Alejandro Valverde naplója – győzelem könnyek között

“Hatalmas érzés volt, minden dühömet ki tudtam adni magamból… Nem tudtam visszatartani a könnyeimet a célban. Teljesen érzelgősen beszéltem, azt mondtam, hogy ez a legkülönlegesebb győzelem az életemben. Nagyon sok hónapon keresztül keményen edzettem otthon, a versenyzésre koncentrálva… és ilyenkor mindez az eszedbe jut. Ez a győzelem az egész csapaté, hiszen 100%-ban támogattak és különösképpen Xavi Tondoé. És mindazoké, akik végig mellettem álltak. Nagyon jól tudják, hogy kikről beszélek. A feleségemé, a gyerekeimé, a családomé.

Nagyon aggódtam, hogy milyen lesz majd újra versenyezni és mikor jön majd az első győzelmem. A saját magammal szemben támasztott elvárás sokkal nagyobb volt, mint amit a közönség elvárt tőlem. Tudtam, hogy jó formában vagyok, de szükségem volt rá, hogy újra elől lássam magam és ezen a versenyen minden nap egyre jobban éreztem magam, egyre nyugodtabbnak. Ez a győzelem nagyon megnyugtató most számomra. Nagyon vágytam rá és sikerült az első adódó lehetőséget kihasználnom és ez nagyon jó érzés.

Amióta megérkeztünk Ausztráliába, tudtam, hogy ez lesz majd az a nap. Mindegyik szakasz fontos volt, de ezt tényleg különlegesnek éreztem. A csapat nagyszerűen dolgozott. A sprint nem jött ki túl jól, mert a kanyarban a rossz oldalon voltam és bár több utat kellett megtennem, jól reagáltak a lábaim és sikerült legyőznöm Gerranst.”

Forrás: www.movistarteam.com

Összefoglaló a Tour Down Under 5. szakaszáról:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>