David Arroyo: “A Giro után eszméltem rá, hogy mit is tettem”

Hogy érzed magad a szezon kezdetén?
Jól, elégedett vagyok. Még sok út áll előttem, de már egyre közelebb a cél. A hosszú szakaszok a Tirrenon sokat segítettek, hogy formába kerüljek. A hazatérés után jön egy kis pihenés, majd folytatom a felkészülést.

Mely versenyek szerepelnek a naptáradban?
Megyek a Critérium Internationalra, azután Baszkföldre: a GP Miguel Indurainra és a Vuelta Amorebietara. Aztán a Giroig nem lesz már más, otthon fogok edzeni, hogy a lehető legjobb formában érkezzem.

Nagyobb lesz a felelősséged, mint tavaly?
Nem, csak szeretnék jó formában lenni. Aggódom, hogy jól működjenek a lábaim, jó súlyban legyek és megtaláljam a helyem a versenyen. Jó lenne, ha nem jönne közbe semmi kellemetlenség.

Miután tavaly másodikként végeztél, csak más érzéssel indulsz el otthonról április végén, mint tavaly…
Annyiban változott meg a helyzet, hogy nem pihenhetek egy pillanatra sem, mindig 100%-ot kell nyújtanom, hogy minél kevesebb időkülönbséget szerezzek és ne szakadjak le sehol. Ez a rögeszmém, hogy 100%-ot teljesítsek minden szakaszon és ne féljek elől lenni.

Megvan már a konkrét célod a Girora?
Szeretnék újra ott állni a dobogón. A tavalyi év fantasztikus tapasztalatszerzés volt, de reális vagyok, idén nagyon sok jó versenyző áll majd rajthoz.

A riválisaid között ott lesz Contador is…
Teljes lesz a spanyol létszám a Giron: Contador, Joaquin Rodríguez, Anton, Sastre. Samuel Sánchez és Luisle fog csak hiányozni. És ez csak a mi részünk, de ott lesznek még az olaszok is. Magas színvonalú verseny lesz.

Más lesz így a verseny, hogy ott lesz Contador?
Persze, teljesen más. Ő az első számú esélyes a nagy körversenyeken. Látványos lesz a csata közte és Nibali, vagy Scarponi között. És Arroyo? Én majd hátulról őrködöm (nevet).

Hol indulsz még a Giro után?
Most még úgy tűnik, hogy indulok a Touron. Attól függ, hogyan fejezem be a Giro d’Italiát. Ha nagyon kihajtom magam, akkor jobb, ha pihenek és a Vueltára koncentrálok. Jól szoktam menni a nagy körversenyeken, persze idézőjelben és ha ez így lesz, akkor megyek a Tourra.

Nem túl nagy erőfeszítés ez, ilyen rövid időtávon belül? Legutóbb, akik megpróbálták, mint Basso vagy Evans, nem értek el kimagasló eredményt a Francia Körversenyen.
Már három éve versenyeztem így és nem ment rosszul. Habár azt is hozzá kell tenni, hogy nem volt rajtam nyomás, hogy 100%-ot kell teljesítenem a Giron és utána menni a Tourra, ahol szintén elől kellene végezni. Ivan Bassonak a tavalyi Giro győzelme után ugyanezt kellett volna tennie a Touron is. Ettől nagyon ki lehet égni. Habár már az én éveim száma sem lesz kevesebb, de az öreg tyúkból lesz jó a leves, mint mondják. A korral már eltűnik a fiatalkori szikra, de ott van helyette az a nyugalom, ami az évek tapasztalatán alapul.

A Francia Körversenyen is te leszel az első számú ember a Movistarban?
Megosztjuk Tondo és köztem és persze Rubén Plaza között, ha addigra sikerült felépülnie a murciai bukása után.

Változott valami David Arroyo életében ebben az évben?
Változni? Nem. Az egyedüli, ami változott, az a szponzor és a mez. Még csak telefontársaságot sem kellett váltanom, már egy ideje a Movistarnál vagyok. Egyébként minden ugyanaz, kivéve, hogy a naptáramban ott van egy nagy X májusnál. Ez változott, a gondolkodásom a Giroval kapcsolatosan, most a legjobbat akarom kihozni magamból ezen a versenyen.

És professzionális szinten van valami hatása annak, hogy második lettél egy nagy körversenyen?
Ugyanazt a munkát végzem, mint mindig, segítek a csapattársaimnak. Hosszú az év és most nagyon sokan vannak jó formában, akiknek segítenem kell. Amikor eljön az én időm, a helyzet megváltozik és a többiek dolgoznak majd értem. Az egyik dolog nem zárja ki a másikat. Egy profinak tudnia kell, hogy mikor kell a többiekért dolgoznia és ki kell várnia, hogy eljöjjön az ő ideje.

Hogyan lehet elviselni a nyomást, hogy állandóan csörög a telefonod, amikor külföldön vagy, hív a család, a barátok, aztán hirtelen vezetsz a Giron és újságírók hada hívogat?
Sokszor kikapcsoltam. A Girora akartam koncentrálni és arra, hogy megtartsam a rózsaszín trikót. Bezárkózol a saját kis buborékodba és elfelejted a külvilágot. Csak a saját dolgodra koncentrálsz. A Giro után eszméltem rá, hogy mit is tettem. Ha ez a Touron történt volna, akkor sokkal gyakrabban kellett volna kikapcsolnom a telefonomat.

Már felismernek, legfőképpen Olaszországban.
Látom, hogy szeretnek, hogy a nevemet kiabálják, amikor áthaladunk egy-egy falun. Ez nagyon kedves, hálás vagyok érte.

Forrás: www.ciclismoafondo.es

One thought on “David Arroyo: “A Giro után eszméltem rá, hogy mit is tettem”

  1. Pingback: Pablo Lastras: “Nem gondoltam volna, hogy ennyi versenyen és ennyi évig itt leszek” | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>