Második lettél, így elvesztetted a Vueltát.
Nem vesztettem el a Vueltát, a dobogó második fokán álltam. Nem alakoskodom, Nibali erősebb volt és jobban kontrollálta a versenyt. Ő még egy fiatal kerékpáros, de nagy jövő áll előtte.
Hogy bírtad a nyomást?
Az időfutam után állandó volt a stressz. Most nagy volt a felelősség, a Vueltáért mentem. Aztán felülsz a kerékpárra és teszed a dolgod, mint mindig. Megpróbálsz arra gondolni, hogy ez csak egy újabb szakasz, de nem egyszerű becsapni magad.
Hogy érintett Pino kritikája a cotobelloi szakasz után?
Már megbeszéltem vele. Tudja, hogy én mindent a kerékpározásnak rendelek alá. Megvan a saját karaktere és módszere arra, hogyan motiváljon egy versenyzőt. Már mindent tisztáztunk.
A Bola del Mundon tudatában voltál, hogy ez a szakasz bekerül majd a történelemkönyvekbe?
Abban a pillanatban nem vagy tudatában semminek. Csak hallod az emberek kiáltozását, de nem jut időd gondolkodni. Próbálod megőrizni a belső egyensúlyodat. De aztán elkezdenek gratulálni. A csapattársaim mondták, hogy láttak szurkolókat sírni az út mentén. Még csak nem is láttam.
Te is sírtál?
Sírtam, igen. Amikor megérkeztek a kimerült csapattársaim, bevallom, hogy sírtam. Megpróbáltam kibírni, hogy nem, mert a férfiak nem sírnak (nevet).
Beszéltél Nibalival?
Csak keveset értünk egymásból. Gratuláltam neki.
Nibali meg tudta volna nyerni a szakaszt?
Nem tudom, hogy lett volna-e elég ereje még hozzá.
Mik a céljaid ezután?
A legfontosabb a pihenés, elfelejteni ezt az őrült 21 napot. Békére vágyom. Nem gondolok a kerékpárra decemberig.
De vannak sportcéljaid?
Ahogy fejlődöm, mert még csiszolatlan gyémánt vagyok, új célokat kell kitűzni magam elé. Olyan vagyok, mint Nibali, csak galíciából (nevet).
Tour, Giro…
Mindenre gondolok. Megpróbálok megnyerni egy nagy versenyt. És tetszik még a Párizs-Nizza is.
A csapattársaid azt mondják, hogy túlságosan jó ember vagy, semmi önzés nincs benned.
Talán inkább a csapattársaim túl jó emberek, hogy mindent megtettek értem ezeken a napokon és még csak nem is panaszkodtak.
A kerékpársport végül nagyvonalú volt hozzád.
Igor Antón küldött nekem egy üzenetet, hogy meg fogom nyerni a Vueltát. “A kerékpársport tartozik neked valami nagy dologgal” mondta. Nem térek haza üres zsebbel. Végre nyertem.
Új Ezequiel Mosquera született, nagyobb önbizalommal?
Nem változom, ugyanaz az Ezequiel maradok, aki mindig is voltam.
Forrás: www.lavozdegalicia.es