Xavier Tondo: “Végre jó csapatban vagyok”

Xavier Tondo, a Cervélo katalán kerékpárosa, 31 évesen, végre egy jó nevű csapat tagjaként lehetőséget kapott, hogy megmutassa, mire képes. Mások ennyi idősen szögre akasztják kerékpárjukat, míg Tondo végre nemzetközi sikert ért el. Korábban kisebb spanyol és portugál csapatokban versenyzett, mígnem lehetőséget kapott, hogy Carlos Sastre csapatával a Pireneusokon túlra is eljusson. “Tegnap sajnos hibáztam, és vesztettem két és fél percet, ami miatt nem sikerült bekerülnöm az első tízbe” nyilatkozta nemsokkal a célba érkezés után. “Meg kellett változtatnom a célomat és innentől a szakaszgyőzelemre koncentráltam.”
Tondo korábban nyert már a Portugál Körversenyen 2007-ben, a Subida al Narancón 2008-ban, a Vuelta al Alentejón 2005-ben, a Trofeo Agostinhón 2007-ben. 2005-ben megnyerte a Vuelta a Asturias aceboi szakaszát, a Tour de San Luis királyetapját és a tavalyi Andalúziai Körverseny prológját. A mai napig teljesen ismeretlen volt a franciák számára. “Idén szerencsére egy nagyszerű csapathoz kerültem. Alex (a Cervélo igazgatója) bízik bennem, végre kaptam egy esélyt a sorstól. Elégedett vagyok, hogy meg tudtam mutatni, képes vagyok csodákat művelni. Arra szerződtem, hogy segítsek Sastrénak a Giro hegyi szakaszain. Minden évben igyekeztem továbbfejlődni, például az ülésbeállításon is sokat dolgoztam.”
Tondo számára nem volt meglepetés a győzelem. “Tudtam, hogy jó formában vagyok, mert korábban csináltam egy tesztet a Clásica a Almerían Francisco Cabelloval, ami nagyon jól sikerült. A gyorsaság még hiányzik, mivel nem sok kilométert gyűjtöttem az idén.” Ennek ellenére, aláírta a szerződést a Cervéloval. “Az Astanától is kaptam egy lehetőséget, mivel nagyon jó a kapcsolatom Albertoval, de végül a Cervélonál kötöttem ki, mivel Sastre is nagy kedvencem és Alex (igazgató) sok olyan dolgot ígért, ami nagyon jól hangzott. Nemcsak háttér emberként kell dolgoznom, hanem van saját felelősségem is”, amivel élt is a Párizs-Nizzán.
Az biztos, hogy senki nem gondolta volna, hogy mire képes. “Ismerem magam és tudom, hogy nem vagyok elég gyors, így ki kellett játszanom minden kártyámat. Ezért az utolsó hegyen megpróbáltam otthagyni Cunegot.” Felesége, Silvia is ott volt a befutónál: “Reggel 8-kor indultam Gironából, hogy időben ideérjek. Ez az első alkalom, hogy látom nyerni” mondta könnyek között.

Forrás: www.marca.com

One thought on “Xavier Tondo: “Végre jó csapatban vagyok”

  1. Pingback: Xavi Tondo kulcscsonttörést szenvedett a Lengyel Körversenyen | spanyol bringások

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>