Pablo Lastras: “Ez a harmadik hely felér a győzelemmel”

A Caisse d’Epargne kerékpárosa, Pablo Lastras nagyon elégedett volt a Giro di Lombardia tegnapi befutójánál, miután harmadik helyen érkezett Comoba.
“Ez a harmadik hely felér a győzelemmel, ez az egész szezon munkájának az eredménye. Tizenegyedszerre indultam ezen a versenyen és a Flandriai Körversennyel együtt ez a legszebb a naptáramban” nyilatkozta Lastras.
“Szeretném megköszönni az egész csapat munkáját. A társaim mind azon fáradoztak, hogy hozzanak nekem innivalót, esőkabátot és bármit, amire szükségem volt” folytatta a madridi kerékpáros, aki 55 másodperccel Gilbert után ért célba. Három körülményt is kiemelt, ami kedvező volt számára ezen a versenyen: “a hosszú emelkedők, a technikás lefelék és az eső, ezek mind kedvemre valók. Csak azt sajnálom, hogy amikor együtt ereszkedtem Scarponival és Gilberttel már kihűltek az izmaim és vissza kellett vennem a tempóból. Aztán sikerült kicsit újra felmelegednem és harcba szállnom a harmadik helyért. Most már csak a vakációra tudok gondolni.”

Forrás: www.esciclismo.com

2 thoughts on “Pablo Lastras: “Ez a harmadik hely felér a győzelemmel”

  1. Pingback: Pablo Lastras naplója – vakáció 2010 | spanyol bringások

  2. Pingback: Pablo Lastras naplója – szakaszgyőzelem | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>