“Már itt vagyok a szállodában, habár hullafáradt vagyok, de nem tört el semmim szerencsére. Az orvosok vállficamot diagnosztizáltak és zúzódásokat a mellkasomon és a nyakamon. Egy hétig felkötve kell tartanom a karomat, amíg lecsökken a vérömleny.
Ma másodszor sírtam hosszú sportpályafutásom alatt. És sírtam akkor is, amikor ott feküdtem a földöm, mert nem érdemlünk ennyi balcsapást. Egy erős képet mutattunk a csapatról, motiváltak voltunk, mert végre volt miért dolgozni, a lehetséges Vuelta győzelemért… Ez lelkileg nagyon nagy csapás a csapat számára, de túl kell lépnünk rajta, mert az élet megy tovább és jönnek még olyan versenyek, ahol újra ezen a szinten versenyezhetünk.
A bukás egy igazi balszerencse volt. Antón mögött voltam, mert nagyon gyors és ideges volt a verseny. Megpróbáltam felmenni a mezőny elejére, hogy pozícióból tudja megkezdeni az emelkedőt, amikor belemehetett egy gödörbe, vagy faágra, mert átbukott a kerékpáron és a földre került. Már én sem tudtam elkerülni és vele együtt estem.”