Samuel Sánchez átvette a vezetést csapattársától Koldo Fernándeztől a XXXII. Burgosi Körverseny második szakaszán.
A cél egy harmadik kategóriás emelkedőn volt, ahol igazából az utolsó kilométer volt meredek.
Úgy tűnt, hogy a szakasz a Caisse d’Epargnenak fog kedvezni, de sem Iván Gutiérrez, sem David López nem örülhetett szakaszgyőzelemnek, mivel a második napot is az Euskaltel nyerte.
Egy sikeres szökés alakult ki a mai napon, José Vicente Toribio (Andalucía CajaSur) és Beñat Urain (Orbea) hagyták ott a mezőnyt egy kis időre, de az utolsó emelkedő előtt könnyedén utolérték őket. Ekkor a Caisse d’Epargne állt előre és irgalmatlan tempót diktáltak.
David Lópeznek csak másodszorra sikerült megszöknie, de az utolsó kilométert jelző kapu után őt is utolérték. Iván Gutiérrez és Samuel Sánchez vívtak csatát a szakaszgyőzelemért, és úgy tűnt, az Euskaltel kerékpárosának nagyon könnyen ment.
Így aztán a Tour de France 4. helyezettje a harmadik győzelmét zsebelte be idén (a Klasika Primavera és a Baszk Körverseny királyetapja után).
Holnap csapatidőfutam következik, ahol az Euskaltel feladata, hogy megőrizze az összetett első helyért járó ibolyaszínű trikót.
Forrás: www.esciclismo.com
A második szakasz dobogósai:
1. Samuel Sánchez (ESP/Euskaltel) 4:14:19
2. Iván Gutiérrez (ESP/Caisse d’Epargne) a.i.
3. Kristof Vanderwalle (BEL/Topsport) 4″
Az összetett állása:
1. Samuel Sánchez (ESP/Euskaltel) 7:48:22
2. José Iván Gutiérrez (ESP/Caisse d’Epargne) a.i.
3. Kristof Vanderwalle (BEL/Topsport) 4″
4. Gianpaolo Caruso (ITA/Katusha) 6″
5. David López (ESP/Caisse d’Epargne) 9″
6. Morris Possoni (ITA/Team Sky) a.i.
7. Oliver Zaugg (SUI/Liquigas) a.i.
8. David García (ESP/Xacobeo Galícia) 16″
9. Andrea Noe (ITA/Ceramica Flaminia) a.i.
10. Ezequiel Mosquera (ESP/Xacobeo Galícia) a.i.
Pingback: Samuel Sánchez naplója – nagy zsákmány | spanyol bringások
Pingback: David López naplója – minden megtörténhet | spanyol bringások