Contador: “Ételmérgezés áldozata vagyok”

Alberto Contador ártatlanságát hangsúlyozta a ma délben tartott sajtótájékoztatón. A sírás határán kiemelte, hogy a szervezetében talált clenbuterol nagyon csekény mennyiségű, “nem segít teljesítményt fokozni”.
“Ez az eredmény a július 21-én levett minta fejleménye, mikor nagyon kis mennyiségű clenbuterolt találtak a szervezetemben. Az UCI 24-én közölte velem a hírt és 26-án ültünk össze, hogy meghallgassák az én verziómat. Azt állítottam, hogy ez egy ételmérgezés” nyilatkozta Contador.
A háromszoros Tour de France győztes elmesélte a lehetséges származását is ennek az anyagnak. “Július 20-án történt. A Vuelta a Castilla y León szervezője a Tourra jött. A szakács megkérte, hogy hozzon valami jó húst útközben. Ez az ember Franciaország felé egy boltban vásárolta meg a húst, amit még aznap meg is főztek. Négy versenyző korábban lement aznap vacsorázni, így ők a hotel által készített húst ették. Emlékszem, hogy Vinokurov panaszkodott, hogy milyen rosszat evett, de mi nem. A következő napon korán keltem és elmentem edzeni a csapattársaimmal és visszatérve újra ebből a húsból ettünk, pedig pihenőnapon nem szoktunk ilyet enni.”
Contador hozzátette, hogy 21-én délelőtt csináltak nála egy vérdopping tesztet, majd három órával az ebéd után egy vizelettesztet. “Az UCI tökéletesen megértette, hogy mi történt, hogy ez egy külön történet. Tisztán látszik, hogy ételmérgezés, nem összehozható, bármilyen másik clenbuterol esettel. Vezető emberként nagyon sok ellenőrzésen átesem, ami most az előnyömre szolgál, mivel a 21-e utáni napon lecsökkent ez a mennyiség és a következő napon el is tűnt. Ez annyira csekély mennyiség, hogy ez egy élelmiszer mérgezés lehet, a teljesítményt egyáltalán nem befolyásolja, bármilyen szakértő ezt megerősítheti.”
Contador azt is elmesélte, hogy az utóbbi másfél hónapban milyen kálváriát élt meg. “Nagyon szomorú és csalódott vagyok, de felemelt fejjel és nyíltan tudom elmondani az igazságot. Másfél hónapja tart már ez az ügy, aludni sem tudok. A családom sem tudott róla tegnap éjszakáig.”
A még Astana színeit viselő kerékpáros igazságtalannak tartja az UCI szankcióját a hibás pozitív eredmény miatt. “Nem tűröm el, hogy szankcionáljanak. Nem aggódom, hogy kétségbevonják a Tour de France-on elért eredményeimet. Tudom, hogyan csinálom a dolgaimat. Az én védelmemre szólnak a megelőző és a későbbi vér- és vizeletvizsgálatok. Ez az én védelmem és igazságom” mondta.

Forrás: www.marca.com

3 thoughts on “Contador: “Ételmérgezés áldozata vagyok”

  1. Pingback: Contador megtörte a csendet és TV interjút adott | spanyol bringások

  2. Pingback: Francia, olasz, belga és német médiumok Contador felmentéséről | spanyol bringások

  3. Pingback: A Giro d’Italia spanyol esélyesei: Alberto Contador | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>