intézmény vagy a sportágban, mint mondtad, nem kevesebb, mint 50 Vuelta a España-n jártál… Emlékszel még az elsőre?
Igen. 1959-ben történt, mikor az El Mundo Deportivonál voltam sofőr, megcsináltam a Tourt és a Vueltát is, aztán leszerződtem Dalmacio Langaricával a KAS-hoz, ahol három évet töltöttem. Ez volt az egyedüli csapat, mely kirakott az utcára. Kicsit becsaptak, de vicces volt, nagyon jó sztori…
Amikor visszajöttem a Tour de France-ról a vitoriai állomáson várt Luis Knorr unokaöccse egy levéllel és azt mondta, hogy “nézd Mir, ez a tiéd, a nagybátyám adta”. Azt gondoltam, hogy valamiféle köszönetnyilvánítás lesz a borítékban, de az alábbi volt:
“Mir Úr!
A KAS Sport Klubot a jövőben már nem érdekli az Ön szolgálata az alábbi okok miatt:
1. azokon a vasárnapokon, mikor nincs verseny, nem jelenik meg a reggel 7 órás misén
2. üldözőbe veszi a pincérnőket a szállodákban
3. a Tour végén felment a színpadra a táncoslányokhoz”
Gyakorlatilag kiraktak az utcára, a bíróság elé vittem az ügyet és nyertem, végül hazatértem egy bőrönddel…

Hehe, és nem voltak igazak ezek az állítások?
Minden igaz volt, hehe! De mi a rossz ezekben? Nem mentem misére reggel 7-kor, mert délben mentem. A pincérlányok? Még jó, hogy a nyomukban voltam, imádom a nőket! És táncoltam azokkal a lányokkal, mert akkoriban a Touron meghívták a segítőket is, hogy ott üljenek az első sorban. Ezek a hölgyek hívtak minket is táncolni, kánkánoztunk, nagyon jó kis paródia volt. Látta Langarica és a többiek is, rosszul bántak, játszottak velem, de nem bánok semmit, mert amikor egy ajtó becsukódik egy másik kinyílik.

Azt mondod, hogy 1959-ben kezdted és ötven Vueltán jártál, de ez nem jön ki. Hiányzik néhány, igaz?
Persze, hiányzik pár és voltak olyanok is, melyeken nem mentem végig, mivel 1970-ben átnyergeltem a mozira, ahol tudtam szerezni egy kis pénzt, így gyakorlatilag otthagytam a Vueltát, ha éppen forgatás volt. Volt olyan is, hogy elmentem, visszatértem és összeegyeztettem a forgatást a kerékpárral. Máskor meg, amikor nem volt időm, nem tértem már vissza a Vueltára, de összességében 50 Vuelta a España-n voltam ott.

Van olyan ezek között, amelyre szívesen visszaemlékezel?
Természetesen! Amikor Luis Ocaña nyert. Francisco Franco Bahamontes fogadott bennünket, ő volt az államfő és van egy jó kis anekdotám vele, mindjárt elmesélem: mindannyiunkat beállítottak egy sorba és jött Franco a feleségével, Carmen asszonnyal, hogy üdvözöljék a csapatot. Franco már nem volt ereje teljében, a botjára támaszkodott, mikor odaértek hozzám, Carmen asszony azt mondta neki, “Paquito, ez az az ember, aki többet szerepel a tv-ben, mint te”. És Paquito lemondóan intett a kezével, mintha azt mondaná: “Ajjj, nem jó, nem jó”. Én nagyon megijedtem, mert azt gondoltam “most visznek majd a dutyiba…” de nem, Istennek hála, megúsztam.

Hogy telik egy napod az Andalucía Caja Granadánál, mint PR-os?
Hát igazából Antonio Caballo szolgálatában állok. Már nagyjából tudom, hogy mi a dolgom, de ha van valami, ami nem egyértelmű, akkor elmondják. Oda kell figyelnem arra, hogy ha jönnek az újságírók, fotósok, akkor a versenyzők rendesen nézzenek ki, mindig rajtuk legyen a sapka, ez nagyon fontos. Azért vagyunk, hogy reklámot csináljunk magunknak, hogy fenn tudjuk továbbra is tartani az Andalucía Caja Granadát. Ez az én küldetésem, mindig mindenre odafigyelni.

És hogy megy a Vuelta a csapatnak?
Nagyon jól. Elég kemény a verseny, ezzel a sok heggyel, de most, hogy az ASO részesedést szerzett az Unipublicban, a Vuelta egyre csak fejlődik. 33 év után újra Baszkföldre érkezett a verseny, ez a legnagyobb győzelem, amit az Unipublic elért. Jövőre, ha Isten is megsegít, Pamplonából indul majd a körverseny.

Nagyszerű volt a mai nap, igaz? (Frodo Igor Antón bilbaio győzelmére utal – szerk.)
Nagy ünnep volt ez most a kerékpársportnak és Baszkföldnek is. Bilbao földjén baszk versenyző nyert. Fantasztikus volt látni Igor győzelmét. Aki nem látta, nem tudja, hogy mit veszített.

