Az Alpok hágói előtt senki nem beszél Carlos Sastréről a 2008-as Tour de France győzteséről, akinek a Giron szerzett sérve miatt kérdéses volt, hogy el tud-e indulni a Touron. Aztán megérkezett Rotterdamba és gond nélkül átvészelte az első versenyhetet.
Anélkül, hogy bárki kérte volna, Sastre felhúzta a mezét és megmutatta a sérüléseit. “Ez keddről való, a pavékról, megúsztam az összes bukást és az utolsó pillanatban, amikor már csak 300 méter volt a hatodik pavés szakaszból – Contadorral és Menchovval mentem -, mikor elesett előttem Gerdemann és már nem tudtam kivédeni. Ez egy próba volt, hogy ember vagyok és nem Isten, mint egyszer hittem” viccelődött Sastre.
Ugyanígy telt az első hét a Giron is. Bukások bukások hátán.
A legfontosabb, hogy ne hasonlítsuk össze ezt a versenyt a Giroval, ami egyáltalán nem volt normális. Most a Touron vagyunk, ahol nyugodt és elégedett vagyok. Persze én is elestem a pavés szakaszon, de ezek azok a dolgok, amiket nem tudsz kivédeni. Ráadásul mindkét kerekemet eltörtem, Lancaster adta oda a sajátját, így tudtam továbbmenni Bassoék csoportjával. A balszerencse mellett szerencsém is volt, hogy ott volt velem a csapattársam, aki tudott segíteni ebben a bonyolult helyzetben.
Eltelt az első hét, jönnek a hegyek. Mit vár a Touron?
Úgy érzem magam, mint az elején, nyugodtnak, anélkül, hogy tudnám, mi lesz velem. Kedd éjszakáig, az Arenbergi szakaszig, meg sem néztem az útvonalat. Ez volt az első alkalom, hogy végignéztem az itinert, hogy mi vár még ránk. Voltak kétségeim a hátfájásom miatt, de a pavékat fájdalom nélkül átvészeltem. Amíg el nem érkezünk a hegyekhez, nem szeretnék álmokat kergetni, mert nem tudom, hol vannak a határaim. Most egy másik Tour kezdődik. Sokkal normálisabb. Sokkal rendezettebb. Sokkal nyugodtabb.
Mi hajtja még mindig?
Élvezem a kerékpározást, ezért csinálom. Számomra a legfontosabb, függetlenül attól, hogy tudok-e nyerni vagy sem, hogy jól érezzem magam a bőrömben. A verseny végén le tudok ülni és azt mondani: “Legyőztek, mert jobbak voltak nálam.” Amit viszont nem tudok megtenni, az az, hogy meg sem próbálom. Amikor befejeztem a Girot, többen a csapatból mondták, hogy nem tudják, hogy voltam képes erre. Senki nem szólt semmit, de mindenki azt gondolta, hogy az esés után majd feladom.
És Ön tudja, hogy miért fejezte be a Girot?
Nem, én sem. Csak azt tudom, hogy szeretem ezt csinálni. Vannak tapasztalataim feladott versenyről. Legjobban 2001-re emlékszem, amikor ereszkedtünk le a Cresta del Gallo-ról és beütöttem a hátamat. Tudom, mit jelent feladni egy versenyt, hazamenni és nézni a csapattársaidat tovább küzdeni. Hihetetlen ürességet érzel. Akkor feladtam, mert nem tudtam még menni sem, most úgy éreztem, mintha szögeket szúrtak volna az oldalamba és fájt a tekerés is, de nem tudtam feladni. Talán azért mert makacs vagyok.
A Girot befejezve azt gondolta, hogy a Tourra már kipiheni magát?
Nem, csak a gyógyulásra koncentráltam. Nem tűztem ki célokat. Ezért nem is néztem meg előre a Tour szakaszait. Az egyetlen módja a gyógyulásnak, hogy objektív maradsz magaddal szemben. Megpróbáltam elkerülni, hogy ne tisztán lássam az állapotomat. Nem tagadom, hogy körülményesnek tűnt versenyzeni a Touron, mert mikor hazaértem a Giroról, azt éreztem, mintha jól megbotoztak volna mindenütt.
De újra versenyez. Tényleg önfejű.
Talán. Idén senki nem vár el tőlem semmit. Carlos Sastre a saját versenyét csinálja. Nagyon jól tudom, hogy a csapat Hushovdra épít, de ez nekem jól jön. Az első hetet nyugodtan, észrevétlenül, elbújva töltöttem. Mi a nehéz? Természetesen az egész élet. De teljesen más ez a Tour most nekem. Máskor kitűzött célokkal jöttem, de most csak élvezem a versenyzést. Stressz és nyomás nélkül látni a Tourt. Szeretek itt lenni a legjobbak között.
Újra az a Sastre lesz, aki korábban volt?
Nem tudom. A riválisaim tudják, hogy sosem dobom be a törülközőt. De ez most egy más dolog, élvezni a versenyt, úgy, hogy mostanáig nem kellett semmit sem csinálnom. A Tour megnyeréséhez kell a belső nyugalom, hogy képes legyél megtenni olyan dolgokat, amiket korábban soha.
Nem dobja be a törülközőt az új generáció (Contador, Schleck) előtt?
Realistának kell maradni. Alberto nagyon fontos dolgokat vitt véghez 2007 óta. Mindannyiunknak megvan a magunk pillanatunk.
És az Ön lehetőségei?
(Gondolkodik.) Nem tudom, hogy már lefelé megyek, vagy még fel. De szeretném megtudni. Az egyedüli lehetőség erre az, hogy megpróbálom. Ha megmutatják, hogy ők a jobbak, nem lesz semmi kifogásom ellene.
A tavalyi éve nem sikerült túl jól.
Nagyon fáradt voltam, teljesen telítődtem. A közvetlen környezetem kérdezte is: “Mi történt veled, Carlitos?” Nem vettem észre, hogy rosszul vagyok, csak azt vettem észre, hogy nagyon sok dolog hiányzik, ami éltet. Megfizettem azt a három évet, amit folyamatosan kerékpáron töltöttem.
Mi okozta ezt az összeomlást?
Volt egy pillanat, amikor a topon voltam. Akkor volt, mikor teljesen össze voltam kötve a csapattal, minden rámzuhant. De nem történt semmi, kipihentem magam. Az egész élet tapasztalatok sorozata és többet lehet tanulni a csapásokból, mint a győzelmekből. Egyszer megkérdezte egy barátom, hogy menőnek éreztem-e magam a Tour dobogóján. Azt válaszoltam: “Tudod, mennyi ideig tart? Öt perc az egész.” Ezért szenvedsz, az egész eddigi munkád gyümölcsét aratod le, de a dobogó, az csak öt perc az egészből, észre sem veszed. Amikor leszállsz onnan, tőled függ, hogy ebben a pillanatban akarsz tovább élni, vagy új dolgok felé nézel. Tudom, hogy sok hibát elkövettem, mert azt hittem, hogy megváltom majd a világot, de aztán rájöttem, hogy nem vagyok Isten és a közelébe se érhetek.”
Forrás: www.deia.com