Óscar Freire nyerte az Andalúziai Körverseny Otura és Córdoba közötti, 182,2 km-es szakaszát, miközben továbbra is honfitársa, Sergio Padilla vezet összetettben.
A mai szakasz kifejezetten feküdt Freirenek, mivel szinte végig sík volt, kivéve a 44 km-nél lévő harmadik kategóriás hegyet. Az sem zavarta meg, hogy a célnál kialakult egy bukás, melynek olyan bringások is részesei voltak, mint az olasz Damiano Cunego.
Freire-nek ez már a második szakaszgyőzelme az idén, ezen is látszik, hogy megújult energiával kezdte a szezont.
A verseny holnapi szakasza lesz a királyetap, Marbella és Benahavís között 162,5 km hosszan. Nem ok nélkül, hiszen holnap 5 hegyet kell megmászniuk a kerékpárosoknak.
Forrás: www.marca.com
Pingback: 103 spanyol győzelem 2010-ben | spanyol bringások