A spanyol Dani Navarro (Astana) egy sikeres szökés után nyerte a Dauphiné Libéré mai szakaszát. A sárga trikót továbbra is a szlovén Janez Brajkovic (Radioshack) viseli, Alberto Contador harmadik helyen áll az összetettben.
A 27 éves kerékpáros még a célban sem hitte el, hogy ő nyert, hiszen “az én feladatom, hogy Contadornak segítsek” mondta. “Nem tudom elhinni, ez egy rendkívüli dolog. Az a feladatom, hogy az első számú embernek dolgozzak, de ma Alberto azt mondta, hogy meg kéne próbálnom.” Ez az elhatározása odáig vezetett, hogy 3:26.15 idővel felejthetetlen pillanatot szerzett magának. Az olasz Eros Capecchi (Footon) és a francia Thibaut Pinot (Francaise) hiába üldözték, 34 másodperces hátránnyal értek csak be a grenoble-i célba. A mezőny már a holnapi Alpe d’Huez-i befutóra készül, így ők 3:04 idővel később haladtak át a célvonalon.
“Nem vagyok ügyes a lejtmenetekben, de most a győzelem lebegett a szemem előtt és kockáztatnom kellett. Nem hagyhattam, hogy lefelé menet utolérjenek. Holnaptól újra az a feladatom, hogy Alberto Contadornak segítsek” nyilatkozta Navarro.
Contador az alábbit írta twitter oldalán: “Gratulálok Dani!!! Jobban örülök a győzelmednek, mintha a sajátom lett volna. Megérdemelted.”
Forrás: www.marca.com
Az ötödik szakasz dobogósai:
1. Daniel Navarro (ESP/Astana) 3h:26:15
2. Eros Capecchi (ITA/Footon Servetto) 34
3. Thibaut Pinot (FRA/Française des Jeux) a.i.
Az összetett állása:
1. Janez Brajkovic (SLO/RadioShack) 19h:55:04
2. Tejay Van Garderen (USA/Columbia) 1:15
3. Alberto Contador (ESP/Astana) 1:41
4. David Millar (GBR/Garmin) 1:56
5. Nicolas Vogondy (FRA/Bouygues) 2:43
6. Denis Menchov (RUS/Rabobank) 2:55
7. Christophe Riblon (FRA/Ag2r) 3.05
8. Jurgen Van den Broeck (BEL/Omega) 3:06
9. Christian Knees (ALE/Milram) 3:10
10. Rein Taaramae (EST/Cofidis) 3:28
Pingback: Egoi Martínez naplója – Készen a Tourra | spanyol bringások