Amets Txurruka feladni kényszerült a Tour-t

Amets Txurruka (Euskaltel-Euskadi) a Tour de France negyedik szakaszán elszenvedett bukás miatt feladta a további versenyzést. Az etap 28. kilométerénél bukott, de bátran végigcsinálta a szakaszt. A célban aztán bevitték a reims-i kórházba, ahol megállapították, hogy ugyanazt a kulcscsontját törte el, amit az idei Baszk Körversenyen is.
A csapat igazgatója, Igor González de Galdeano elmondta, hogy “ez nagy veszteség számukra. Amets nagyon sokatt küzdött azért, hogy felgyógyuljon a kulcscsonttöréséből a Tourra, amit azon a Baszk Körversenyen szerzett, ahol közel volt profi pályafutása első győzelméhez. Az utolsó pillanatig fenntartottuk a helyet számára a Touron. Nagyon bátor kerékpáros, nagyon nehéz látni a könnyeket a szemében. Sokat küzdött azért, hogy időben beérjen a célba, ez a két nap a legnagyobb balszerencse.”
“Reménykedve várjuk, hogy mit mondanak az orvosok. Az, hogy befejezte a szakaszt és a bukás után még 120 km-t letekert mutatja az elszántságát” fejezte be Galdeano.

Forrás: www.esciclismo.com

One thought on “Amets Txurruka feladni kényszerült a Tour-t

  1. Pingback: Rubén Pérez naplója – talán nem a legalkalmasabb nap volt… | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>