Bazaban Guillén átadott neked egy emlékplakettet, ami könnyeket csalt a szemedbe…
Figyelj! Őszintén nem is reméltem semmit… nézd, én egy apró porszem vagyok a kerékpársportban, és Guillén, a versenyigazgató odahívott a rajtnál és átadta azt az Unipublic emlékplakettet az 50 Vueltám miatt, ez… nagyon-nagyon jó érzés volt. Még jó, hogy meghatódtam… ki nem hatódott volna meg ettől? Számomra ezt pénzzel nem lehetne megváltani, az nem ér semmit.

Úgy gondolod, hogy szeretnek az emberek?
Nagyon szeretnek. Tényleg, nagyon.

Sokan a bajszodról és a szemüvegedről ismerünk. Azt hiszem, ez most az első alkalom, hogy szemüveg nélkül látlak, hehe.
Levettem, hogy jobban lássalak. Egyébként mindig hordom, hozzá tartozik az imázsomhoz, a bajszom is már élethosszig kitart. Csak akkor szoktam levágni, ha megnyerünk egy szakaszt és előtte megígértem a csapatnak. Már levágtam itt a Vuelta a Españan, amikor Luisito Pérez nyert Ávilában, meg akkor is, amikor a Tekában voltam és a Kasnál is. Én megígérem és ha bátrak, akkor nyernek, hehe.

Akkor a te kinézeted is kicsit a marketingről szól?
Mindenkinek oda kell figyelnie a megjelenésére. Ez többet ér ezer szónál, van aki jól öltözött, frissen borotvált… Nem járkálhatsz úgy, mint egy disznó és őszintén szólva, mivel itt az Andalucía Caja Granadánál én felelek a PR-ért, jó képet kell mutatni és eladni. És ez olyan, amit Isten adott.

Tehát az elsődleges célod, hogy eladd a márkát, nem?
Az elsődleges küldetésem, hogy ellássam a versenyzőket, főleg akkor, amikor interjút készítenek velük, akár a tv-ben, akár írásban. Ez az én küldetésem.

Még nem is kérdeztem, hogyan kerültél bele a kerékpársport körforgásába?
A kerékpársport jött az én életembe, mivel ahol laktam szemben volt egy bicikli műhely, ahova átjártam segíteni kereket fújni. Vasárnaponként az volt a jutalmam, hogy elvihettem egy bringát és azzal jártam a környéket. Még pisisként kezdtem, de aztán 15 évesen megvettem az első saját bringámat és elkezdtem versenyezni és meg is nyertem egyet. Aztán már amatőrként két másikat is, de meghalt az anyám és abba kellett hagynom.

Milyen csapatok szerepelnek az önéletrajzodban?
Figyelj, mint mondtam, az El Mundo Deportivonál kezdtem sofőrként. Aztán jött a KAS, Ferrys, BIC, Súper Ser, Teka, Festina, Seur és az Andalucía Caja Granada. És el is felejtettem a Banca Catalanát és voltam a Filomaticban is, amikor ők fizették a nagydíjat, háromszor voltam velük a Vueltán, hogy vigyázzak a márkára. Ez minden, már mindet felsoroltam az 50 Vuelta a Españaról.

Ocañán kívül milyen nagy alakjaival találkoztál a kerékpársportnak?
Olyan szerencsém volt, hogy dolgozhattam Jacques Anquetillel, Janssennel, Ocañaval, a santanderi Pérez Francés-el, Alfonso Gutiérrezel, a nagy kantábriai sprinterrel… Annyi nagyszerű emberrel találkoztam és sok csodás emléket őrzök.

Szóba került a filmes múltad is, hogyan kerültél oda?
Nagyon egyszerűen. Az egyik barátomnak volt egy reklámügynöksége, egy nap felhívott és azt mondta: “gyere be az irodába, beszélni akarok veled”. Volt ott még 5-6 ember, José María Font, az igazgató, a felesége, aki színésznő volt és a producer… és mondták, hogy akarnak csinálni egy bringás filmet a “Kígyó lába” címmel. De nem volt lövésük sem róla, hogyan megy egy bringa és egyáltalán milyen ez a világ… Mondtam nekik: “figyeljetek én most a BIC-nél vagyok és innen megyek a Midi Liberére”. “És mehetnénk mi is forgatni?”. Mondtam nekik, hogy “egy pillanat” és felhívtam a versenyigazgatót. Engedélyezték és egy héten keresztül forgattunk, aztán megkérdezte tőlem az igazgató, hogy szeretnék-e szerepelni a filmben. “Hogy én? És látnának a barátaim? Hát még jó hogy!”.

