“Szörnyű volt a mai nap. Nem működött a rádió, összekevertük a kerekeket, leesett a kulacsom… Nem szoktam jó lenni az időfutamokon, de a mai katasztrófa volt” nyilatkozta ‘Purito’ Rodríguez, aki újra visszakerült a nyolcadik helyre az összetettben.
“A hetedik, vagy a nyolcadik hely között nincs nagy különbség, csak dühít a dolog. Rossz kereket tettünk fel, ami a szél miatt nagyon lassított, olyan volt, mint egy vitorlás. Ki kellett dobnom a kulacsot, mert mikor visszatettem, nagyon mozgott…” magyarázta a katalán kerékpáros.
A mai viszontagságai ellenére ‘Purito’ elégedettnek tűnt a Touron történő bemutatkozásával. “Azt mondtam, hogy szeretnék nyerni egy szakaszt és benne lenni a legjobb tízben. Ez sikerült. Nagyon jól éreztem magam a hegyekben és a verseny végére is maradt erőm, ahogy azt a Tourmalet-i napon is látni lehetett.”
Hétfőn siet haza, hogy ott legyen második gyermeke születésénél. “Bizonytalanságban voltam, mivel Yolandánál (felesége) megkezdődtek az összehúzódások. Kislányt várunk. Egy hugit Pablonak” mesélte boldog arccal.
És utána “indulok a Clásica San Sebastianon, azután visszamegyek Andorrába, ahogy a Tour előtt is tettem, hogy felkészüljek a Vuelta a Españara” mondta ‘Purito’, aki az egyedüli spanyol, aki szakaszt nyert ezen a Touron.
Forrás: www.kecprosport.com
Pingback: Joaquin Rodríguez: “A 2011-es évben még ambíciózusabb leszek” | spanyol bringások