Luis León Sánchez nyerte a La Sarthe Körversenyt

Az UCI ranglista első helyezettje, Luis León Sánchez nyerte a tegnap befejeződött La Sarthe Körversenyt.
A 26 éves kerékpáros egy szakaszgyőzelemmel és az összetett első helyezéssel térhetett haza.
“Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani csapattársaimnak, akik többször is megmutatták, hogy bíznak bennem és mindent megtettek azért, hogy megszerezzem ezt a legújabb győzelmemet. Ez nagyon fontos nekem és a szponzorunknak is” nyilatkozta Luis León Sánchez.
“Az egész szakasz nagyon idegesen zajlott, nagyon sok támadást kellett visszavernünk. Nem volt könnyű megőrizni a sárga trikót, ezért vagyok nagyon elégedett, hogy mégis sikerült.”
“Igazából azért indultam ezen a versenyen, mert nem szerettem volna sok időt kihagyni versenyzés nélkül a klasszikusok előtt, de miután az első szakaszon megszereztem a sárga trikót, muszáj volt megvédeni.”
“Senki sem tudja, hogy mi fog történni egy versenyen. Részt vettem a Katalán Körversenyen, ahova nyerni mentem, de nem jött össze. Itt az volt a célom, hogy elinduljak egy nyugodt versenyen és pont az ellenkezője történt. A legfontosabb, hogy ez a győzelem most nagy önbizalmat adott a klasszikusokhoz, ahova nagy kedvvel megyek majd” zárta a nyilatkozatát Luis León.

Forrás: www.elmundo.es

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>