Juan Antonio Flecha: “A sofőr még csak meg sem állt”

Az alábbi interjút az El País újságírói készítették Juan Antonio Flechával, aki az egyik sérültje volt a vasárnapi gázolásnak. (Egy öt fős szökés tagja volt a spanyol kerékpáros, akit a Vacansoleil versenyzőjével, Johnny Hoogerlanddal együtt elsodort a Francia Televízió autója.)

Felhívta Önt Voeckler, hogy megkérdezze hogy van?
Nem és nem is vártam, hogy hívjon. Nem aggódom emiatt, eléggé átgondoltam, hogy mit tudnék mondani.

Mit gondol arról, hogy Voeckler látva az Önök bukását begyorsított?
Ha Voecklert nézem, ez teljesen normális, minden szökésben viszályt szít. Korábban Casarral, a másik szökevénnyel veszett össze, mert meg akart indulni, miután begyűjtötték a hegyi pontokat és minket – akik nem voltunk ebben érdekeltek – nem akart megvárni. Ő a sárga trikóért ment, minden más mindegy volt. Már ismerjük, az ellenkezőjével tudott volna meglepni.

De valaki csak elnézést kért, nem?
Személyesen csak Prudhomme (Cristian, a Tour igazgatója), aki délelőtt eljött megnézni a kórházban és elnézést kért a csapatigazgatónktól, Dave Braislfordtól.

Emlékszik a gázolás előtti pillanatokra? Hallott valamit?
Furcsa módon nem hallottam semmit. Egész nap úgy zsongtak körül bennünket a vendégek autói, mint a legyek. Állandóan dudáltak, hogy térjünk ki, de ez úgy előzött, hogy nem nyomta a dudát. Nagyon meglepett, időm sem volt, hogy félreálljak. Láttam az autót, ami elütött, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet. Ilyen soha nem történt még a Tour történetében. Hogy gondolnám, hogy majd velem fog megesni?

Beszélt Hoogerlanddal a szakasz után?
Amikor mindketten leszakadtunk a mezőnytől, akkor beszéltünk. Mindenhol vérzett és mondta, hogy kórházba kell mennie. Válaszoltam, hogy nekem is.

Amikor a mezőny utolérte, mondtak valamit?
Látták, hogy baleset történt velünk. Nem gondolták, hogy mindez egy autó miatt történt. Nem akarták elhinni.

Mit szólt a médiumok reakciójához?
Itt azt láttam, hogy nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget neki, mintha bármilyen más baleset lett volna, de tudom, hogy Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban ezt teljesen másképp értékelik.

Bocsánatot kért Öntől a sofőr?
Nem keresett meg. A Francia Televízió sem kért elnézést tőlem. (Akik ismerték a sofőrt azt mondják, hogy a tv egyik híres műsorvezetője volt, de titokban tartják a nevét, hogy ne tudják kötelezően kitiltani.)

És ha látta volna a vezetőt?
Egyszer edzés közben egy autó kihajtott elém fékezés nélkül egy mellékútról, pedig látott. Én persze nekimentem és elrepültem. Felkeltem és nem volt kedvem beszélni se vele, nemhogy vitatkozni. Még csak az arcába se néztem, nem érdemelte meg. És ez itt a Touron még csak meg sem állt, hogy megnézze, mit tett velünk! Ez a legrosszabb, hogy meg sem állt. Én megálltam volna.

Hogy érzi magát ezután?
Amikor egyedül maradtam egy pillanatra a buszban, sírtam.

Mit szól ahhoz, hogy mindketten megkapták a piros rajtszámot?
Szürreálisnak tűnik. Olyan, mintha minket díjaznának, pedig ezt igazából Voeckler érdemli meg.

Folytatja a Tourt?
Szeretném folytatni, mert még nagyon sok szép szakasz maradt.

Forrás: www.elpais.com

One thought on “Juan Antonio Flecha: “A sofőr még csak meg sem állt”

  1. Pingback: A Vuelta közvetítése a Spanyol Televízióban | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>