Adott három oldalnyi szöveget, hogy tanuljam meg, de ez megterhelő volt az agyamnak és egész éjjel nem aludtam, hehe, de aztán csak megtanultam. Másnap forgattunk, én játszottam Janssent a versenyigazgatót. Kész lett a film, mindenki nagyon elégedett volt és mondták: “ezzel a mexikói fizimiskával gyere el a producerhez a válogatásra, biztos felvesznek”.

A Balcazar testvérek producere volt. Megláttak és rámosztották Don Pancho szerepét, beöltöztettek, adtak egy pisztolyt, egy kalapot… és egy lovat is, de én mondtam, hogy “nem tudok lovagolni”. “Hogyhogy nem lovagolsz? akkor mit csinál ez itt?”. Jól kirúgtak. Találkoztam egy barátommal és meséltem neki a sztorit, aki beültetett a kocsijába és elvitt egy lovardába, ahol az apja volt az igazgató. Ott megtanultam egy év alatt lovagolni. Mikor már ment, visszamentem a producerhez és onnantól kezdve 24 western filmet forgattam Almeríában, Rómában… Akkor kezdődött a filmes karrierem, végül 126 filmben szerepeltem.

Melyik volt a legkülönlegesebb szereped?
Van egy, ami sosem voltam, pap. Ez valahogy kimaradt, mindig is szerettem volna papot játszani és már majdnem sikerült is, de aztán elvették tőlem és más szerepet kaptam helyette. Voltam egyébként minden, maffiózó, csendőr, rendőr, csirkefogó, erőszaktevő… Meghaltam már becsülettel, felakasztva… minden módon, hehe.

Nem is tudom, hogyan bátorkodjam megkérdezni, hehe… de azt hallottam, hogy pornóban is szerepeltél… Ez igaz?
Nem, ez nem igaz. Figyelj, mikor Franco meghalt, megszűnt a cenzúra és akkor jó sok filmet forgattunk. Ignacio Iquino nyolc filmjében szerepeltem, teljesen új irányt mutatott, a nők szabadon hagyott keblekkel szerepeltek, de férfiak mindig csak háttal… Kacsa, hogy ők találták fel a pornót. Egyszer ajánlottak olyan szerepet is, de nem csináltam. Akkoriban kétféle film volt, a normális és az S kategória, ebben a lányok meztelenek voltak… De a férfiak sosem látszottak szemből. Hátulról igen, de elölről soha.

Térjünk vissza a kerékpárra. Már a kerékpársportot is lehet követni a világhálón. Hogy állsz az internettel?
Sehogy, rosszul, én a golyóstoll embere vagyok. Ezért van egy fiam, akinek felsőfokú papírja van informatikából, ha valami gondom van, csak őt hívom.

Az évek alatt megszerzett életbölcsességeddel, melyik időszakban szeretnél élni?
Melyik volt a legjobb? A ’80-as évek, amikor elkezdett nőni a versenyzők fizetése és végre megkapták, amit megérdemeltek. Előtte a többség nem keresett semmit, vagy csak a díjakat vitte haza, de innentől kezdve elkezdtek rendesen keresni, nagyon szép időszak volt ez. Ha egy versenyző ügyes volt és jól keresett, aztán azt befektette, vagy nem herdálta el, most úgy él, mint egy uraság.

És hogy látod a jelenlegi kerékpársportot?
Most éppen válságot élünk, de ez majd jobbra fordul. Többször éltünk már meg hasonlót, amikor nem ment annyira jól, de ezek a cégek nem tudják, hogy mit veszítenek. A kerékpársport nagyon jól kifizetődő: 24 ember van egész nap beöltözve, 6 vagy 7 autó, 2 autóbusz, kamion… Mindenki a márkát hordja magán, aztán ott a tv, a rádió, az újságok, a fotósok. Ez nagyon sokat ér ám.
Ez nagyon egyszerű, minden marketing. Mennyit ér egy csapat? Vegyünk 10 milliót. Év végén mennyink lesz? 14, mert nyertünk négyet. Egy kerékpáros csapat mindig kifizetődő, mert tudjuk, hogy minden perc számít a spanyol tv-ben és ez sokat ér.

Végezetül szeretném megköszönni az interjút. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok anekdotát tudnál még mesélni, esetleg megosztanál velünk még egyet?
Igen, tényleg sok van, de mesélek egyet. A Tour de France-on voltunk a BIC-el és megállt a verseny. Minden segítő kiszállt a kerekekkel és előre mentek a mezőnyben, hogy lássák, mi történt. Én is kiszálltam, de nem vittem kereket. Volt egy vasúti átjáró és mondták, hogy a másik oldalon ott van De Gaul elnök, így aztán visszamentem a kocsihoz egy BIC mezért. Átszaladtam a sineken és sikerült kb. két méterre megközelítenem. Nem beszéltem franciául, de mondtam neki: “Mon General, souvenir BIC”, ő átvette és az összes újság ezzel a képpel volt tele, ahogy fogja a mezt.

Forrás: www.elpedaldefrodo.com